Apád előtt ne vetkőzz (értékelés és nyereményjáték)

Idén jelent meg a Libri Kiadónál Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című regénye, amely olyan kemény témákat feszeget, mint a családon belüli erőszak és a pedofília. Ezúttal három bloggerünk mondja el a véleményét a könyvről, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy saját példányt belőle.

Kiadó: Libri, 2019

Oldalszám: 213 oldal

ISBN: 9789633108680

  

A könyvet ITT tudod megrendelni!

Fülszöveg:

Miskolc, ​1920-as évek. A nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Rideg és szeretetnélküli apácák gondoskodnak róluk, a fiúk között pedig farkastörvények uralkodnak: aki erősebb, az éjszaka leple alatt bármit megtehet a többiekkel. A testvérpárt néhány év múlva nevelőszülők veszik magukhoz, de vajon képesek-e elfelejteni mindazt, ami az árvaházban történt velük?

Hatvan évvel később, szintén Miskolcon az ötéves Eszter elhidegül imádott édesapjától, miután anyja figyelmezteti, hogy vigyázzon vele. A kislány csak nagyapjára, Tatusra számíthat, aki mindennél jobban szereti unokáját, s akiben Eszter mindenki másnál jobban bízik.

Péterfy-Novák Éva új regényében megrázó kérdéseket tesz fel: mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt? És vajon meg lehet-e törni a generációkon átívelő családi mintákat? 

"Azt kéri, ne mondjam el senkinek, hogy miről beszéltünk. Ez a mi titkunk. Amolyan női titok. És a nőknek össze kell tartaniuk, nem szabad elárulniuk egymást. Mert az olyan lenne, mintha a legjobb barátodat árulnád el, mondja anyu. Minden nőt úgy kell nézni, hogy a legjobb barátod. Mert a férfiak mások. Jobb, ha tudok ezekről a dolgokról, és ideje odafigyelni magamra. Gondolkodott a konyhában, hogy biztosan megértettem-e, amit mondott, de aztán arra jutott, hogy már elég nagylány vagyok ahhoz, hogy megértsem. 

Hogy apánk előtt nem vetkőzünk. Mert a férfiak rosszak." 

Péterfy-Novák Éva 1961-ben született Diósgyőrben. Személyes traumájának feldolgozása miatt kezdett blogot írni, majd a bejegyzésekből 2014-ben Egyasszony címmel nagy sikerű memoár, később pedig monodráma is készült. 2017-ben jelent meg A rózsaszín ruha című novelláskötete, amelyben szókimondóan, ugyanakkor humorral és empátiával ír a körülöttünk lévő világról, életünknek azon bántó részleteiről, amelyekről igyekszünk nem tudomást venni. Pétery-Novák Éva írásainak ereje abban rejlik, hogy számára nincsenek tabuk.

Véleményem:

Vannak történetek, amikről már azelőtt tudod, hogy nagyon fel fognak zaklatni, hogy elkezdenéd olvasni őket. Ami azt illeti, én pont ezért veszem őket a kezembe. Valahol egy erőteljes komfortzóna-átlépés ez, hiszen aki ismer, tudja, hogy még attól is el tudom sírni magam, ha véletlenül rálépek egy csigára. Viszont ilyen regényeknél úgy érzem, meg kell emberelnem magam, és el kell kísérnem a szereplőket a sokszor fájdalmas és pokoli úton, mert ha nem tenném, ha egyszerűen kivonnám magam azzal, hogy "ezt az én gyomrom nem bírja", az kicsit olyan, mintha cserben hagynám őket. Tehát vehetjük ezt egyfajta vezeklésnek is, olyan bűnökért, amiket nem én követtem el, és amikről egyébként sem gondolom, hogy jóvá tehetőek. Másrészt ott van az a szempont is, hogy emberekkel, gyerekekkel dolgozom nap mint nap, akik között szintén akadnak olyanok, akik megéltek már hasonló tragédiákat. Hiszem, hogy az érzékenységgel párosuló tudás a legjobb prevenció, és hogy borzasztó fontos egyéni és társadalmi szinten is, hogy olyan jelenségeket is meg akarjunk látni és érteni, amit egyébként kényelmesebb lenne a szőnyeg alá söpörni- mint ahogy azt sokan, sok helyen meg is teszik sajnos. Így került hát hozzám Péterfy-Novák Éva új regénye, az első, de biztos nem az utolsó, amit az írónőtől olvasok.

A regény cselekménye több idősíkon és több szereplő váltott szemszögéből játszódik. Ezek közül kiemelkedik kettő, az egyik az árvaházba kerülő testvérpár cselekményszála a húszas években, a másik a kiskamasz Eszteré, ami hatvan évvel később játszódik. A kettőt nagyszerű keretbe foglalja egy elő- és utókép, melyek pontos jelentőségét csak akkor fogjuk érteni, ha végigolvastuk a regényt. Az első szál esetében a kiinduló krízist az jelenti, hogy Károly és Csöpi mindkét szülőjét elveszíti egy járványban. Rövid ideig a szomszédaik gondoskodnak róluk, de mivel ez a megoldás nem bizonyul tartósnak, árvaházba kerülnek, melyet apácák vezetnek. Károly még maga is kisfiú, mégis hirtelen óriási felelősség szakad a nyakába, hiszen ő marad kishúga egyetlen támasza. Már a kezdetektől érződik, hogy ez a korai teher mennyire súlyos hatással van a fiú személyiségfejlődésére, hiszen nincs is igazán módja vagy ideje arra, hogy saját veszteségét megélje. Az árvaházban embertelen körülmények uralkodnak, az erősebb fiúk minden lehetséges módon kihasználják a kisebbeket és gyengébbeket, az apácák pedig minderre csupán azzal reagálnak, hogy elfordítják a fejüket. Érdemes már ennél a helyzetnél megállni egy kicsit, és belegondolni, mekkora törés egy gyermek életében, amikor megtapasztalja, hogy a felnőttek nem töltik be azt az óvó és védő funkciót, amit elvárnánk tőlük. Hogy úgy érzik, nincsenek sehol biztonságban, nem bízhatnak senkiben- és innen már csak egy lépés annak megértése, milyen kicsavarodott, furcsa kapcsolatokba képesek kapaszkodni, amik a szeretet illúziójával kecsegtetnek. 

"Akkor megtanulta, hogy mindig el kell tűrni. Így lesz az emberből rendes ember. Ha eltűr mindent."

Eszter történetébe ott kapcsolódunk be, amikor elbeszéli, hogyan figyelmeztette rideg édesanyja azzal kapcsolatban, hogy vigyázzon az apjával. Elvégre ő is csak egy férfi, a férfiak pedig hitványak mind. Újfent felmerül a kérdés, hogy egy ilyen látszólag "apró" megjegyzés mekkora károkat okozhat egy kislány egészséges kötődésében, férfiakhoz való viszonyában. Eszter számára az egyetlen biztos pont, a szeretet kizárólagos forrása a nagypapája, Tatus, sajnos azonban csalódnunk kell, ha azt reméljük, hogy ez a kapcsolat egészséges és jó kettejük között...

A regényben bőségesen akadnak megrázó, gyomorforgató jelenetek, ezzel mindenképpen számolni kell, ha az ember a kezébe veszi. Azt viszont fontosnak tartom kiemelni, hogy ezt egyetlen percig sem éreztem öncélúnak, egyszerűen csak annyit illusztrál az írónő, amennyit szükséges ahhoz, hogy az abúzus lélektanát és dinamikáját megértsük. Mert azt hiszem, nem az a legborzasztóbb számomra, hogy ilyen esetek megtörténhetnek: az még egy fokkal rosszabb, hogy megtörténnek, és elszenvedőik hiszik, hogy mindez teljesen rendben van, vagy hogy ez az, amit megérdemelnek. Páratlan, ahogy a különböző karakterek portréja kibontakozik előttünk, bele értve a mellékszereplőkét is, minél többet olvasunk, annál jobban kikristályosodik előttünk egy többgenerációs családtörténet, annak minden tragédiájával és generációkon átívelő abnormális működésével együtt. Az írónő nagyon jól ábrázolja, hogy bár a bántalmazást lehet, hogy egy valaki követi el, mégis sokkal több szereplője és cinkosa van egy ilyen eseménynek. Sokszor sosem derül ki, hogy a környezet vagy a család többi tagja mit látott, miről tudott, szeretjük azt gondolni, hogy "csak" ostobák és vakok voltak, de félek, sokszor ennél többször van szó. 

Nagyon tetszett, hogy a teljes kirakós csak a regény végére áll össze, akkor viszont borzasztó nagyot üt, és képesek leszünk összefüggéseiben látni minden kimondott szót vagy történést. Hasonló élményben utoljára akkor volt részem, amikor Fejes Endre Rozsdatemetőjét vagy Agota Kristof Trilógiáját olvastam: nem a naturalizmus szintjén, hanem a pszichológiai vonatkozásban, szerintem ezek kivétel nélkül olyan regények, amiket jobb szívvel nyomnék egy hallgató kezébe, mint néhány pszichológia tankönyvet. Zseniálisnak tartom, amikor egyetlen apró mondatba bele tudja valaki sűríteni egy ember, egy család, vagy egy társadalom komplett tragédiáját, itt is sokszor tapasztaltam, hogy néhány információ milyen hatalmas jelentéssel bír.

"Tudom, milyen az, amikor nagymama már fáradt. Olyankor mindig nekem kell utána összeszedni a sörösüvegeket. "

Többet nem szeretnék a cselekményről mondani, mert hatásosabb, ha mi magunk értjük meg és tesszük össze a kis darabkákat, de talán már ennyi is elég ahhoz, hogy valaki eldöntse, kell-e ez a történet neki, vagy sem. Én nagyon szívesen ajánlanám, hogy mindenki olvassa el, aki gyerekekkel foglalkozik vagy bármilyen humán területen, hiszen még mindig akkora tabu ez a téma, hogy muszáj az embernek minden lehetséges forrásból összegyűjteni az ezzel kapcsolatos információkat, tapasztalatokat. Az pedig szintén nem mellékes, hogy erről a fontos témáról egy kiválóan megírt regényben olvashatunk, ami akkor is szép írói teljesítmény lenne, ha egyébként csupa szép és jó dologról szólna. Péterfy-Novák Éva azt írja az utószóban, hogy nem akar gyáva könyveket írni. Én pedig ezért borzasztóan tisztelem őt, és hálás vagyok, hogy hajlandó és képes volt ilyen sötét bugyrokba merülni annak érdekében, hogy az igazság- még ha fikció által is- ki legyen mondva.

Értékelésem: 5/5

Kinek ajánlom? Azoknak, akik nem zárkóznak el a megrázó történetektől, és akik szeretnének egy nagyon jól megírt és szerkesztett lélektani regényt olvasni (+ saját meglátásom szerint ez szigorúan felnőtteknek szóló könyv).

Nyereményjáték:

A mostani feladat az, hogy a blogjainkon található képek alapján olyan könyvek címét találjátok ki, amelyek bántalmazott gyerekekről szólnak. A könyvek magyar címét írjátok be a raffle-dobozba.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladvány:

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:
06. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út
06. 27. Könyv és más
06. 29. Szembetűnő