Tavaszi nyereményjáték



Úgy éreztem, éppen itt az ideje egy újabb nyereményjátéknak, ha már itt a tavasz meg a boldogság-hormonok.:) Kicsit dilemmáztam rajta, hogy vajon mi lehetne az ideális könyv erre az alkalomra. Szerettem volna maradni annál a tendenciánál, hogy az általam 2017-ben nagyon szeretett kötetek közül sorsolok ilyenkor, ráadásul a frissen megjelent film kapcsán most duplán aktualitása van a választottamnak. Így tehát a nyeremény nem más, mint Ernest Cline Ready Player One című könyve, méghozzá a gyönyörű, vadiúj kiadásban (ha érdekel, az értékelésem ITT tudod elolvasni). És ha ez még nem lenne elég, ráadásként meglepem a nyertest egy Dumbledore professzort ábrázoló Funko kulcstartóval is. :)

Mik a teendőid?
Figyeljetek, hogy mind a három feltétel teljesüljön, mert csak ebben az esetben vehettek részt a sorsoláson.

A játék május 6-án, este 18:00-kor ér véget, 19:00-kor pedig sorsolok. A nyertes nevét közzéteszem itt és a Facebook-oldalon is, amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik, új nyertest sorsolok. Fontos, hogy csak Magyarországon belül vállalok postázást.

Remélem, minél többen kedvet kaptok a játékhoz, sok szerencsét! :)


Megjegyzések

  1. Szia :)
    Judyt néven követem a blogot, a facebookon pedig Judit Erberling néven találod a kedvelésemet. :)
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szupi, én is köszönöm a részvételt, sok szerencsét! :)

      Törlés
  2. OMG!!! Most olvastam el a könyvet és hatalmas kedvenc lett! Úgyhogy ujjak keresztben, Fortuna megkenve, várom a sorsolást :D
    Amúgy Dorka Nagy/Nagy Dorka néven követlek egy ideje, és Nagy Dorina (Csordás Dorina) néven kedvellek Facebookon ^^
    Köszi, köszi, köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  3. Szia! gabriella Váradi néven vagyok a rendszeres olvasók között és Gabi Váradi néven kedveltem a Facebook oldaladat. Köszönöm a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  4. Szia! Köszi a játèkot, nagyon kíváncsi vagyok a könyvre rengeteg jót hallottam már a könyvről. Vig Csilla nèven íratkoztam fel ès likoltam (már règebben). 🙂🍀🍀🍀

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Szia! Köszönöm a lehetőséget. :) Ágota néven vagyok rendszeres olvasód és Fábián Ágota néven kedveltem a Facebook-oldalt.

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Mindkettőt Flóra Fekete néven tettem meg :)
    Köszi a lehetőséget!
    Szép napot!
    Flóra

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Henrietta Dalma Sztojka néven követlek és kedveltem a facebook oldaladat.
    Köszönöm szépen a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Takács Alexandra néven teljesitettem a feltételeket.
    Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  10. Szia Budai Vivien néven kedveltem a facebookon.

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Fb-on Ács Milán néven kedveltem a blogot, itt a blog rendszeres olvasója Sukalac Mónika néven tettem meg.
    Köszönöm a lehetőséget! :-)

    VálaszTörlés
  12. Szia! Mindkét oldalon Zsófia Kis néven követlek. Köszönöm a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Én Nikolett Fónai néven követlek facebookon és simán Nikolettként vagyok rendszeres olvasód. (Piros hajas kép. :D)
    Imáááádtam a könyvet és szuper lenne a polcon is tudni, ráadásul Dumbledore... Ooo <3
    Nagyon köszi a lehetőséget és a játékot!! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is köszönöm (én is nagyon imádtam! *-*), hajrá! :)

      Törlés
  14. Szia!

    Én, már régebb óta, Barbika Unatkozik néven követlek a Fb-n és blogon egyaránt.

    Köszönöm a lehetőséget! :D
    Üdv: Barbi

    VálaszTörlés
  15. Szia! Fb-n Noémi Zelenák, itt noncsie
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  16. Szia, Lóska Renáta néven történt meg minden :)

    VálaszTörlés
  17. Szia :)
    Blogon Patricia H néven, facebookon pedig Patrícia Hlavács néven követlek :)
    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  18. Szia. Köszi a lehetőséget. Már szemezgettem a könyvvel, hogy elolvassam-e. Jenei Edit néven vagyk rendszeres olvasó, és Edit Jenei néven lájkoltam a Facebook oldalad. További szép napot!

    VálaszTörlés
  19. Szia! Galambos Réta névvel vagyok Facebookon, itt pedig Réta néven követlek :) Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  20. Én is köszi, sok szerencsét! :)

    VálaszTörlés
  21. Szia. :) Blága Nikolett néven iratkoztam fel a blogra. :) Köszi a játékot.*.*

    VálaszTörlés
  22. Szia, peni891 névvel vagyok rendszeres olvasód itt a blogon és Peni Új Peni névvel követem a facebook oldaladat, nagyon-nagyon örülök ennek a nyereményjátéknak, a film előzetese egyszerűen levett a lábamról, és már ki is akartam kölcsönözni könyvben, de eddig mindig beelőztek,annyira népszerű lett a film végett. Harry Potter mániám meg örök, úgy tíz éves korom óta imádom, úgyhogy most duplán izgulok :) Köszi a játékot, üdv olvasód: Enikő.

