Visszatérünk- A pipacsok ártatlanok (értékelés és nyereményjáték)
Hajdú-Antal Zsuzsanna új regényében egy nagyon érzékeny témához nyúl, melyben központi szerepe van a gyásznak, a traumafeldolgozásnak és a megbocsátásnak. Kori, Anti és Csilla együtt éltek át egy szörnyű tragédiát középiskolás korukban, és most, évekkel később igyekeznek a maguk módján begyógyítani a sebeiket. Ha kíváncsiak vagytok erre a különleges ifjúsági regényre, tartsatok négy bloggerünkkel, és nyerjetek egyet a Ciceró Kiadó által felajánlott három példányból!
Kiadó:Ciceró, 2019
Oldalszám: 232 oldal
ISBN: 9789634321125
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
"Kihúztam az íróasztalom fiókját, elővettem az öngyújtót, és remegő kézzel meggyújtottam a papírlap szélét.
Beletörődve figyeltem, ahogy a láng kívülről befelé, egyre mohóbban falja az arcokra egyre kevésbé hasonlító széncsíkokat és az egymás felé hajoló törzseket, amíg teljesen fel nem emészti."
Szücs Kori középiskolás évei óta képtelen olajfestékkel festeni; azóta kizárólag fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól.
Mosonyi Anti a számítógépes játékok rabja, ami néha összekeveredik a rémálmaival.
Egy nap mindketten megkapják ugyanazt a Facebook-meghívót. Kori, Anti és Csilla hosszú évek után először találkoznak az Ajtósi Dürer Gimnázium ötéves érettségi találkozóján.
Nem csak a múlt kovácsolja őket össze, hanem egy közösen megélt tragédia is, ami egyik pillanatról a másikra felforgatta az életüket.
Ami után semmi sem volt többé ugyanolyan.
Ami után egyértelmű a feladat: megkeresni volt osztályfőnöküket, akinek jóval többet köszönhetnek, mint azt a középiskolában valaha is gondolták volna…
Véleményem:
Korábban még nem olvastam Hajdú-Antal Zsuzsannától, úgyhogy most nagyon örültem annak, hogy van lehetőségem pótolni ezt a mulasztást. Egyre jobban figyelek arra, hogy minél többet olvassak kortárs magyar szerzőktől, főleg, hogy az utóbbi években nagyon sok kellemes meglepetés ért a regényeikkel kapcsolatban. A Visszatérünk leginkább a fülszöveggel nyert meg magának: bár nem árulja el, pontosan miről szól a könyv, azt azért sejteti, hogy egy mélyebb, komolyabb témát dolgoz fel, amit én személy szerint nagyon szoktam díjazni az ifjúsági regényeknél. Most, az olvasás után maradt bennem némi hiányérzet a racionalitás szintjén, ugyanakkor ennek a történetnek elsősorban az érzelmekre van hatása, ami viszont elsöprő erejű volt. A fülszöveghez hasonlóan én sem szeretnék mindent elárulni az értékelésemben, így kicsit nehéz is lesz összefoglalni a véleményemet, de azért igyekszem ezzel együtt is átadni a benyomásaimat.
A váltott szemszögű elbeszélésből két huszonéves főhős alakja körvonalazódik előttünk. Az egyikük Kori, aki fiatalabb korában csak a festészetnek élt, de mára már csak fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól. A másik karakter Anti, a számítástechnika megszállottja, aki a valóság elől inkább virtuális valóságokba menekül, hogy némi nyugalomra leljen az életében. Eleinte még nem tudjuk, mi a közös ebben a két fiatalban, de amikor mind a ketten meghívót kapnak egy osztálytalálkozóra, szép lassan kibontakozik előttünk a közös múlt. Kiderül, hogy öt évvel ezelőtt mindketten a középiskolások "gondtalan" életét élték (az idézőjel annak szól, hogy természetesen nekik is megvoltak a saját problémáik, nehézségeik és küzdelmeik, ezek viszont eltörpülnek a későbbiek fényében), amíg egy végzetes osztálykiránduláson szörnyű tragédia történik velük. Ebből a tragédiából ők ugyan szerencsésen kerültek ki, ugyanakkor az átélt borzalmak és veszteségek miatt azóta csak árnyékuk egykori önmaguknak. Kori ráadásul bizonyos körülmények miatt saját magát hibáztatja, és az évek alatt felgyülemlett bűntudat nagyon zárkózott személyiséggé tette.
A regény fő cselekményszála nem túlságosan komplex vagy bonyolult, hiszen a konkrétumok szintjén annyi történik, hogy az egykori 11.a osztály tagjai megpróbálják megkeresni volt osztályfőnöküket, akiről az évekkel ezelőtti tragédia óta nem hallottak semmit. Ugyanakkor ebben a történetben nem is a cselekmény a legfontosabb, sokkal inkább azok a lélektani folyamatok, amiket a szerző bemutat. A rövid terjedelem ellenére szerintem sikerült nagyon életszerűen és hitelesen ábrázolni a főhősöket, és megmutatni, hogy egy szörnyű baleset hogyan tudja rányomni a bélyegét egy fiatal életére, és hogy mekkora szerepe van a gyász megfelelő feldolgozásának és az önmagunknak való megbocsátásnak. A főhősök közül nekem egyértelműen Anti lopta be magát jobban a szívembe, ez a nagyra nőtt gyerek, aki saját fájdalmát sokszor humor mögé rejti, és aki félszeg, de rettentő szerethető módon kezd el ragaszkodni volt osztálytársnőjéhez.
Tényleg egy elég rövidke utazás ez már a terjedelmet tekintve is, ezzel kapcsolatban volt a leginkább hiányérzetem. Számomra nagyon gyorsan ért véget a történet, ráadásul kicsit elvarratlanul is, ugyanakkor értékelem, hogy egy giccses befejezés helyett egy sokkal reálisabb és elgondolkodtatóbb képet kaptam. Szerettem volna jobban megismerni az osztályfőnököt, akinek alakja leginkább csak a visszaemlékezések révén bontakozik ki előttünk, holott úgy éreztem, ő a tragikus történet egyik kulcsfigurája. Pedagógusként egyébként is nagyon érzékenyen érintett az ő szemszöge, és fájdalmas volt belegondolni és átérezni, hogy az ő életét hogyan tehette örökre tönkre a tragédia. Míg a fiatal hősök esetében azért felcsillan némi remény azzal kapcsolatban, hogy sikerül elengedniük a múltat és valamilyen módon békében együtt élni vele, Lengyel tanár úr esetében sajnos nem kapjuk meg ezt a megnyugtató lehetőséget.
Anélkül tehát, hogy ennél többet elárulnék a cselekményről, csak annyit mondhatok, hogy a Visszatérünk egy rendkívül érzékenyen és szépen megírt történet, amit jó eséllyel fogunk megkönnyezni, és ami méltó emléket állít a hasonló tragédiáknak és azoknak, akik érintettek benne. Bár nagyon jó lett volna tovább olvasni, és kicsit a vázlatosság vagy befejezetlenség érzetét keltette bennem, még így is azt gondolom, hogy maga az élmény kerek egész, és érdemes kézbe vennie annak, aki egy érzelmekben bővelkedő, lélektani utazásra vágyik. Hab a tortán, hogy mennyire szép a regény szimbolikája, illetve Kori érzéseinek leképeződése a festészetében, így végül az alcím is fájdalmas értelmet nyer az olvasottak fényében. Ezek után biztos, hogy jobban oda fogok figyelni az írónő nevére, mert bebizonyította, hogy olyan témákhoz és mélységekhez tud nyúlni, amilyenhez kevés ifjúsági regény, és képes jelentős hatással lenni az olvasóira.
Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Azoknak, akik nem félnek a fájdalmasabb, szomorúbb témáktól, illetve akiket érdekel a gyászfeldolgozás folyamata.
Korábban még nem olvastam Hajdú-Antal Zsuzsannától, úgyhogy most nagyon örültem annak, hogy van lehetőségem pótolni ezt a mulasztást. Egyre jobban figyelek arra, hogy minél többet olvassak kortárs magyar szerzőktől, főleg, hogy az utóbbi években nagyon sok kellemes meglepetés ért a regényeikkel kapcsolatban. A Visszatérünk leginkább a fülszöveggel nyert meg magának: bár nem árulja el, pontosan miről szól a könyv, azt azért sejteti, hogy egy mélyebb, komolyabb témát dolgoz fel, amit én személy szerint nagyon szoktam díjazni az ifjúsági regényeknél. Most, az olvasás után maradt bennem némi hiányérzet a racionalitás szintjén, ugyanakkor ennek a történetnek elsősorban az érzelmekre van hatása, ami viszont elsöprő erejű volt. A fülszöveghez hasonlóan én sem szeretnék mindent elárulni az értékelésemben, így kicsit nehéz is lesz összefoglalni a véleményemet, de azért igyekszem ezzel együtt is átadni a benyomásaimat.
A váltott szemszögű elbeszélésből két huszonéves főhős alakja körvonalazódik előttünk. Az egyikük Kori, aki fiatalabb korában csak a festészetnek élt, de mára már csak fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól. A másik karakter Anti, a számítástechnika megszállottja, aki a valóság elől inkább virtuális valóságokba menekül, hogy némi nyugalomra leljen az életében. Eleinte még nem tudjuk, mi a közös ebben a két fiatalban, de amikor mind a ketten meghívót kapnak egy osztálytalálkozóra, szép lassan kibontakozik előttünk a közös múlt. Kiderül, hogy öt évvel ezelőtt mindketten a középiskolások "gondtalan" életét élték (az idézőjel annak szól, hogy természetesen nekik is megvoltak a saját problémáik, nehézségeik és küzdelmeik, ezek viszont eltörpülnek a későbbiek fényében), amíg egy végzetes osztálykiránduláson szörnyű tragédia történik velük. Ebből a tragédiából ők ugyan szerencsésen kerültek ki, ugyanakkor az átélt borzalmak és veszteségek miatt azóta csak árnyékuk egykori önmaguknak. Kori ráadásul bizonyos körülmények miatt saját magát hibáztatja, és az évek alatt felgyülemlett bűntudat nagyon zárkózott személyiséggé tette.
A regény fő cselekményszála nem túlságosan komplex vagy bonyolult, hiszen a konkrétumok szintjén annyi történik, hogy az egykori 11.a osztály tagjai megpróbálják megkeresni volt osztályfőnöküket, akiről az évekkel ezelőtti tragédia óta nem hallottak semmit. Ugyanakkor ebben a történetben nem is a cselekmény a legfontosabb, sokkal inkább azok a lélektani folyamatok, amiket a szerző bemutat. A rövid terjedelem ellenére szerintem sikerült nagyon életszerűen és hitelesen ábrázolni a főhősöket, és megmutatni, hogy egy szörnyű baleset hogyan tudja rányomni a bélyegét egy fiatal életére, és hogy mekkora szerepe van a gyász megfelelő feldolgozásának és az önmagunknak való megbocsátásnak. A főhősök közül nekem egyértelműen Anti lopta be magát jobban a szívembe, ez a nagyra nőtt gyerek, aki saját fájdalmát sokszor humor mögé rejti, és aki félszeg, de rettentő szerethető módon kezd el ragaszkodni volt osztálytársnőjéhez.
Tényleg egy elég rövidke utazás ez már a terjedelmet tekintve is, ezzel kapcsolatban volt a leginkább hiányérzetem. Számomra nagyon gyorsan ért véget a történet, ráadásul kicsit elvarratlanul is, ugyanakkor értékelem, hogy egy giccses befejezés helyett egy sokkal reálisabb és elgondolkodtatóbb képet kaptam. Szerettem volna jobban megismerni az osztályfőnököt, akinek alakja leginkább csak a visszaemlékezések révén bontakozik ki előttünk, holott úgy éreztem, ő a tragikus történet egyik kulcsfigurája. Pedagógusként egyébként is nagyon érzékenyen érintett az ő szemszöge, és fájdalmas volt belegondolni és átérezni, hogy az ő életét hogyan tehette örökre tönkre a tragédia. Míg a fiatal hősök esetében azért felcsillan némi remény azzal kapcsolatban, hogy sikerül elengedniük a múltat és valamilyen módon békében együtt élni vele, Lengyel tanár úr esetében sajnos nem kapjuk meg ezt a megnyugtató lehetőséget.
Anélkül tehát, hogy ennél többet elárulnék a cselekményről, csak annyit mondhatok, hogy a Visszatérünk egy rendkívül érzékenyen és szépen megírt történet, amit jó eséllyel fogunk megkönnyezni, és ami méltó emléket állít a hasonló tragédiáknak és azoknak, akik érintettek benne. Bár nagyon jó lett volna tovább olvasni, és kicsit a vázlatosság vagy befejezetlenség érzetét keltette bennem, még így is azt gondolom, hogy maga az élmény kerek egész, és érdemes kézbe vennie annak, aki egy érzelmekben bővelkedő, lélektani utazásra vágyik. Hab a tortán, hogy mennyire szép a regény szimbolikája, illetve Kori érzéseinek leképeződése a festészetében, így végül az alcím is fájdalmas értelmet nyer az olvasottak fényében. Ezek után biztos, hogy jobban oda fogok figyelni az írónő nevére, mert bebizonyította, hogy olyan témákhoz és mélységekhez tud nyúlni, amilyenhez kevés ifjúsági regény, és képes jelentős hatással lenni az olvasóira.
Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Azoknak, akik nem félnek a fájdalmasabb, szomorúbb témáktól, illetve akiket érdekel a gyászfeldolgozás folyamata.
Nyereményjáték:
A regényben központi szerepe van egy virágot ábrázoló festménynek, így ebben a játékban most híres, virágos festmények alkotóit kell felismernetek. Minden állomáson találtok egy-egy képet, a ti feladatotok pedig, hogy a festmény alkotójának nevét beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
Állomáslista:
10.28. Könyv és más
10.30. Pandalány olvas
11.01. Csak olvass!
11.03. Utószó
Megjegyzések
Megjegyzés küldése