Hamarosan megjelenik a Maxim Könyvkiadó gondozásában az Én és a cseresznyefa című könyv, melyben megismerhetünk egy kilenc éves kislányt, Mafaldát, aki súlyos szembetegséggel küzd. Ennek a betegségnek a következtében hamarosan teljesen elveszíti a szeme világát. Paola Peretti, az írónő, akinél szintén ezt a betegséget diagnosztizálták, Mafalda történetén keresztül megmutatja, hogy az igazán fontos dolgokat nem kell látni, elég ha érezzük őket. Soha nem szabad feladni, mindig küzdeni kell tovább, hiszen aki nem fél, az nem él! Bloggereinket teljesen elvarázsolta ez a rövid történet, tartsatok velünk és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.
Kiadó: Maxim, 2020
Oldalszám: 208oldal
ISBN: 9789634992578
Eredeti cím: La distanza tra me e il ciliegio
Fordító: Hajdúné Vörös Eszter
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
Mafalda kilenc éves, nagy, vastag, sárga keretes szemüveget visel, és kívülről fújja Italo Calvino művét, A fára mászó báró kalandjait. Elszökik a tanárai elől, és felmászik az iskola bejáratánál álló cseresznyefára Ottimóval, hűséges, tarka macskájával együtt, aki mindenhová követi. Arról álmodozik, hogy egyszer majd felköltözik erre a fára, ám néhány hónap múlva nem fogja már látni, mert a szeme fénye napról napra kihunyóban van: lassacskán megvakul. Kíváncsi kislány, és megrémíti az a gondolat, hogy sötétben fog maradni, ezért naplót vezet, amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket már nem fog tudni többé csinálni, mint például megszámolni a csillagokat vagy épp focizni Filippóval, az iskola legrosszabb gyerekével, aki csak vele hajlandó szóba állni. A családja és a barátai segítségével Mafalda megérti, hogy másképpen is lehetséges látni. A virágok illatából megtanulja megmérni a távolságot, amely a cseresznyefától elválasztja, és új lista írásába fog: feljegyzi azokat a dolgokat, amelyek fontosak neki, és amelyeket továbbra is tud csinálni. Ez a kis Mafalda története, de egyúttal Paola Perettié is, a magával ragadó erővel bíró írónőé, aki meg akarta írni az első regényét, amikor megtudta, hogy súlyos szembetegsége van. Ez a könyv megtanít látni azt, ami még nincs, és harcolni az álmainkért.
Véleményem:
Abban a pillanatban, hogy először láttam ennek a könyvnek a borítóját és olvastam el a fülszövegét, biztos voltam benne, hogy hatalmas szerelem lesz. Nagyon közel állnak hozzám az olyan ifjúsági történetek, melyek középpontjában gyerekek állnak, és amiknek ráadásul van valamilyen keserédes árnyalat is a cselekményében. Felkészültem tehát egy 100-as papírzsepi társaságában minden lehetséges érzelemre, amit egy ilyen könyv kiválthat belőlem, és nem is kellett csalódnom: olvasás közben nevettem és sírtam is, és közben úgy burkolóztam ebbe a gyönyörű történetbe, mint ahogy egy jó meleg takaróba szokott az ember, amikor világgá megy egy cseresznyefa tetejére.
A regény főszereplője a majdnem tízéves Mafalda, aki Olaszországban él szüleivel és Ottimo Turcaret nevű macskájával. Mafalda életét akár átlagosnak is lehetne mondani, ha nem árnyékolná be egy szomorú szembetegség. A kislány ugyanis egy olyan szindrómával küzd, ami szép lassan egyre nagyobb ködfátylat borít elé, és aminek végső kimeneteleként előbb-utóbb teljesen sötétben marad. A történet központi témája tehát e köré a sajnálatos folyamat köré szerveződik, ugyanakkor Paola Peretti (aki egyébként saját életéből merítette az ihletet történetéhez, amikor szembetegsége egyre súlyosabbá vált) gyönyörű módon helyezkedik bele Mafalda gondolatvilágába, hogy a cselekményben a félelmen és gyászon kívül legalább ugyanekkora szerepet kaphasson a bátorság, a barátság és a szeretet.
"Bizonyos híreket csak úgy szabadna közölni, ha adnak vele együtt egy macskát is, akit meg lehet ölelni."
Mafalda egyes szám első személyben meséli el nekünk, hogyan éli meg az egészségében fellépő változásokat, hogyan szembesül azzal, hogy a világ, ami látható számára, egyre inkább beszűkül. A kislány kétségbeesve gyűjti össze azokat a dolgokat, amikre majd nem lesz képes akkor, ha már nem lát, és egyre többször ragadja magával a szomorúság amiatt, hogy látása elvesztésével már nem lesz teljes értékű az élete. Nagyon szomorú dolog, amikor egy ilyen fiatal gyerek ilyen kérdésekkel kénytelen foglalkozni ahelyett, hogy felhőtlenül élné a gyerekek gondtalan hétköznapjait, ráadásul Mafalda egyébként is kicsit komolyabb, introvertáltabb kislány, aki nehezen osztja meg másokkal az érzéseit, akkor is főleg a cicájával és egy regényből kölcsönzött képzeletbeli barátjával. Szerencsére azonban Mafalda életében felbukkannak olyan hősök, akik nem engedik, hogy a kétségbeesés és a sötétség teljesen magába szippantsa. Az egyik ilyen hős Estella, az iskola magának való portása, aki igyekszik megláttatni a kislánnyal, hogy mik az igazán lényeges dolgok az életében. A másik pedig Mafalda egyik osztálytársa, Filippo, akivel nem is különbözhetnének jobban egymástól. A kicsit durva, szeles és nagyszájú fiú először nem nyeri el főhősünk rokonszenvét, de Mafalda szép lassan elkezdi értékelni, hogy Filippo mindig természetesen viselkedik vele, nem pedig úgy, ahogy egy beteg vagy sérült személlyel szokás, és ettől kezdi újra teljes értékű embernek érezni magát. Közben persze azt is megtudjuk, hogy a fiú viselkedése mögött milyen sérülések állnak, nagyon szép folyamat, ahogy ők ketten finoman elkezdik gyógyítani egymást. Ettől függetlenül, ahogy Mafalda állapota rosszabbodik, a kislányt újra és újra hatalmába keríti a félelem, és az egyetlen megoldásnak az tűnik számára, ha élete hátralévő részére felköltözik az iskolánál álló hatalmas cseresznyefára, amiről szentül hiszi, hogy nagymamája lelkének is otthont ad.
"A sötétség nem ajtó és ablak nélküli szoba. A sötétség egy szörny, aki megeszi az összes fekete olívabogyódat és minden álmodat."
Csak azért nem haladtam gyorsabban ezzel a könyvvel, mert a tömegközlekedésen komoly veszélyt okozott, hogy teljesen random elsírom magam rajta. Ez nem azt jelenti, hogy ennyire szomorú vagy tragikus lenne - bár vannak benne szomorú mondatok és jelenetek -, sokkal inkább azt, hogy annyira szépen és hitelesen ábrázolta az írónő a gyermeki félelmet, hogy egyszerűen nem tudtam közömbös maradni iránta (és nem is akartam). Olvasás közben az ember ráébred arra, hogy mennyire értékesek is valójában azok a dolgok, amiket teljesen természetesnek veszünk, és amiket nem tudunk eléggé méltányolni addig, amíg nem tűnik úgy, hogy elveszíthetjük őket. Csodaszép történet ez a félelemről és a bátorságról, az igazi barátságról és a szeretetről, és arról, hogy még a sötétségben is képesek lehetünk megtalálni a fényt. Utoljára talán a Suzy és a medúzák című könyv adott hasonló élményt (értékelésem ITT), így ha valaki azt szerette, biztos vagyok benne, hogy ebben sem fog csalódni.
Összességében tehát új kedvencet avattam, szerintem ez a könyv egy nagyon értékes és különleges darab az ifjúsági irodalom műfaján belül. Igazi gyógyító olvasmány, ami megmutatja, hogy a bátorság nem a félelem hiánya, hanem az az erő, ami által akkor is merünk cselekedni, szeretni, élni, ha egyébként nagyon félünk.
Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Felsős korosztálytól kezdve mindenkinek, aki szeretne egy szép, megható történetet olvasni egy különleges és bátor kislányról.
Nyereményjáték:
A könyvben fontos szerepe van a cseresznyefának, ezért a játékunk most ehhez a növényhez kapcsolódik. Minden turné során találtok egy idézetet egy könyvből, melyben említésre kerül a cseresznyefa. Nincs más dolgokat, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik könyvből származik az idézet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
“A jó emberek gyermekkori illatokat éreznek a fejük körül borongani, kalács és rezeda illata vegyül falusi folyók nefelejccsel szegélyezett partjának szagával, a kertekben cseresznyefa virágzik, mint egy japáni tollrajz…"
Állomáslista:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése