Dzsinnvadászok (értékelés és nyereményjáték)
Indiában naponta mintegy száznyolcvan gyermek tűnik el nyomtalanul – erre szerette volna felhívni a figyelmet első regényével az indiai származású író, Deepa Anappara. A Dzsinnvadászok egy kisfiú tolmácsolásában mutatja be az indiai nyomornegyedek világát és az ott élő emberek kiszolgáltatottságát. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével Indiába és a turné végén nyerjétek meg a könyv egy példányát!
Kiadó: Athenaeum, 2020
Oldalszám: 390 oldal
ISBN: 9789632938837
Eredeti cím: Djinn Patrol on the Purple Line
Fordító: Neset Adrienn
A könyvet ITT tudod megrendelni
Fülszöveg:
Indiában naponta mintegy száznyolcvan gyermek tűnik el nyomtalanul – feltételezhetően ember- és szervkereskedők áldozataként. Regényével erre az óriási problémára hívja fel a figyelmet az újságíróként már számtalan díjat elnyert Deepa Anappara.
A szerző egy gyerek szemén keresztül mutatja be a képzeletbeli indiai nagyvárosi gettóban a legszívesebben detektívesdit játszó Dzsáj és barátai történetét. A gyerekek sejtik, hogy nem dzsinnek vitték el az osztálytársukat. Bahadúrt öt napja nem látta senki.
A rendőrség tehetetlen és csak külön védelmi díjért tesz bármit is. Dzsáj és barátai elindulnak, hogy valóságos nyomozásba kezdjenek, de egyre veszélyesebb városrészekben kötnek ki, és egyre sötétebb ügyletek tanúi lesznek. Amikor Dzsáj nővére is eltűnik, a detektívesdi nem lesz játék többé.
Deepa Anappara a dél-indiai Keralában született. Tizenegy éven át újságíróként dolgozott. Riportjaiban felhívta a figyelmet arra, milyen káros hatással van a gyerekek fejlődésére a szegénység és a vallási konfliktusok. Munkásságáért megkapta A Fejlődő Ázsia Újságírói Díjat, az Emberi Jogi Média-díjat és a Sanskriti-Prabha Dutt újságírói ösztöndíjat. A Dzsinnvadászok egy részletével elnyerte a Lucy Cavendish-díjat szépirodalom kategóriában, a Deborah Rogers Foundation Writers-díjat, valamint a kimagasló elsőkönyveseknek járó Bridport/Peggy Chapman-Andrews-díjat. Anappara jelenleg doktori tanulmányait végzi a norwichi University of East Anglia egyetemen.
A magyar fordítás szinte egy időben jelenik meg az eredeti kötettel, Neset Adrienn érzékeny tolmácsolásában.
Véleményem:
Deepa Anappara neve eddig még nem volt ismerős a magyar olvasóközönség előtt, az indiai újságíró Dzsinnvadászok című, első regényével mutatkozik be nekünk. Ez a bemutatkozás pedig sokkal erősebbre sikeredett, mint amire számítottam, noha már a témaválasztás is épp eléggé felkeltette az érdeklődésemet. Egyrészt mindig kíváncsi voltam más népek és kultúrák életére, mindennapjaira, másrészt nagyon szeretek mindent, ami gyermekszemszögből íródik. Jelen regény kapásból mindkét kritériumnak eleget tesz: egy ismerős-ismeretlen világba, India nyomornegyedeibe kalauzol bennünket, ahol azonban a rettenetes körülmények és események mellett a gyermeki ártatlanságnak és életigenlésnek köszönhetően képesek leszünk meglátni a kevéske fényt is.
A regény helyszíne egy képzeletbeli nyomornegyed, bár azt gondolom, a névtelenségnek itt annyi a jelentősége, hogy akárhol is lehetnénk- sajnos a világnak ezen a táján nagyon sok ember él extrém szegényes körülmények között. A cselekmény elején megismerkedünk főhősünkkel, a kilencéves Dzsájjal, aki szüleivel és nővérével itt él a básztiban, és akinek a gyermekkora merőben eltér attól, ami a mi fogalmainkkal normálisnak tekinthető. Dzsáj és nővére viszonylag szerencsések, mert a szüleik élnek és jól bánnak velük, de a mindennapos nélkülözéssel és az embertelen körülményekkel ők is minden nap szembesülnek. Anappara leírásai elképesztő életszerűek, szinte fuldoklunk olvasás közben a mindenhol jelenlévő szmogtól, és látjuk magunk előtt az omladozó viskókat és a mindent ellepő szeméthalmokat. Dzsáj és barátai azért igyekszenek a körülményekhez képest boldog gyerekkort kiharcolni maguknak: iskolába járnak, gyerekes csínyeket követnek el, játszanak és álmodoznak, többek között arról, hogy egy napon majd többre vihetik, mint a szüleik. Ezt a fajta mindennapos rutint egy váratlan esemény szakítja meg, nevezetesen, amikor a fiú egyik iskolatársa nyom nélkül eltűnik.
A történet ezen a ponton sok szempontból nagyon érdekessé válik. Az egyik oldalon ott van a felnőttek világa és az indiai realitás, ahol egy eltűnt gyermek esete jóformán senkit sem érdekel az érintetteken kívül, és ahol a rendőrség vagy egyéb felnőtt tekintélyszemélyek vagy megbízhatatlanok, vagy teljesen inkompetensek. És akkor ott van az a másik oldal, a gyermekek narratívája, ami elképesztően bravúros kontrasztot alkot az előzővel. Dzsáj és barátai nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék, mi történt az osztálytársukkal, elméleteket, sőt, egyenesen mítoszokat gyártanak bizonyos gonosz dzsinnekről, egyszóval minden lehetséges eszközt bevetnek, hogy gyermeki lelkük feldolgozzon egy olyan eseményt, amire nem találnak magyarázatot, és ami alapjaiban rengeti meg a biztonságérzetüket. Ezek a fejezetek néha olyanok voltak, mintha a klasszikus ifjúsági kalandregények realisztikus és nagyon szomorú tükörképét olvastam volna (a kedvenc példám erre Szamósza, a "nyomozó-kutya", aki hősiesebb irodalmi társaival szemben koszos, büdös, bolhás, és még nyomozni sem tud igazán, cserébe nagyon szeretjük minden oldalon, ahol felbukkan). Realisztikus abból a szempontból, hogy sajnos itt nem is reménykedünk abban, hogy a gyerekek majd megoldják a rejtélyt, megküzdenek a rosszfiúkkal és minden jóra fordul- és pont ettől lesz az egész szomorú is, hiszen látjuk, hogy Dzsájékon kívül szinte senkit nem érdekel az eltűnés- vagy éppen eltűnések, hiszen az idő előrehaladtával egyre több gyereknek vész nyoma a básztiban.
Bár az eddigi dolgok, amiket összegyűjtöttem, nem túl felemelőek és vidámak, Deepa Anappara mégis gondoskodott arról, hogy az olvasás élménye ne legyen egészen nyomasztó. Ahogy az utószóban is leírja, fontos volt a számára, hogy az indiai gyerekek olyan arcát is megmutassa, ami átfénylik a szmogon és a sötétségen: hősei pimaszak, viccesek, tökéletlenek, ugyanakkor borzasztóan szerethetők, ezzel is azt hangosítja ki, hogy minden egyes gyermek egy különálló személyiség, névvel, családdal és történettel, nekünk, felnőtteknek pedig, éljünk bárhol a világban, felelősségünk van abban, hogy mindez ne sorvadjon puszta statisztikai adatokká. Napi szinten 180 eltűnés elképesztően sok, és sajnos a regény afelől sem hagy bennünk kétségeket, hogy milyen szörnyű forgatókönyvek várhatnak ezekre a gyerekekre. A regény abból a szempontból is sajátos volt, hogy minden egyes eltűnt személlyel kapcsolatban tartalmaz egy fejezetet, mely az eltűnésük előtti utolsó pillanatokat mutatja be. Ez a megoldás nagyon sokat emelt az egyébként is meglévő feszültségen, ráadásul még erőteljesebben ábrázolta, mennyire hirtelen és drasztikusan tud egy élet félbeszakadni egy ilyen esemény hatására. A könyv végén egyébként kapunk válaszokat azzal kapcsolatban, hogy mi történt az eltűntekkel, de azért maradnak nyitott kérdések is, amiket sajnos nem nehéz behelyettesítenünk a fent említett forgatókönyvekkel.
Deepa Anappara neve eddig még nem volt ismerős a magyar olvasóközönség előtt, az indiai újságíró Dzsinnvadászok című, első regényével mutatkozik be nekünk. Ez a bemutatkozás pedig sokkal erősebbre sikeredett, mint amire számítottam, noha már a témaválasztás is épp eléggé felkeltette az érdeklődésemet. Egyrészt mindig kíváncsi voltam más népek és kultúrák életére, mindennapjaira, másrészt nagyon szeretek mindent, ami gyermekszemszögből íródik. Jelen regény kapásból mindkét kritériumnak eleget tesz: egy ismerős-ismeretlen világba, India nyomornegyedeibe kalauzol bennünket, ahol azonban a rettenetes körülmények és események mellett a gyermeki ártatlanságnak és életigenlésnek köszönhetően képesek leszünk meglátni a kevéske fényt is.
A regény helyszíne egy képzeletbeli nyomornegyed, bár azt gondolom, a névtelenségnek itt annyi a jelentősége, hogy akárhol is lehetnénk- sajnos a világnak ezen a táján nagyon sok ember él extrém szegényes körülmények között. A cselekmény elején megismerkedünk főhősünkkel, a kilencéves Dzsájjal, aki szüleivel és nővérével itt él a básztiban, és akinek a gyermekkora merőben eltér attól, ami a mi fogalmainkkal normálisnak tekinthető. Dzsáj és nővére viszonylag szerencsések, mert a szüleik élnek és jól bánnak velük, de a mindennapos nélkülözéssel és az embertelen körülményekkel ők is minden nap szembesülnek. Anappara leírásai elképesztő életszerűek, szinte fuldoklunk olvasás közben a mindenhol jelenlévő szmogtól, és látjuk magunk előtt az omladozó viskókat és a mindent ellepő szeméthalmokat. Dzsáj és barátai azért igyekszenek a körülményekhez képest boldog gyerekkort kiharcolni maguknak: iskolába járnak, gyerekes csínyeket követnek el, játszanak és álmodoznak, többek között arról, hogy egy napon majd többre vihetik, mint a szüleik. Ezt a fajta mindennapos rutint egy váratlan esemény szakítja meg, nevezetesen, amikor a fiú egyik iskolatársa nyom nélkül eltűnik.
A történet ezen a ponton sok szempontból nagyon érdekessé válik. Az egyik oldalon ott van a felnőttek világa és az indiai realitás, ahol egy eltűnt gyermek esete jóformán senkit sem érdekel az érintetteken kívül, és ahol a rendőrség vagy egyéb felnőtt tekintélyszemélyek vagy megbízhatatlanok, vagy teljesen inkompetensek. És akkor ott van az a másik oldal, a gyermekek narratívája, ami elképesztően bravúros kontrasztot alkot az előzővel. Dzsáj és barátai nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék, mi történt az osztálytársukkal, elméleteket, sőt, egyenesen mítoszokat gyártanak bizonyos gonosz dzsinnekről, egyszóval minden lehetséges eszközt bevetnek, hogy gyermeki lelkük feldolgozzon egy olyan eseményt, amire nem találnak magyarázatot, és ami alapjaiban rengeti meg a biztonságérzetüket. Ezek a fejezetek néha olyanok voltak, mintha a klasszikus ifjúsági kalandregények realisztikus és nagyon szomorú tükörképét olvastam volna (a kedvenc példám erre Szamósza, a "nyomozó-kutya", aki hősiesebb irodalmi társaival szemben koszos, büdös, bolhás, és még nyomozni sem tud igazán, cserébe nagyon szeretjük minden oldalon, ahol felbukkan). Realisztikus abból a szempontból, hogy sajnos itt nem is reménykedünk abban, hogy a gyerekek majd megoldják a rejtélyt, megküzdenek a rosszfiúkkal és minden jóra fordul- és pont ettől lesz az egész szomorú is, hiszen látjuk, hogy Dzsájékon kívül szinte senkit nem érdekel az eltűnés- vagy éppen eltűnések, hiszen az idő előrehaladtával egyre több gyereknek vész nyoma a básztiban.
Bár az eddigi dolgok, amiket összegyűjtöttem, nem túl felemelőek és vidámak, Deepa Anappara mégis gondoskodott arról, hogy az olvasás élménye ne legyen egészen nyomasztó. Ahogy az utószóban is leírja, fontos volt a számára, hogy az indiai gyerekek olyan arcát is megmutassa, ami átfénylik a szmogon és a sötétségen: hősei pimaszak, viccesek, tökéletlenek, ugyanakkor borzasztóan szerethetők, ezzel is azt hangosítja ki, hogy minden egyes gyermek egy különálló személyiség, névvel, családdal és történettel, nekünk, felnőtteknek pedig, éljünk bárhol a világban, felelősségünk van abban, hogy mindez ne sorvadjon puszta statisztikai adatokká. Napi szinten 180 eltűnés elképesztően sok, és sajnos a regény afelől sem hagy bennünk kétségeket, hogy milyen szörnyű forgatókönyvek várhatnak ezekre a gyerekekre. A regény abból a szempontból is sajátos volt, hogy minden egyes eltűnt személlyel kapcsolatban tartalmaz egy fejezetet, mely az eltűnésük előtti utolsó pillanatokat mutatja be. Ez a megoldás nagyon sokat emelt az egyébként is meglévő feszültségen, ráadásul még erőteljesebben ábrázolta, mennyire hirtelen és drasztikusan tud egy élet félbeszakadni egy ilyen esemény hatására. A könyv végén egyébként kapunk válaszokat azzal kapcsolatban, hogy mi történt az eltűntekkel, de azért maradnak nyitott kérdések is, amiket sajnos nem nehéz behelyettesítenünk a fent említett forgatókönyvekkel.
Összességében nagyon fontos és különleges regénynek tartom a Dzsinnvadászokat, mind a mondanivaló és tartalom, mind a megfogalmazás stílusa és a karakterábrázolás miatt. Bepillantást nyerhettem egy olyan világba, ahol az élet nagyon nehéz és küzdelmes, bizonyos esetekben egyenesen tragikus, mégis, a gyerekhősöknek köszönhetően azért nem veszítettem el teljesen a hitemet és képes voltam meglátni a jót is a lapok között. Informatív és hiteles kép egy nagyon égető problémáról, ami ugyan fizikailag távol van tőlünk, mégis azt hiszem, mindannyiunkat kell, hogy érdekeljen. Ajánlom!
Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki szeret megismerkedni más népek kultúrájával, illetve azoknak, akik érzékenyek a világban élő gyermekek sorsával kapcsolatban.
Nyereményjáték:
Sajnos nem csak Indiában, hanem a világ minden táján gyakori a gyermekek elrablása, eltűnése. Vannak esetek, amelyeket felkap a sajtó, és vannak olyanok – mint ahogyan a Dzsinnvadászokban is –, amelyekkel nem igazán törődnek még a hatóságok sem. Játékunkban ezúttal a világszerte hírhedtté vált eseteket keresünk: minden állomáson találtok egy rövid leírást, amely alapján ki kell találnotok, hogy melyik ügyre gondoltunk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
A német kislányt tízéves korában elrabolták. A tettes nyolc évig fogva tartotta a pincéjében. A lány 2006. augusztus 23‑án megszökött a fogságból. Elrablója aznap öngyilkos lett.
a Rafflecopter giveaway
Állomáslista:
03/08 A Szofisztikált Macska
03/10 Kelly és Lupi olvas
03/12 Könyv és más
Megjegyzések
Megjegyzés küldése