Éhség (értékelés és nyereményjáték)
Alma Katsu hazánkban a Halhatatlan-trilógiával vált ismertté
és idén az Agave elhozta nekünk a legújabb könyvét is, amelyben átszeljük az
Atlanti-óceánt, hogy a még részben indiánok lakta amerikai kontinensen
csatlakozzunk a boldogulásukat kereső Donner-társaság szekérkaravánjához és
velük együtt küzdjünk meg a gonosszal…
Ha pedig Blogturné Klubbal tartotok a négy állomásos
turnénkon, akkor egy példány is a tiétek lehet a könyvből az Agave Könyvek
jóvoltából!
Oldalszám: 360 oldal
ISBN: 9789634194712
Eredeti cím: The Hunger
Fordító: Bosnyák Edit
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
A gonosz láthatatlan, és mindenütt jelen van.
Ez az egyetlen magyarázat arra a sorozatos balszerencsére,
amely a Donner-társaságként elhíresült szekérkaravánt sújtja, ami 1846-ban
indult útnak Kaliforniába. Kifogyóban lévő készletek, kétségbeesett viták és
egy kisfiú különös halála az őrület határára sodorja az elszigetelt utazókat.
Annak ellenére, hogy arról ábrándoznak, hogy mi várja őket nyugaton, régen
eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és a karaván tagjai között feszülő
nézeteltérések gyilkossághoz és káoszhoz vezetnek. Úgy tűnik, hogy képtelenek
elkerülni a tragédiát… és képtelenek megszabadulni attól az érzéstől, hogy
valaki – vagy valami – követi őket, és vadászik rájuk. Talán a gyönyörű, de
elátkozott Tamsen Donner miatt (akit néhányan boszorkánynak tartanak), talán
azért, mert meggondolatlanul azt az útvonalat választják, amely egy addig
ismeretlen terepen vezet keresztül, vagy talán egyszerűen azért, mert elpártol
tőlük a szerencse. A kilencven férfiból, nőből és gyermekből álló Donner-társaság
egyenesen a western-korabeli amerikai történelem egyik legszörnyűbb és
legtragikusabb kalandja felé igyekszik.
Amikor a karaván tagjai egymás után nyomtalanul eltűnnek, a túlélőket egyre
inkább hatalmába keríti az érzés, hogy talán valóban valami nyugtalanító és
éhes vár rájuk a hegyek között… vagy talán az a gonosz, amely testet öltött
körülöttük, és kezdettől fogva bennük növekedett.
Az Éhség elegánsan ötvözi a történelmet a
megmagyarázhatatlannal, és hátborzongatóan izgalmas betekintést nyújt a végletekig
túlfeszített emberi természet törékenységébe.
Véleményem:
Nem titok, hogy az Agave Könyvek egyike a kedvenc kiadóimnak. Úgy tapasztaltam, nagyon körültekintően választják ki, mely könyveket jelentetik meg, éppen emiatt az esetek legnagyobb részében nem kellett csalódnom, amikor valamelyik újdonságukat beszereztem az elmúlt években. Kicsit furcsa is, hogy Alma Katsu pont az egyike volt a kevés kivételnek: a Halhatatlan-trilógia első része hangulatában nagyon bejött ugyan, de annyira mégsem fogott meg a történet, hogy mindenképpen el akarjam olvasni a folytatásokat. Amikor azonban láttam, hogy az írónő új műfajban próbálgatja magát, biztos voltam benne, hogy szeretnék adni neki még egy esélyt. Az amerikai történelem, históriák és rejtélyek önmagában akkora falat, hogy bőven lehet belőle ötleteket meríteni egy regény témájához. A Donner-expedícióról nem hallottam korábban, végig is szaladt a hátamon a hideg rendesen, amikor utánaolvastam jobban a sztorinak a könyv olvasása előtt. A rejtélyes expedíciók témája mostanában egyébként is divatos, leginkább Dan Simmons Terror című regényének, illetve az ebből készült sorozatnak köszönhetően. Én még ezekre nem kerítettem sort, a vonzalmam oka az Éhség iránt sokkal inkább az a remény volt, hogy újra egy különleges, egyedi horrort olvashatok. Ha nem is volt minden részletében tökéletes ez a regény, azért a várakozásaimnak nagyrészt sikerült megfelelnie.
Kiinduló helyzetként egy szekérkaraván kellős közepén találjuk magunkat az ezernyolcszázas évek derekán, ahol több tucatnyi család és magányos kalandor gyűlt össze, hogy a jobb élet reményében keresztülvágjon a prérin, egészen Kaliforniáig. A történetet váltott szemszögből ismerhetjük meg, elég változatos karakterek "tollából". Ezeket a fejezeteket pedig többször megszakítják visszaemlékezések, levelek, amelyek által jobban megismerhetjük a szereplők életét. Központi figura a múltja elől menekülő, magányos férfi, Stanton, a csinos, fiatal, jómódú, a boldogságot mégis máshol kereső feleség, Tamsen, vagy az ártatlan fiatal lány, Mary. Különféle emberek, nagyon változatos sorsokkal és motivációkkal, az viszont többé-kevésbé közös bennük, hogy mindannyiuknak van valamilyen sötét folt a múltjában, vagy legalábbis egy sötét gondolata, ami hajszolja az új világ felé. Viszonylag korán kiderül, hogy az expedícióval nincs minden a legnagyobb rendben: egyrészt kérdéses, hogy a tél beállta előtt sikerül-e megtenniük a kívánt távolságot, ki fog-e tartani az ennivaló, másrészt egyre több különös és félelmetes dolog történik a karaván útja során. Ezek eleinte inkább kevésbé megfogható, baljós jelek, később azonban egyre konkrétabb tragédiák és veszedelmek. Ráadásul, ahogy egy nagyobb, véletlenszerűen összeverbuválódott társaság esetében lenni szokott, számolni kell az emberi tényezővel is. A pionírok között több a kellemetlen, rosszindulatú, ostoba ember, és az egyre veszélyesebb és őrjítőbb utazás során folyamatosan növekszik a feszültség a szereplők között. Katsu remekül érezteti velünk, hogy a tragikus végkifejlet elkerülhetetlen, ebben akkor is biztosak lennénk, ha nem olvastuk volna mellé a valódi történelmi eseményeket.
Néhány gondolatot szeretnék leírni a regény horror-jellegéről, hiszen talán többeknek szempont lehet ez, mielőtt nekivágnak az olvasásnak. Először is, ha nem is kaszabolós módon, de bőven tartalmaz véresebb/brutálisabb jeleneteket, ezért főleg olyanoknak ajánlom, akik ezt jól bírják. Ami viszont szerintem nagyon jó, hogy az írónő a műfaj azon vonalán indult el, amit én a leginkább kedvelek. Az én személyes horror-preferenciám valahol egy Stephen King-David Lynch-tengely mentén írható le. Talán furcsa lehet a párhuzam, de az én szememben a két művész hasonló abból a szempontból, hogy a horrort, pontosabban magát a gonoszt nem annyira konkrét, megfogható dologként ábrázolja, hanem valami mély, egyetemes, ősi létezőként, ami legalább annyira fakad az ember lelkéből, mint kívülről (persze aztán ennek lehetnek konkrét manifesztumai, de akkor is nagyon meghatározó ez a fajta filozófiai alapvetés). Úgy érzem, Katsu elindult a történetével ezen az úton, még ha nem is sikerült egyből megugrania minden ezzel kapcsolatos mércét. Az ő gonosza az Éhség, csupa nagybetűvel, ami éppúgy értelmezhető szimbólumként, mint konkrét horror-elemként. Engem pont emiatt nem zavart, hogy nincsenek készen kapott válaszok arra, mi is történt a karaván tagjaival, és hogyan definiálható az őket körülvevő gonosz, azzal már inkább, hogy ezt az alapot hogyan sikerült kiaknáznia. A jellemábrázolások egész korrektek voltak, a leíró részek sokszor lenyűgözőek, ugyanakkor a feszültség adagolása szerintem lehetett volna ügyesebb. Voltak ugyan részek, ahol erőteljesen borzongtam vagy izgultam, de nem éreztem azt a zsigeri félelmet vagy rettenetet, amit egy igazán jó horrortól elvárnék.
Összességében mégsem mondanám, hogy csalódott vagyok, mert olvasmányos volt, jól lehetett vele haladni, és végig lekötötte a figyelmemet. Tetszett az is, hogy kicsit elmerülhettem a pionírok világában, hiszen az amerikai történelem ezen részéről viszonylag keveset tudok, azt is főleg csak filmekből. Azt is nagyon jó ötletnek tartom, hogy a szerző egy valós történelmi eseményt "színezett" ki a saját fantáziája alapján, ezáltal az egésznek lett egy sokkal baljósabb hangulata. Bár az első találkozásunk évekkel ezelőtt nem aratott osztatlan sikert, biztos, hogy ezután a könyv után jobban oda fogok figyelni Alma Katsu nevére.
Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Olyanoknak, akik hozzám hasonló kritériumok mentén keresnek könyveket a horror műfajon belül, vagy akik a szimpla hentelős-ijesztgetős művek helyett valami összetettebb, érdekesebb (és részben igaz) történetre vágynak.
Nem titok, hogy az Agave Könyvek egyike a kedvenc kiadóimnak. Úgy tapasztaltam, nagyon körültekintően választják ki, mely könyveket jelentetik meg, éppen emiatt az esetek legnagyobb részében nem kellett csalódnom, amikor valamelyik újdonságukat beszereztem az elmúlt években. Kicsit furcsa is, hogy Alma Katsu pont az egyike volt a kevés kivételnek: a Halhatatlan-trilógia első része hangulatában nagyon bejött ugyan, de annyira mégsem fogott meg a történet, hogy mindenképpen el akarjam olvasni a folytatásokat. Amikor azonban láttam, hogy az írónő új műfajban próbálgatja magát, biztos voltam benne, hogy szeretnék adni neki még egy esélyt. Az amerikai történelem, históriák és rejtélyek önmagában akkora falat, hogy bőven lehet belőle ötleteket meríteni egy regény témájához. A Donner-expedícióról nem hallottam korábban, végig is szaladt a hátamon a hideg rendesen, amikor utánaolvastam jobban a sztorinak a könyv olvasása előtt. A rejtélyes expedíciók témája mostanában egyébként is divatos, leginkább Dan Simmons Terror című regényének, illetve az ebből készült sorozatnak köszönhetően. Én még ezekre nem kerítettem sort, a vonzalmam oka az Éhség iránt sokkal inkább az a remény volt, hogy újra egy különleges, egyedi horrort olvashatok. Ha nem is volt minden részletében tökéletes ez a regény, azért a várakozásaimnak nagyrészt sikerült megfelelnie.
Kiinduló helyzetként egy szekérkaraván kellős közepén találjuk magunkat az ezernyolcszázas évek derekán, ahol több tucatnyi család és magányos kalandor gyűlt össze, hogy a jobb élet reményében keresztülvágjon a prérin, egészen Kaliforniáig. A történetet váltott szemszögből ismerhetjük meg, elég változatos karakterek "tollából". Ezeket a fejezeteket pedig többször megszakítják visszaemlékezések, levelek, amelyek által jobban megismerhetjük a szereplők életét. Központi figura a múltja elől menekülő, magányos férfi, Stanton, a csinos, fiatal, jómódú, a boldogságot mégis máshol kereső feleség, Tamsen, vagy az ártatlan fiatal lány, Mary. Különféle emberek, nagyon változatos sorsokkal és motivációkkal, az viszont többé-kevésbé közös bennük, hogy mindannyiuknak van valamilyen sötét folt a múltjában, vagy legalábbis egy sötét gondolata, ami hajszolja az új világ felé. Viszonylag korán kiderül, hogy az expedícióval nincs minden a legnagyobb rendben: egyrészt kérdéses, hogy a tél beállta előtt sikerül-e megtenniük a kívánt távolságot, ki fog-e tartani az ennivaló, másrészt egyre több különös és félelmetes dolog történik a karaván útja során. Ezek eleinte inkább kevésbé megfogható, baljós jelek, később azonban egyre konkrétabb tragédiák és veszedelmek. Ráadásul, ahogy egy nagyobb, véletlenszerűen összeverbuválódott társaság esetében lenni szokott, számolni kell az emberi tényezővel is. A pionírok között több a kellemetlen, rosszindulatú, ostoba ember, és az egyre veszélyesebb és őrjítőbb utazás során folyamatosan növekszik a feszültség a szereplők között. Katsu remekül érezteti velünk, hogy a tragikus végkifejlet elkerülhetetlen, ebben akkor is biztosak lennénk, ha nem olvastuk volna mellé a valódi történelmi eseményeket.
Néhány gondolatot szeretnék leírni a regény horror-jellegéről, hiszen talán többeknek szempont lehet ez, mielőtt nekivágnak az olvasásnak. Először is, ha nem is kaszabolós módon, de bőven tartalmaz véresebb/brutálisabb jeleneteket, ezért főleg olyanoknak ajánlom, akik ezt jól bírják. Ami viszont szerintem nagyon jó, hogy az írónő a műfaj azon vonalán indult el, amit én a leginkább kedvelek. Az én személyes horror-preferenciám valahol egy Stephen King-David Lynch-tengely mentén írható le. Talán furcsa lehet a párhuzam, de az én szememben a két művész hasonló abból a szempontból, hogy a horrort, pontosabban magát a gonoszt nem annyira konkrét, megfogható dologként ábrázolja, hanem valami mély, egyetemes, ősi létezőként, ami legalább annyira fakad az ember lelkéből, mint kívülről (persze aztán ennek lehetnek konkrét manifesztumai, de akkor is nagyon meghatározó ez a fajta filozófiai alapvetés). Úgy érzem, Katsu elindult a történetével ezen az úton, még ha nem is sikerült egyből megugrania minden ezzel kapcsolatos mércét. Az ő gonosza az Éhség, csupa nagybetűvel, ami éppúgy értelmezhető szimbólumként, mint konkrét horror-elemként. Engem pont emiatt nem zavart, hogy nincsenek készen kapott válaszok arra, mi is történt a karaván tagjaival, és hogyan definiálható az őket körülvevő gonosz, azzal már inkább, hogy ezt az alapot hogyan sikerült kiaknáznia. A jellemábrázolások egész korrektek voltak, a leíró részek sokszor lenyűgözőek, ugyanakkor a feszültség adagolása szerintem lehetett volna ügyesebb. Voltak ugyan részek, ahol erőteljesen borzongtam vagy izgultam, de nem éreztem azt a zsigeri félelmet vagy rettenetet, amit egy igazán jó horrortól elvárnék.
Összességében mégsem mondanám, hogy csalódott vagyok, mert olvasmányos volt, jól lehetett vele haladni, és végig lekötötte a figyelmemet. Tetszett az is, hogy kicsit elmerülhettem a pionírok világában, hiszen az amerikai történelem ezen részéről viszonylag keveset tudok, azt is főleg csak filmekből. Azt is nagyon jó ötletnek tartom, hogy a szerző egy valós történelmi eseményt "színezett" ki a saját fantáziája alapján, ezáltal az egésznek lett egy sokkal baljósabb hangulata. Bár az első találkozásunk évekkel ezelőtt nem aratott osztatlan sikert, biztos, hogy ezután a könyv után jobban oda fogok figyelni Alma Katsu nevére.
Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Olyanoknak, akik hozzám hasonló kritériumok mentén keresnek könyveket a horror műfajon belül, vagy akik a szimpla hentelős-ijesztgetős művek helyett valami összetettebb, érdekesebb (és részben igaz) történetre vágynak.
Nyereményjáték:
A Donner-társaság tragédiája nem egyedülálló. Számos
vállalkozó szellemű és bátor ember tett kísérletet arra, hogy új életet kezdjen
idegen tájakon vagy felfedezzen addig még ismeretlen területeket.
Minden állomáson egy-egy híres és tragikus véget ért expedíció
vezetőjének leírását olvashatjátok, a feladatotok pedig nem más, mint hogy a
kitaláljátok, kire gondoltunk és a nevét beleírjátok a Rafflecopter doboz
megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban
javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre,
ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre
postáz.)
Feladvány:
Az úriember 1910-ben a Föld utolsó ismeretlen pontját, a
Déli-sarkot szerette volna felfedezni, ám erőfeszítései hiábavalónak
bizonyultak. Bár néhány társával nagy szenvedések árán elérte a Déli-sarkot, ám
örömük nem volt teljes: megelőzték őket. A visszaúton pedig a zord időjárásnak
köszönhetően sorsuk végleg megpecsételődött, egyikük sem élte túl a kalandot.
Állomáslista:
12. 17. - Nem félünk a könyvektől
12. 19. - Könyv és más
12. 21. - A Szofisztikált Macska
12. 23. - Kelly & Lupi olvas
Megjegyzések
Megjegyzés küldése