A legfontosabbat utoljára hagytam (értékelés és nyereményjáték)
Szentesi Éva már sokszor, sok helyen nyilatkozott arról, hogy mit élt át, amikor méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, és hogyan sikerült felépülnie úgy, hogy az orvosok nagyjából 1% esélyt adtak neki a gyógyulásra. A most megjelent könyvében azonban minden eddiginél nyíltabban meséli el a történetét az írónő, miközben arra is próbálja felhívni a figyelmet, hogy rendszeres szűréssel elejét vehetjük ennek a súlyos betegségnek. Tarts bloggereinkkel, ismerd meg ezt a különleges könyvet, és nyerd meg a kötet egy példányát!
Kiadó: Libri, 2020
Oldalszám: 176 oldal
ISBN: 9789634336716
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
2015. május 13-án megkaptam életem legfontosabb eredményét: negatív lett a PET CT eredményem, azaz a teszt szerint a daganat tökéletesen eltűnt a szervezetemből. Azért is volt nagy szó ez, mert az orvosok ennek leginkább nulla, de legfeljebb is maximum egy százalék esélyt jósoltak. Azóta eltelt szinte percre pontosan öt év, az állapotom fontos fordulóponthoz érkezett, s a legfrissebb eredmények még mindig negatívak. Ez a könyv részben ennek az ünneplése, részben pedig egyfajta tudás és élményanyag átadása. Ebben a kötetben benne van mindaz, amit megtanultam a lelkemről és a fizikai valómról a sokszor fájdalmas gyógyulás és testi-lelki rehabilitáció kőkemény évei alatt.
Szentesi Éva
Szentesi Éva
Véleményem:
Szentesi Éva neve nem volt ismeretlen a számomra, amikor szembetalálkozom valamelyik írásával, el szoktam olvasni, mert szeretem a stílusát és a meglátásait, és természetesen a betegséggel folytatott küzdelméről is sokszor hallottam nyilatkozni. Mégis, ami igazán meggyőzött arról, hogy íróként komolyan vegyem, az a Pedig olyan szépen éltek című regénye volt, ami szerintem kiemelkedő a kortárs magyar irodalomban őszintesége és tabudöntögető témaválasztása miatt. Tudtam, hogy A legfontosabbat utoljára hagytam egy sokkal személyesebb hangvételű írás lesz, ami betekintést nyújt nem csupán a szerző rákkal folytatott harcába, hanem a lelke legmélyebb rétegeibe is. Én az ilyen mértékű kitárulkozást is őszinteséget mindig nagy tisztelettel fogadom, és csodálom, ha valaki ilyen fokú bátorsággal és fejlett önreflexióval rendelkezik. Bár a kötet igen rövidke a maga 176 oldalával, mégis úgy éreztem olvasás közben, hogy kerek egész, ráadásul a szubjektív, személyes aspektus mellett számos nagyon fontos ismeretterjesztő elemet is tartalmaz.
Szentesi Éva már korábban is írt arról, hogyan diagnosztizáltak nála méhnyakrákot és hogyan sikerült felgyógyulnia a kezdetben nagyon rossz esélyekkel induló állapotból, viszont abból a szempontból mégis újszerű ez az elbeszélés, hogy most már évek távlatából tekint vissza erre az időszakra. Ráadásul a könyvben arról is mesél, milyen volt a közelmúltban a másik oldalról megélnie ezt a küzdelmet, amikor az édesanyjánál is daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. A kétféle idősík és tapasztalatok keretbe foglalják a könyv szintén nagyon értékes részét, ami a tényleges rákedukációról szól, itt minden olyan információt megtalálunk, ami a szűrővizsgálatokkal, a különféle daganat-típusokkal vagy a kezelésekkel kapcsolatos. Éva többször is hangsúlyozza, hogy mindaz, amit leír, csupán a saját tapasztalata, ami ugyan másnak is hasznos vagy erőt adó lehet, de emellett nagyon fontos, hogy minden történet, minden kezelés személyre szabott, és nélkülözhetetlen, hogy alapos tájékozódás mellett a megfelelő szakemberekkel konzultáljunk.
