Rex ​Dexter nyomoz - Kipurcant kedvencek 1.

 

Fülszöveg:

REX DEXTERNEK MINDEN VÁGYA, HOGY LEGYEN EGY KUTYÁJA…

De igazi házi kedvenc helyett be kell érnie egy csirkével. Egy órával és tizennégy perccel később a csirke jobblétre szenderül (miután átment rajta egy úthenger). Úgy tűnik, Rexet elátkozta a Nagy Kaszás, mert kimúlt vadállatok szellemei jelennek meg egymás után a szobájában (amúgy fontos válaszokra várva). Igaz, még Rex legjobb barátja, Darvish is azt gondolja, hogy az egész kitaláció, pedig ő aztán tényleg mindent elhisz. A hívatlan kísértetvendégek zajos és rendetlen csapatot alkotnak. Szükségük van Rex segítségére, hogy megfejtsék, mi okozta rejtélyes és végzetes eltávozásukat a Middling Falls-i állatkertből, még mielőtt annak további lakói is áldozatul esnének az átoknak. De hogyan segíthetne rajtuk egy kiskamasz?

Véleményem:

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én kedvelem a kicsit morbid, fekete humorral átszőtt történeteket, és azt sem tartom ördögtől valónak, ha mindez az ifjúsági regényekben jelenik meg (jó példa erre Mo O'Hara Az én uszonyatos zombihalam-sorozata). Épp ezért egyből felkaptam a fejem a Maxim Kiadó újdonságára, Aaron Reynolds Kipurcant kedvencek sorozatának nyitókötetére, a Rex ​Dexter nyomoz című könyvre. Persze köztudottan imádom az állatokat, és ebből a szemszögből nézve furának tűnhet, hogy éppen kipurcant jószágokról akarnék olvasni, de azért erősen bíztam benne, hogy a hangsúly nem a tragikumon lesz, hanem a vicces és szórakoztató jeleneteken. Nem is kellett csalódnom, Rex azonnal a kedvencemmé vált, a történet pedig szerintem elképesztően mókás és szerethető. 

A főhősünk a kiskamasz Rex, akinek minden vágya, hogy végre kapjon a szüleitől egy kutyát. Leginkább egy csokiszínű labradorról álmodozik, de már igazából bármivel beérné, csak lehessen egy csóváló  házikedvence. A bökkenő csupán annyi, hogy Rex annyira felelőtlen, hogy még egy aranyhalat sem tud húsz percnél tovább életben tartani, így az ősök azt találják ki, hogy kutya előtt kicsit tréningezik fiacskájukat valami másféle jószággal. Rex izgatottan bontogatja a szülinapi ajándékát, ami nem mást rejt, mint egy...csirkét. Na igen, nem egészen erre gondolnánk mi sem, ha állatot szeretnénk, de Rex azért megpróbálkozik gondoskodni új kedvencéről. Éppen legjobb barátjával indul tápot vásárolni, amikor a plázánál különös játékgépre lesznek figyelmesek. Rex nem tud ellenállni és szerencsét próbál a géppel, ami állítólag teljesíti a nyertes kívánságát, de sajnos nem jár sikerrel - helyette szegény csirkéjén átmegy az úthenger, őt pedig megátkozza az ördögi masina. 

Rex már éppen kezdene beletörődni abba, hogy soha nem lesz semmilyen állata, amikor váratlanul újra felbukkan életében a csirke...csakhogy némileg kipurcant, földöntúli állapotban. Hamarosan más állatok is követik, és kiderül, hogy a fiú átka egyben sajátos adottság, Rex ugyanis ezentúl képes látni a halott állatokat és beszélni velük. A nyughatatlan lelkek azért keresik fel, hogy segítsen felgöngyölíteni haláluk körülményeit, Rex pedig bele is kezd a nyomozásba legjobb cimborájával karöltve. Mire a rejtély megoldódik, számtalan vicces, morbid vagy éppen megható jelenten leszünk túl, ami után  főhősünk végre megtanulhatja, milyen érzés igazán felelősséget vállalni másokért. 

Az alapötlet nálam az egyszerű, de nagyszerű kategóriába esik. Az alapszituáció rengeteg helyzetkomikumot rejt magában, a felbukkanó állatok pedig nagyon mókásak. A szívem csücske egyértelműen Csibecsont, a csirke lett, akinél aranyosabb és viccesebb állati szereplőt régen láttam ifjúsági regényben. Rex karaktere is nagyon tetszett, főleg tökéletlensége miatt és azért, mert nagy utat jár be a regény során. Kicsit szeleburdi, önző és nagyképű, de helyén van a szíve, és ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább képes másokat maga elé helyezni. Izgalom is akad bőven, hiszen a Rexnél felbukkanó állatkerti állatok nem véletlenül távoztak a másvilágra, de azért egyszer sem lesz olyan ijesztő vagy véres a sztori, hogy ne férne bele a műfaji keretekbe. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet, az a fajta történet, ami gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szórakoztató lehet. A kötetben található néhány mókás illusztráció remekül kiegészíti a szöveget, ami egyébként könnyed, humoros és nagyon olvasmányos, köszönhetően Vince Judit Andrea fordításának. Remélem, hogy nem kell már sokat várni a folytatásokra (ha jól láttam, már három rész is megjelent eredetiben), én biztos, hogy azokra is vevő leszek!

Értékelésem: 5/5

Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki szereti a kicsit bizarr, de szerethető és vicces ifjúsági történeteket. 

A kötetet köszönöm szépen a Maxim Kiadónak!