Rabolt szerelem (értékelés és nyereményjáték)
Dacia Maraini megrázó kötetében nyolc rövid történetet oszt meg az olvasókkal, melyek középpontjában a bántalmazás áll. Ezek a történetek se nem túl elrugaszkodottak, se nem túl extrémek, olyanok, melyek bármelyik országban, bármilyen nővel megtörténhetnek, és sajnos sokszor meg is történnek, éppen ezért nem lehet elég aktuális az, hogy foglalkozunk a témával. Tartsatok bloggereinkkel a hat állomáson keresztül, és nyerjétek meg a Jaffa Kiadó által felajánlott példányt!
Kiadó: Jaffa Kiadó, 2020
Oldalszám: 216 oldal
ISBN: 9789634752479
Eredeti cím: L'amore rubato
Eredeti cím: L'amore rubato
Fordító: Lukácsi Margit
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
"Marina gyakran megfordul a sürgősségi ügyeleten. Mindannyiszor tele van kék-zöld foltokkal, zúzódásokkal, de váltig állítja, hogy csak leesett a lépcsőn. Pedig földszinti lakásban lakik, ahol nincs is lépcső. Az aranyfürtű, kék szemű, csoda szép kis Velencét isteníti az apja, azt akarja, hogy a lánya királynőként uralkodjon a divat világában. Műszempillás, rúzsos szájú gyerekmodellt csinál belőle, kiszolgáltatva ezzel a férfiak perverz tekintetének és vágyainak. Giorgia lekési a vonatját, pedig még aznap mindenáron el kell jutnia Sevillába, a férjéhez. Örömmel fogadja hát egy bizalomgerjesztő külsejű, vasúti egyenruhás férfi ajánlkozását: majd ő az autóján elviszi egy közeli állomásra, ahol még elérheti a csatlakozást. Amikor a fiatal nő beül az éjfekete furgonba, még nem sejti, mi vár rá. Angela egyre nehezebben tűri barátja féltékenykedését, szüntelen gyanakvását. Mégsem képes végleg szakítani vele, és magában keresi a hibát: lehet, hogy valahol a lelke mélyén mégiscsak bűnös?
A mai olasz irodalom nagyasszonyának, Dacia Maraini elbeszéléskötetének fókuszában a nők állnak. Még alig serdülő, tapasztalatlan, hiszékeny gyereklányok, érzékeny, szerelemre vágyó és éppen ezért talán túlságosan adakozó fiatal nők. Látszólag törékenyek és sebezhetők, partnereik – férjek és szeretők –, ezért is gondolják úgy, hogy akár erőszakkal is elvehetik azt, ami szerintük megilleti őket. Összetévesztik a szenvedélyt a birtoklással, nem szeretni, hanem leigázni, kisajátítani akarják a másikat. Ám Maraini megszomorított és megalázott hősnői esendőségükben is erősek, küzdenek, néha pedig veszítenek és elbuknak, de nem adják fel. Ahogy az is előfordul, hogy már túl késő, többé nincs menekvés, nincs feltámadás.
Dacia Maraini ezekben a felzaklató és szívszorító elbeszélésekben napjaink egyik legvitatottabb és legfájóbb témáját, a nők elleni erőszakot vizsgálja. A kötet látszólag tárgyilagosan, majdhogynem szenvtelenül előadott történeteiben hátborzongató, tűéles pontossággal rajzolja fel az erőszak anatómiáját, elemzi elkövető és áldozat sokszor ellentmondásos, bonyolult érzelmi viszonyát, és fest hiteles képet arról a hol közönyös, hol ellenséges társadalmi környezetről, amely nem feltárni, hanem leplezni igyekszik a bajt. A kötet egyszerre látlelet, segélykiáltás és felhívás a világnak. De mindenekelőtt megrendítő olvasmány.
DACIA MARAINI a kortárs olasz irodalom egyik legnagyobb tekintélyű, legtermékenyebb szerzője, fontos kulturális és közéleti szereplő. Szinte minden műfajban alkot: költő, regényíró, esszéista, színpadi szerző, forgatókönyvíró. Műveit több mint húsz nyelvre lefordították. Pályáját újságíróként kezdte, a Corriere della Sera című napilap közölte írásait. Első regénye 1962-ben jelent meg. Magyarul is kiadott, Marianna Ucría hosszú élete című regényével 1990-ben elnyerte a rangos Campiello-díjat, majd 1999-ben neki ítélték a Strega-díjat Buio (Sötétség) című elbeszéléskötetéért. 2008-ban született regénye, a Végállomás Budapest 2019-ben jelent meg a Jaffa Kiadónál."
A mai olasz irodalom nagyasszonyának, Dacia Maraini elbeszéléskötetének fókuszában a nők állnak. Még alig serdülő, tapasztalatlan, hiszékeny gyereklányok, érzékeny, szerelemre vágyó és éppen ezért talán túlságosan adakozó fiatal nők. Látszólag törékenyek és sebezhetők, partnereik – férjek és szeretők –, ezért is gondolják úgy, hogy akár erőszakkal is elvehetik azt, ami szerintük megilleti őket. Összetévesztik a szenvedélyt a birtoklással, nem szeretni, hanem leigázni, kisajátítani akarják a másikat. Ám Maraini megszomorított és megalázott hősnői esendőségükben is erősek, küzdenek, néha pedig veszítenek és elbuknak, de nem adják fel. Ahogy az is előfordul, hogy már túl késő, többé nincs menekvés, nincs feltámadás.
Dacia Maraini ezekben a felzaklató és szívszorító elbeszélésekben napjaink egyik legvitatottabb és legfájóbb témáját, a nők elleni erőszakot vizsgálja. A kötet látszólag tárgyilagosan, majdhogynem szenvtelenül előadott történeteiben hátborzongató, tűéles pontossággal rajzolja fel az erőszak anatómiáját, elemzi elkövető és áldozat sokszor ellentmondásos, bonyolult érzelmi viszonyát, és fest hiteles képet arról a hol közönyös, hol ellenséges társadalmi környezetről, amely nem feltárni, hanem leplezni igyekszik a bajt. A kötet egyszerre látlelet, segélykiáltás és felhívás a világnak. De mindenekelőtt megrendítő olvasmány.
DACIA MARAINI a kortárs olasz irodalom egyik legnagyobb tekintélyű, legtermékenyebb szerzője, fontos kulturális és közéleti szereplő. Szinte minden műfajban alkot: költő, regényíró, esszéista, színpadi szerző, forgatókönyvíró. Műveit több mint húsz nyelvre lefordították. Pályáját újságíróként kezdte, a Corriere della Sera című napilap közölte írásait. Első regénye 1962-ben jelent meg. Magyarul is kiadott, Marianna Ucría hosszú élete című regényével 1990-ben elnyerte a rangos Campiello-díjat, majd 1999-ben neki ítélték a Strega-díjat Buio (Sötétség) című elbeszéléskötetéért. 2008-ban született regénye, a Végállomás Budapest 2019-ben jelent meg a Jaffa Kiadónál."
Véleményem:
A bántalmazás vagy az erőszak nem olyan téma, amiről azért olvas az ember, mert kellemes érzéseket ébreszt benne, sőt. Legyen szó akár fikcióról, akár igaz történeten alapuló elbeszélésekről, az erőszak egy kicsit mindig kibillent minket a megszokott kerékvágásból, és megingatja az igazságos világba vetett hitünket. Sokan amikor ilyen történeteket, híreket hallanak, akarva-akaratlanul keresik az okokat, azokat az apró kis tényezőket, amik megmagyarázzák a tragikus eseményeket. Ez természetes, pszichés védelmi mechanizmus, hiszen ha nincs ilyen ok, és el kell fogadnunk, hogy a szörnyűségek, egy bántalmazás vagy erőszak bárkivel megtörténhet, akkor a világunk már nem lesz többé az a biztonságos hely, aminek hinni szeretnénk. Ennek a folyamatnak szélsőséges esetekben áldozathibáztatás lesz az eredménye, és az azzal kapcsolatos vakság, hogy meglássuk a környezetünkben a potenciális vészjeleket, meghalljuk a csendes segélykiáltásokat. Pont ezért gondolom nagyon fontosnak a Rabolt szerelemhez hasonló köteteket: nem csak azt mutatják meg, hogy bárki kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe, hanem azt is, hogy a környezet hogyan kerüli el a valódi felelősségvállalást és segítségnyújtást. Hiszek benne, hogy ha tudatosan foglalkozunk az erőszak és bántalmazás témájával, akkor egy kicsit tettünk azért, hogy kevesebb legyen a világban a félrenézés, elhallgatás vagy bűnbak-keresés.
Dacia Maraini kötetében összesen nyolc történetet, novellát olvashatunk, melyek nagyon különböző nőkről, sorsokról, családokról szólnak. A közös metszéspontot az adja, hogy mindegyik történetben központi szerepe van a nők elleni erőszaknak, legyen az akár fizikai, szexuális vagy verbális bántalmazás. Az írónő igyekezett nagyon heterogén élethelyzeteket és kapcsolati dinamikákat összeválogatni, így viszonylag széleskörű rálátásunk lesz arra, hogy potenciálisan kik válhatnak áldozattá, milyen koreográfiák mentén zajlik egy éveken át tartó bántalmazás, ahogyan arra is, hogy az elkövető éppúgy lehet egy idegen, akit akkor látunk először, mint egy közeli családtag, akinek az lett volna a feladata, hogy védelmezze és szeresse a vele egy háztartásban élő nőt, gyermekeket. A könyv olvasása közben nem vált világossá számomra, hogy a történetek mennyiben támaszkodnak valóságos eseményekre, de azt gondolom, ennek nincs is jelentősége. A kötetben található novellák mindegyike olyan, amiről már hallottunk életünkben, ha más nevekkel és más körülmények között is, de biztos, hogy megtörténtek, és sajnos nem is csak egyszer. Az elbeszélések érzelmi hatása még erőteljesebb lesz azáltal, hogy Maraini vagy az áldozatokat, vagy az ő közvetlen hozzátartozóikat teszi meg narrátorrá, ahelyett, hogy csak ismertetné a konkrét eseteket.
Olyan szempontból nehéz ezt a könyvet pontszámmal értékelni, hogy itt az értékelés alapját nyilván nem az olvasás közben megélt pozitív érzések fogják adni. Ami azt illeti, egyszerre volt dühítő, kétségbeejtő és elkeserítő olvasni a történeteket, különösen azokat, amiknek a középpontjában gyermekek ellen elkövetett erőszak áll. Ugyanakkor azt gondolom, egy ilyen kötet esetében pontosan az az egyik legfontosabb cél, hogy kiváltsa ezeket az érzelmeket, hiszen a témával szemben bármi sokkal jobb, mint a közöny és az elfordulás. Nem tudom igazán megítélni azt sem, hogy a történetek milyen irodalmi minőséget képviselnek, bevallom, nem is erre figyeltem, mert vittek magukkal az emberi sorsokat bemutató, egyébként olvasmányos novellák, amik a maguk szomorú tragikusságukkal együtt azért informatívak és elgondolkodtatóak is.
Arra például felfigyeltem, hogy az írónő nagyon hangsúlyosan jeleníti meg a történetekben az áldozathibáztatás jelenségét, illetve azokat a helyzeteket, amikor akár a hozzánk legközelebb álló személyek sem hiszik el, amit elmondunk nekik. Legyen szó egy csoportosan elkövetett nemi erőszakról, bántalmazó párkapcsolatról vagy illegális abortuszról, az emberek egy része mindig az áldozatban fogja keresni a hibát. Miért nem hagyta el? Miért vett fel olyan rövid szoknyát? Minek szállt be a kocsijába? Miért bocsátott meg? Ezek a kérdések persze ugyanúgy a pszichés sajátosságainkkal, igazságos világba vetett hitünkkel állnak kapcsolatban, de szerintem nagyon fontos tudatosítani őket, leginkább azért, hogy magunkon is észrevegyük, amikor megfogalmazódik bennünk egy hasonló gondolatmenet. A novellák persze azt is megmutatják, mennyire nehéz segíteni egy ilyen helyzetben, hiszen a bántalmazott sokszor titkolja a külvilág, még a saját családja előtt is az erőszak tényét. Ugyanakkor, még ha erővel nem is tudunk segíteni, szerintem fontos, hogy ne álljunk bele olyan hallgatólagos megállapodásokba, ahol a szőnyeg alá söpörjük a nyilvánvalót és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. Még ha nehéz, sőt lehetetlen feladatnak tűnik is, fontos, hogy a bántalmazottat folyamatosan biztosítsuk szeretetünkről és támogatásunkról, és informálódjunk az igénybe vehető segítő szervezetekről, hatóságokról.
Utólag visszaolvasva talán ez az értékelés szubjektívebbre sikeredett a szokásosnál, aminek oka, hogy a kötet rengeteg gondolatot és érzést indított el bennem. A novellák részletes cselekményéről már csak azért sem szeretnék írni, mert sok esetben az olvasási élményt rontanám el vele, mindenesetre aki belevág, az azért számítson néha brutálisabb vagy szívszorítóbb jelenetekre. Se nem könnyű, se nem vidám olvasmány, de azt gondolom, fontos, mert a bántalmazás igenis a világunk része, igenis megtörténik és mi igenis tudunk azzal segíteni, ha nem hallgatjuk el, hanem foglalkozunk vele, odafigyelünk rá, beszélünk róla, cselekszünk.
A bántalmazás vagy az erőszak nem olyan téma, amiről azért olvas az ember, mert kellemes érzéseket ébreszt benne, sőt. Legyen szó akár fikcióról, akár igaz történeten alapuló elbeszélésekről, az erőszak egy kicsit mindig kibillent minket a megszokott kerékvágásból, és megingatja az igazságos világba vetett hitünket. Sokan amikor ilyen történeteket, híreket hallanak, akarva-akaratlanul keresik az okokat, azokat az apró kis tényezőket, amik megmagyarázzák a tragikus eseményeket. Ez természetes, pszichés védelmi mechanizmus, hiszen ha nincs ilyen ok, és el kell fogadnunk, hogy a szörnyűségek, egy bántalmazás vagy erőszak bárkivel megtörténhet, akkor a világunk már nem lesz többé az a biztonságos hely, aminek hinni szeretnénk. Ennek a folyamatnak szélsőséges esetekben áldozathibáztatás lesz az eredménye, és az azzal kapcsolatos vakság, hogy meglássuk a környezetünkben a potenciális vészjeleket, meghalljuk a csendes segélykiáltásokat. Pont ezért gondolom nagyon fontosnak a Rabolt szerelemhez hasonló köteteket: nem csak azt mutatják meg, hogy bárki kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe, hanem azt is, hogy a környezet hogyan kerüli el a valódi felelősségvállalást és segítségnyújtást. Hiszek benne, hogy ha tudatosan foglalkozunk az erőszak és bántalmazás témájával, akkor egy kicsit tettünk azért, hogy kevesebb legyen a világban a félrenézés, elhallgatás vagy bűnbak-keresés.
Dacia Maraini kötetében összesen nyolc történetet, novellát olvashatunk, melyek nagyon különböző nőkről, sorsokról, családokról szólnak. A közös metszéspontot az adja, hogy mindegyik történetben központi szerepe van a nők elleni erőszaknak, legyen az akár fizikai, szexuális vagy verbális bántalmazás. Az írónő igyekezett nagyon heterogén élethelyzeteket és kapcsolati dinamikákat összeválogatni, így viszonylag széleskörű rálátásunk lesz arra, hogy potenciálisan kik válhatnak áldozattá, milyen koreográfiák mentén zajlik egy éveken át tartó bántalmazás, ahogyan arra is, hogy az elkövető éppúgy lehet egy idegen, akit akkor látunk először, mint egy közeli családtag, akinek az lett volna a feladata, hogy védelmezze és szeresse a vele egy háztartásban élő nőt, gyermekeket. A könyv olvasása közben nem vált világossá számomra, hogy a történetek mennyiben támaszkodnak valóságos eseményekre, de azt gondolom, ennek nincs is jelentősége. A kötetben található novellák mindegyike olyan, amiről már hallottunk életünkben, ha más nevekkel és más körülmények között is, de biztos, hogy megtörténtek, és sajnos nem is csak egyszer. Az elbeszélések érzelmi hatása még erőteljesebb lesz azáltal, hogy Maraini vagy az áldozatokat, vagy az ő közvetlen hozzátartozóikat teszi meg narrátorrá, ahelyett, hogy csak ismertetné a konkrét eseteket.
Olyan szempontból nehéz ezt a könyvet pontszámmal értékelni, hogy itt az értékelés alapját nyilván nem az olvasás közben megélt pozitív érzések fogják adni. Ami azt illeti, egyszerre volt dühítő, kétségbeejtő és elkeserítő olvasni a történeteket, különösen azokat, amiknek a középpontjában gyermekek ellen elkövetett erőszak áll. Ugyanakkor azt gondolom, egy ilyen kötet esetében pontosan az az egyik legfontosabb cél, hogy kiváltsa ezeket az érzelmeket, hiszen a témával szemben bármi sokkal jobb, mint a közöny és az elfordulás. Nem tudom igazán megítélni azt sem, hogy a történetek milyen irodalmi minőséget képviselnek, bevallom, nem is erre figyeltem, mert vittek magukkal az emberi sorsokat bemutató, egyébként olvasmányos novellák, amik a maguk szomorú tragikusságukkal együtt azért informatívak és elgondolkodtatóak is.
Arra például felfigyeltem, hogy az írónő nagyon hangsúlyosan jeleníti meg a történetekben az áldozathibáztatás jelenségét, illetve azokat a helyzeteket, amikor akár a hozzánk legközelebb álló személyek sem hiszik el, amit elmondunk nekik. Legyen szó egy csoportosan elkövetett nemi erőszakról, bántalmazó párkapcsolatról vagy illegális abortuszról, az emberek egy része mindig az áldozatban fogja keresni a hibát. Miért nem hagyta el? Miért vett fel olyan rövid szoknyát? Minek szállt be a kocsijába? Miért bocsátott meg? Ezek a kérdések persze ugyanúgy a pszichés sajátosságainkkal, igazságos világba vetett hitünkkel állnak kapcsolatban, de szerintem nagyon fontos tudatosítani őket, leginkább azért, hogy magunkon is észrevegyük, amikor megfogalmazódik bennünk egy hasonló gondolatmenet. A novellák persze azt is megmutatják, mennyire nehéz segíteni egy ilyen helyzetben, hiszen a bántalmazott sokszor titkolja a külvilág, még a saját családja előtt is az erőszak tényét. Ugyanakkor, még ha erővel nem is tudunk segíteni, szerintem fontos, hogy ne álljunk bele olyan hallgatólagos megállapodásokba, ahol a szőnyeg alá söpörjük a nyilvánvalót és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. Még ha nehéz, sőt lehetetlen feladatnak tűnik is, fontos, hogy a bántalmazottat folyamatosan biztosítsuk szeretetünkről és támogatásunkról, és informálódjunk az igénybe vehető segítő szervezetekről, hatóságokról.
Utólag visszaolvasva talán ez az értékelés szubjektívebbre sikeredett a szokásosnál, aminek oka, hogy a kötet rengeteg gondolatot és érzést indított el bennem. A novellák részletes cselekményéről már csak azért sem szeretnék írni, mert sok esetben az olvasási élményt rontanám el vele, mindenesetre aki belevág, az azért számítson néha brutálisabb vagy szívszorítóbb jelenetekre. Se nem könnyű, se nem vidám olvasmány, de azt gondolom, fontos, mert a bántalmazás igenis a világunk része, igenis megtörténik és mi igenis tudunk azzal segíteni, ha nem hallgatjuk el, hanem foglalkozunk vele, odafigyelünk rá, beszélünk róla, cselekszünk.
Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Mindenkinek, akit érdekel a bántalmazás jelensége/pszichológiája/dinamikája, kiemelten azoknak, akik segítő munkakörben, emberekkel foglalkoznak.
Kinek ajánlom? Mindenkinek, akit érdekel a bántalmazás jelensége/pszichológiája/dinamikája, kiemelten azoknak, akik segítő munkakörben, emberekkel foglalkoznak.
Nyereményjáték:
Mostani nyereményjátékunkban olyan regényeket keresünk, melyekben szintén központi szerepet játszik a bántalmazás témája. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
a Rafflecopter giveaway
“Semmi sem csöndesebb a hónál. Csöndes, mint a szívem.”
Állomáslista:
Blogturné Klub
08.03. Könyv és más
08.05. Spirit Bliss Sárga könyves út
08.07. Csak olvass!
08.09. Pandalány olvas
08.11. Fanni's Library
08.13. Utószó
Megjegyzések
Megjegyzés küldése