Bevallom, kicsit féltem azért ettől a kötettől. A betegségek, különösen a rák, egy olyan téma, amivel kapcsolatban iszonyatos szorongás tud eltölteni, és a szűrővizsgálatok eredményéért is mindig görcsbe rándult gyomorral megyek. Félek attól, hogy akár engem, akár valamelyik szerettemet érinteni fogja ez a betegség, ugyanakkor azt is tudom, hogy a megoldás nem a menekülés, hanem a minél egészségtudatosabb hozzáállás és a lehetséges megelőzés (bár sok a szkeptikus hozzáállás az oltással kapcsolatban, számomra például nem volt kérdés annak idején, hogy beadassam magamnak a HPV elleni védőoltást, főleg, miután konzultáltam erről a nőgyógyászommal is). A halálfélelem az egyik legalapvetőbb emberi ösztönünk, olyan dolgokban is megnyilvánul, amiről nem is gondolnánk, hogy ide vezethető vissza, így tehát végképp érthető, hogy az ilyen beszámolók olvasását valaki inkább kerüli, főleg, ha olyan szerencsés, hogy elmondhassa, ő és a családja egyáltalán nem érintett ebben a témában. Mégis azt gondolom, hogy ezt a könyvet igenis érdemes kézbe venni, ugyanis számomra a legnagyobb értéke nem abban rejlett, hogy alapos és hiteles képet nyújt egy betegégről (bár ezt is megteszi, sokszor kendőzetlenül, kíméletlenül a nevén nevezve a dolgokat), hanem abban, hogy egy nagyon kemény belső utazásra invitál minket, és példát mutat azzal kapcsolatban, hogyan lehetünk igazán őszinték önmagunkkal és hogyan kereshetjük meg életünk szövetében az ok-okozati összefüggéseket. Azzal kapcsolatban a mai napig megoszlanak a vélemények, hogy egy testi tünetet vagy betegséget milyen mértékben befolyásolnak a gondolatok vagy az érzelmek, én mindenesetre hiszek abban, hogy a testünk mindent igyekszik jelezni a számunkra, csak meg kell tanulnunk értelmezni ezeket a jeleket. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden probléma mögött rossz gondolkodás vagy a mi mulasztásunk állna - és ezt Éva is nagyon erősen kihangsúlyozza - , inkább azt, hogy sokkal könnyebb úgy nekiveselkedni a küzdelemnek és a gyógyulás útjára lépni, ha ismerjük önmagunkat, a testünket és a lelkünket egyaránt. Azt írom, sokkal könnyebb, de valójában így is pokoli nehéz.
Rám nagy hatással volt ez a fajta személyesség, megtisztelő és különleges élmény ennyire pontosan belelátni valakinek a legsötétebb, legkiszolgáltatottabb pillanataiba és a magával folytatott kőkemény önismereti munkájába. Azt gondolom, ez a fajta hozzáállás példaértékű lehet, nem csupán azoknak, akik a rákkal küzdenek, hanem bárkinek, aki komolyabb mélypontot vagy traumát él meg az életében. Az ismeretterjesztő részek fontosak, relevánsak, és találunk köztük számtalan olyan információt is, amiről a legtöbb helyen keveset lehet hallani/olvasni (arról már nem is beszélek, hogy mennyire jó lenne, ha ezek a témák már az általános iskolában is teret kapnának, de pedagógusként egyelőre még csak álmodozom erről). Köszönöm Szentesi Évának, hogy ilyen közel engedett magához és a történetéhez, én biztos vagyok benne, hogy sokan fognak tudni erőt, bátorságot vagy új szempontokat meríteni ebből a kötetből.
Szentesi Éva neve nem volt ismeretlen a számomra, amikor szembetalálkozom valamelyik írásával, el szoktam olvasni, mert szeretem a stílusát és a meglátásait, és természetesen a betegséggel folytatott küzdelméről is sokszor hallottam nyilatkozni. Mégis, ami igazán meggyőzött arról, hogy íróként komolyan vegyem, az a Pedig olyan szépen éltek című regénye volt, ami szerintem kiemelkedő a kortárs magyar irodalomban őszintesége és tabudöntögető témaválasztása miatt. Tudtam, hogy A legfontosabbat utoljára hagytam egy sokkal személyesebb hangvételű írás lesz, ami betekintést nyújt nem csupán a szerző rákkal folytatott harcába, hanem a lelke legmélyebb rétegeibe is. Én az ilyen mértékű kitárulkozást is őszinteséget mindig nagy tisztelettel fogadom, és csodálom, ha valaki ilyen fokú bátorsággal és fejlett önreflexióval rendelkezik. Bár a kötet igen rövidke a maga 176 oldalával, mégis úgy éreztem olvasás közben, hogy kerek egész, ráadásul a szubjektív, személyes aspektus mellett számos nagyon fontos ismeretterjesztő elemet is tartalmaz.
Szentesi Éva már korábban is írt arról, hogyan diagnosztizáltak nála méhnyakrákot és hogyan sikerült felgyógyulnia a kezdetben nagyon rossz esélyekkel induló állapotból, viszont abból a szempontból mégis újszerű ez az elbeszélés, hogy most már évek távlatából tekint vissza erre az időszakra. Ráadásul a könyvben arról is mesél, milyen volt a közelmúltban a másik oldalról megélnie ezt a küzdelmet, amikor az édesanyjánál is daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. A kétféle idősík és tapasztalatok keretbe foglalják a könyv szintén nagyon értékes részét, ami a tényleges rákedukációról szól, itt minden olyan információt megtalálunk, ami a szűrővizsgálatokkal, a különféle daganat-típusokkal vagy a kezelésekkel kapcsolatos. Éva többször is hangsúlyozza, hogy mindaz, amit leír, csupán a saját tapasztalata, ami ugyan másnak is hasznos vagy erőt adó lehet, de emellett nagyon fontos, hogy minden történet, minden kezelés személyre szabott, és nélkülözhetetlen, hogy alapos tájékozódás mellett a megfelelő szakemberekkel konzultáljunk.
Bevallom, kicsit féltem azért ettől a kötettől. A betegségek, különösen a rák, egy olyan téma, amivel kapcsolatban iszonyatos szorongás tud eltölteni, és a szűrővizsgálatok eredményéért is mindig görcsbe rándult gyomorral megyek. Félek attól, hogy akár engem, akár valamelyik szerettemet érinteni fogja ez a betegség, ugyanakkor azt is tudom, hogy a megoldás nem a menekülés, hanem a minél egészségtudatosabb hozzáállás és a lehetséges megelőzés (bár sok a szkeptikus hozzáállás az oltással kapcsolatban, számomra például nem volt kérdés annak idején, hogy beadassam magamnak a HPV elleni védőoltást, főleg, miután konzultáltam erről a nőgyógyászommal is). A halálfélelem az egyik legalapvetőbb emberi ösztönünk, olyan dolgokban is megnyilvánul, amiről nem is gondolnánk, hogy ide vezethető vissza, így tehát végképp érthető, hogy az ilyen beszámolók olvasását valaki inkább kerüli, főleg, ha olyan szerencsés, hogy elmondhassa, ő és a családja egyáltalán nem érintett ebben a témában. Mégis azt gondolom, hogy ezt a könyvet igenis érdemes kézbe venni, ugyanis számomra a legnagyobb értéke nem abban rejlett, hogy alapos és hiteles képet nyújt egy betegégről (bár ezt is megteszi, sokszor kendőzetlenül, kíméletlenül a nevén nevezve a dolgokat), hanem abban, hogy egy nagyon kemény belső utazásra invitál minket, és példát mutat azzal kapcsolatban, hogyan lehetünk igazán őszinték önmagunkkal és hogyan kereshetjük meg életünk szövetében az ok-okozati összefüggéseket. Azzal kapcsolatban a mai napig megoszlanak a vélemények, hogy egy testi tünetet vagy betegséget milyen mértékben befolyásolnak a gondolatok vagy az érzelmek, én mindenesetre hiszek abban, hogy a testünk mindent igyekszik jelezni a számunkra, csak meg kell tanulnunk értelmezni ezeket a jeleket. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden probléma mögött rossz gondolkodás vagy a mi mulasztásunk állna - és ezt Éva is nagyon erősen kihangsúlyozza - , inkább azt, hogy sokkal könnyebb úgy nekiveselkedni a küzdelemnek és a gyógyulás útjára lépni, ha ismerjük önmagunkat, a testünket és a lelkünket egyaránt. Azt írom, sokkal könnyebb, de valójában így is pokoli nehéz.
Rám nagy hatással volt ez a fajta személyesség, megtisztelő és különleges élmény ennyire pontosan belelátni valakinek a legsötétebb, legkiszolgáltatottabb pillanataiba és a magával folytatott kőkemény önismereti munkájába. Azt gondolom, ez a fajta hozzáállás példaértékű lehet, nem csupán azoknak, akik a rákkal küzdenek, hanem bárkinek, aki komolyabb mélypontot vagy traumát él meg az életében. Az ismeretterjesztő részek fontosak, relevánsak, és találunk köztük számtalan olyan információt is, amiről a legtöbb helyen keveset lehet hallani/olvasni (arról már nem is beszélek, hogy mennyire jó lenne, ha ezek a témák már az általános iskolában is teret kapnának, de pedagógusként egyelőre még csak álmodozom erről). Köszönöm Szentesi Évának, hogy ilyen közel engedett magához és a történetéhez, én biztos vagyok benne, hogy sokan fognak tudni erőt, bátorságot vagy új szempontokat meríteni ebből a kötetből.
Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Én jó szívvel ajánlom mindenkinek, akkor is, ha nem érintett közvetlenül a betegségekkel kapcsolatban, csak fontos számára az őszinteség és az önismeret.
Kinek ajánlom? Én jó szívvel ajánlom mindenkinek, akkor is, ha nem érintett közvetlenül a betegségekkel kapcsolatban, csak fontos számára az őszinteség és az önismeret.
Nyereményjáték:
Szentesi Éva nevét valószínűleg azok ismerik legjobban, akik a wmn.hu rendszeres olvasói, az írónő ugyanis hosszú évek óta az oldal egyik fő munkatársa. Nem ő azonban az egyetlen a szerkesztők közül, aki könyvet is írt, ezért mostani játékunkban olyan írónőket keresünk – a könyveikkel együtt –, akik cikkeivel szintén gyakran találkozhatnak a wmn.hu olvasói. A feladatotok tehát az lesz, hogy a borítórészletek alapján felismerjétek a hozzá tartozó regényt, és ne felejtsétek el megnevezni az írót sem!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Állomáslista:
Blogturné Klub
08.01. Utószó
08.03. Pandalány olvas
08.05. Flora the Sweaterist
08.07. Könyv és más
Megjegyzések
Megjegyzés küldése