    VálaszTörlés
  23. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  24. Szia! :) Köszi a lehetőséget! Már nagyon szemezgetek a könyvvel egy ideje. Tot Cintia néven vagyok rendszeres olvasó, és szintén Tot Cintia néven lájkoltam a Facebook oldalad.

    VálaszTörlés
  25. Szia!
    Zsitva Zsuzsanna néven kedveltem a facebook oldaladat.
    Köszi szépen a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  26. Szia! A blogra Vorsi15 néven vagyok feliratkozva, Facebookon pedig Orsolya Varjasi néven kedveltem. Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  27. Szia! Köszi a lehetőséget! :)
    A blogot Petra néven követem, a facebook-oldalt pedig Petra Rebeka Takács néven. :)

    VálaszTörlés
  28. Szia!Köszi a játékot! :) Néző Zsuzsa néven követlek facene, itt pedig Zsuzsa Nézőként :)

    VálaszTörlés
  29. Elkövettem mindkettőt, a blogodat mint Felhő, a Facebook-oldalt pedig Krisztina Fodor néven követem! Köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  30. Hali. Próbalkozom én is :). A blogot mint Mária Turi, a Facebookon is mint Mária Turi követem. Köszönöm :)

    VálaszTörlés
  31. Orbán Erzsébet néven követlek. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  32. Szia! Itt már követtelek Gorkie néven. Facebookon Bertók-Rau Ramóna néven like-oltam az oldalad. :)
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  33. Szia! Mindkét helyen Farmosi Dóra néven követlek :)
    Bízom a szerencsémben :D

    VálaszTörlés
  34. Szia! :) Lilla Nagy néven követem a blogod, valamint a Facebook oldalad.
    Köszönöm a lehetőséget!
    További szép napot!

    VálaszTörlés
  35. Szia , most csöppentem ide , Katalin Bottyán illetve Bottyán Katalin néven követlek, persze virtuálisan! :) Köszönöm a játék lehetőségét, örülök, hogy itt lehetek már most nagyon jó véleménnyel vagyok ! Sok szerencsét kívánok mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
  36. Kedves Zsuzsa! Nagyon szuper a blogod és köszönöm a játéklehetőséget. :) Sakumo néven követtelek itt be és Gyülvészi Edit néven követtelek be a facebookon. :)

    VálaszTörlés
  37. Szia!
    Itt Katalin Sz néven vagyok felíratkozva,facebookon Katalin Széll néven.
    Nagyon tetszik a nyeremény könyv.
    Kati

    VálaszTörlés
  38. Liza Darvalics néven követem a blogot!
    Koszi a játékot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Kérlek azt is írd meg, hogy a Facebook-oldalt milyen néven követed. Köszönöm! :)

      Törlés
    2. Szia, A Facebookon is ezzel a névvel követlek🙂🙂

      Törlés
  39. Sziaaa! :)

    Facebookon Vajda Georgina néven kedveltelek, itt pedig VinGardosa néven olvaslak :) Köszi a nyereményjátékot, szép napokat neked, és csak így tovább a blogoddal. Inspirálsz, mert én is nemrég kezdtem el egyet :$ :)

    VálaszTörlés
  40. Szia! :)
    Mindkét helyen Szombati Mercédesz néven követlek :)

    VálaszTörlés
  41. Szia !
    Herbály Judit néven követlek mindkét helyen :)

    VálaszTörlés
  42. Máté Kovács ha minden igaz:)

    VálaszTörlés
  43. Szia!
    Georgina Varga néven követlek :)

    VálaszTörlés
  44. Szia! :D
    Bencsics Barbaraként követlek :D

    VálaszTörlés
  45. Szia! :)
    Nagyon szuper nyeremény. :) Köszi a lehetőséget. Várkonyi Rozália néven lájkoltam az oldalad és rendszeres olvasód lettem. :)

    VálaszTörlés
  46. Szia! A játékra Gál Éva névvel jelentkeztem, követem a facebook oldaladat és rendszeres olvasó is lettem.
    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  47. Szia! Ridély Rebee névvel követlek a facebookon. Tetszik a Blogod.

    VálaszTörlés
  48. Szia! Diána Cselenyák néven követlek fészbukon és rendszeres olvasóddá is váltam ezen a néven! Köszönjük a lehetőséget és a játékot! ^.^

    VálaszTörlés
  49. Szia!
    Viktória Móczár néven kedveltem a facebook oldalt, és szerintem ugyanezen a néven követem a blogodat is (vagy Móczár Viki néven, ebben nem vagyok biztos).
    Köszönjük a lehetőséget!
    Szép estét Neked!
    Üdv,
    Viki

    VálaszTörlés
  50. Szia!

    Köszi a lehetőséget! :) Facebook-on Nyáriné Vörös Tímea néven, itt pedig Timi néven követlek.

    Üdv,
    Timi

    VálaszTörlés
  51. Hello ! Mindkét helyen Bánóczy Eszter néven követlek. Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések