Darázsfészek (értékelés és nyereményjáték)
Elveszíteni valakit, akit szeretünk, mindig fájdalmas dolog. De mihez kezdesz akkor, ha a fájdalmadat nem oszthatod meg senkivel, mert akit elvesztettél, csak titokban volt a tiéd? Sarah Crossan Darázsfészek című könyve sajátos formában és nagyon érzékenyen mutatja be egy tiltott szerelem és a gyász történetét. Tartsatok öt bloggerünkkel a kötet blogturnéján, és nyerjétek meg a General Press Kiadó által felajánlott példányt!
Kiadó: General Press, 2021
Oldalszám: 264 oldal
ISBN: 9789634524670
Eredeti cím: Here is the Beehive
Fordító: Ács Eleonóra
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Szerintem ez a történet attól igazán érdekes, hogy helyből egy olyan élethelyzetet és főhőst kapunk, amivel/akivel kapcsolatban egy csomó előzetes értékítélet, erkölcsi állásfoglalás bekapcsol bennünk. Biztos vagyok benne, hogy sokak számára eleve taszító Ana karaktere, hiszen évekig fenntart egy kapcsolatot egy olyan férfival, akinek felesége és gyerekei vannak, ráadásul a későbbiekben szép lassan kiderülnek még egyéb, "súlyosbító" körülmények is. Emellett viszont abban is biztos vagyok, hogy a legtöbb olvasó volt már olyan élethelyzetben, ami erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető lenne egy külső szemlélő számára, és ebből kifolyólag tudja, hogy semmi sem fekete-fehér, és hogy érdemes körültekintően osztogatnunk az ítéleteinket mások cselekedeteivel kapcsolatban. Én egy kicsit átéltem mindkettőt olvasás közben. Mostani tapasztalataimmal és élethelyzetemben azt mondom, hogy nem tudnám elképzelni, hogy Ana-hoz hasonló módon ilyen viszonyba keveredjek, ugyanakkor abszolút elfogadom azt is, hogy addig nem érdemes senki feje fölött pálcát törni, amíg nem tudjuk száz százalékosan beleélni magunkat az adott szituációba. Mind a kapcsolatok, mind a házasságok összetett, bonyolult rendszerek, amelyekbe rengeteg energiát, időt és önreflexiót kell beletenni, és még ha eljutunk arra a pontra, hogy már érezzük, nem működik többé és nem is lehet megjavítani, akkor sem könnyű minden hidat felégetni magunk mögött. Egy szó, mint száz, szerintem a regény alapszituációja rengeteg kérdést vet fel, amikkel kapcsolatban nekem jólesett átgondolni, újragondolni a saját nézőpontomat.
A másik meghatározó aspektusa a könyvnek a veszteség és a gyász feldolgozása. Ez még akkor is nehéz, ha az ember körül ott van egy támogató közeg, család és barátok, akik vigaszt nyújtanak a nehéz percekben. Ana viszont senkivel nem oszthatta meg a bánatát, nem volt kivel megbeszélnie a történteket, emiatt pedig (nagyon is érthető módon) a viselkedése és a reakciói sokszor furcsák, érthetetlenek, vagy egyenesen ellenszenvesek. Az írónő ugyanakkor teljesen érthetően és következetesen felépítette Ana személyiségét, az apró, elejtett megjegyzésekből vagy visszaemlékezésekből látjuk, mik voltak azok a hatások és traumák, amik egy egyébként súlyosan sérült és nehezen kötődő felnőtté tették, amikor pedig ezek az összefüggések összeálltak a számomra, már sokkal inkább sajnáltam, mint hogy haragudtam volna rá bármilyen hiba miatt, amit elkövetett. Az pedig, hogy mindezt egy ilyen sajátos, verses formában tudta átadni Crossan, szerintem sokat dobott a történeten, különleges és egyedi élményt nyújtva.
Fülszöveg:
Ana és Connor három éve szeretők. Szűk hotelszobákban, zsúfolt kávézókban, rövid üzenetekben és lopott hétvégéken egy olyan világot építenek maguknak, amelyben kettejükön kívül nincsen másnak hely, és amelyből esténként más-más családhoz térnek haza.
Egy nap aztán megtörténik az elképzelhetetlen: Connort halálos baleset éri, és Ana egyedül találja magát a titkuk fogságában. Ráadásul a legrosszabb szerepben – hivatalból, hagyatéki ügyvédként pont neki kell vigaszt és megnyugvást nyújtania a gyászoló özvegynek.
Hogyan veszíthetünk el valakit, akiről a világ azt sem tudta, hogy a miénk? Hogyan gyászolhatunk meg valamit, ha a fájdalmunkat nem beszélhetjük ki? Sarah Crossan regénye két egymás árnyékában létező házasság élveboncolása, egy volt szerető érzelemteli, ám kegyetlenül őszinte vallomása szerelemről, veszteségről, az elengedés és a megbocsátás útvesztőiről.
Méltatások:"Istenem, lenyűgöző… Sarah zseniális író." – CECELIA AHERN
„Sarah egy olyan írásmódot alkotott a regényeiben, ami egyedi, és csakis az övé.” – JOHN BOYNE, A csíkos pizsamás fiú szerzője
„Meggyőző, gyönyörűen megírt történet.” – THE SUNDAY TIMES
„Az időzítés királynője… Crossan az élet legsötétebb perceit is humorral és emberséggel tálalja; garantáltan nem fogja tudni letenni.” – THE TIMES
„Párkapcsolat, hivatás és anyaság egyaránt górcső alá kerül a »másik nő« megkapó portréjában.” – DAILY MAIL
„A házasságtörő viszony lírai beszámolója a szerző finom, egyedi stílusa miatt igazán megrázó és hatásos. Elvárom, hogy legalább annyi díjat hozzon az írónak, mint az ifjúsági regényei.” – RED
Véleményem:
Viszonylag ritkán szoktam romantikus regényeket olvasni, éppen emiatt Sarah Crossan regénye első pillantásra nem is akadt fent a szűrőmön, valamiért azt gondoltam, hogy ez is ebbe a műfajba, kategóriába tartozik. Aztán csak nem hagyott nyugodni a gyönyörű borító, és később a fülszöveg is meggyőzött arról, hogy a Darázsfészek esetében ennél sokkal többről lesz szó, hiszen nem egy tipikus szerelmi történet. Az pedig már csak hab volt a tortán, amikor megtudtam, hogy az egész történet verses formában íródott, ekkor már biztos voltam benne, hogy el szeretném olvasni ezt a könyvet, és nem is kellett megbánnom a döntésemet: olyan történetet kaptam, aminek sok aspektusát lehet hosszasan elemezni, akár vitatkozni is lehet róla, az viszont teljesen biztos, hogy hatással van az emberre és sokáig nyomot hagy az érzésein, gondolatain.
Viszonylag ritkán szoktam romantikus regényeket olvasni, éppen emiatt Sarah Crossan regénye első pillantásra nem is akadt fent a szűrőmön, valamiért azt gondoltam, hogy ez is ebbe a műfajba, kategóriába tartozik. Aztán csak nem hagyott nyugodni a gyönyörű borító, és később a fülszöveg is meggyőzött arról, hogy a Darázsfészek esetében ennél sokkal többről lesz szó, hiszen nem egy tipikus szerelmi történet. Az pedig már csak hab volt a tortán, amikor megtudtam, hogy az egész történet verses formában íródott, ekkor már biztos voltam benne, hogy el szeretném olvasni ezt a könyvet, és nem is kellett megbánnom a döntésemet: olyan történetet kaptam, aminek sok aspektusát lehet hosszasan elemezni, akár vitatkozni is lehet róla, az viszont teljesen biztos, hogy hatással van az emberre és sokáig nyomot hagy az érzésein, gondolatain.
A verses kivitelezésnek köszönhetően sajátos formát kapunk, ahol ugyan nem tipikus, rímekbe szedett versszakokkal találkozunk, ugyanakkor a tömör, lényegre szorítkozó és rendkívül kifejező sorok határozottan irodalmi értéket képviselnek. A történet elején megismerjük főhősünket, Ana-t, aki hagyatéki ügyvédként egyik nap sokkoló telefonhívást kap. A férjét nemrég tragikus balesetben elveszítő asszonyban felismeri titkos szeretője özvegyét, aki Ana-t szeretné megbízni azzal, hogy intézze a haláleset utáni jogi teendőket. Ana világa ebben a pillanatban kisiklik pályájáról: nem elég, hogy így tudja meg, hogy a férfi, akit szeretett, nincs többé, de emellett senkivel sem oszthatja meg gyászát és fájdalmát, hiszen az egész viszonya Connorral titokban zajlott évek óta. Ez önmagában egy eléggé kemény témaválasztás és felütés, ami rengeteg lehetőséget hordoz magában, érzelmek és erkölcsi dilemmák egész lavináját zúdítva az olvasóra. Az egyébként nem túl terjedelmes kötet további részében egyrészt egyre jobban megismerjük Ana visszaemlékezéseiből ennek a szerelemnek a történetét és dinamikáját, másrészt végigkísérhetjük a nőt azon a magányos úton, ahol legjobb tudása szerint igyekszik feldolgozni veszteségét.
Szerintem ez a történet attól igazán érdekes, hogy helyből egy olyan élethelyzetet és főhőst kapunk, amivel/akivel kapcsolatban egy csomó előzetes értékítélet, erkölcsi állásfoglalás bekapcsol bennünk. Biztos vagyok benne, hogy sokak számára eleve taszító Ana karaktere, hiszen évekig fenntart egy kapcsolatot egy olyan férfival, akinek felesége és gyerekei vannak, ráadásul a későbbiekben szép lassan kiderülnek még egyéb, "súlyosbító" körülmények is. Emellett viszont abban is biztos vagyok, hogy a legtöbb olvasó volt már olyan élethelyzetben, ami erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető lenne egy külső szemlélő számára, és ebből kifolyólag tudja, hogy semmi sem fekete-fehér, és hogy érdemes körültekintően osztogatnunk az ítéleteinket mások cselekedeteivel kapcsolatban. Én egy kicsit átéltem mindkettőt olvasás közben. Mostani tapasztalataimmal és élethelyzetemben azt mondom, hogy nem tudnám elképzelni, hogy Ana-hoz hasonló módon ilyen viszonyba keveredjek, ugyanakkor abszolút elfogadom azt is, hogy addig nem érdemes senki feje fölött pálcát törni, amíg nem tudjuk száz százalékosan beleélni magunkat az adott szituációba. Mind a kapcsolatok, mind a házasságok összetett, bonyolult rendszerek, amelyekbe rengeteg energiát, időt és önreflexiót kell beletenni, és még ha eljutunk arra a pontra, hogy már érezzük, nem működik többé és nem is lehet megjavítani, akkor sem könnyű minden hidat felégetni magunk mögött. Egy szó, mint száz, szerintem a regény alapszituációja rengeteg kérdést vet fel, amikkel kapcsolatban nekem jólesett átgondolni, újragondolni a saját nézőpontomat.
A másik meghatározó aspektusa a könyvnek a veszteség és a gyász feldolgozása. Ez még akkor is nehéz, ha az ember körül ott van egy támogató közeg, család és barátok, akik vigaszt nyújtanak a nehéz percekben. Ana viszont senkivel nem oszthatta meg a bánatát, nem volt kivel megbeszélnie a történteket, emiatt pedig (nagyon is érthető módon) a viselkedése és a reakciói sokszor furcsák, érthetetlenek, vagy egyenesen ellenszenvesek. Az írónő ugyanakkor teljesen érthetően és következetesen felépítette Ana személyiségét, az apró, elejtett megjegyzésekből vagy visszaemlékezésekből látjuk, mik voltak azok a hatások és traumák, amik egy egyébként súlyosan sérült és nehezen kötődő felnőtté tették, amikor pedig ezek az összefüggések összeálltak a számomra, már sokkal inkább sajnáltam, mint hogy haragudtam volna rá bármilyen hiba miatt, amit elkövetett. Az pedig, hogy mindezt egy ilyen sajátos, verses formában tudta átadni Crossan, szerintem sokat dobott a történeten, különleges és egyedi élményt nyújtva.
Összességében én nagyon örülök, hogy esélyt adtam ennek a kötetnek, számomra több szempontból is érdekes és elgondolkodtató volt. El tudom képzelni, hogy a főszereplő karaktere sok olvasó számára megosztó vagy antipatikus lesz, szerintem ezzel nincs is gond addig, amíg hiteles egy sztori, és el tudjuk hinni, hogy egy ilyen helyzetben így viselkedne, gondolkodna valaki. Nekem ez a hitelesség abszolút átjött, és a könyv csak megerősített abban, hogy semmi sem fekete vagy fehér. Mindehhez néha szép, néha ütős, néha pedig fájdalmas sorok tartoztak, melyek még az olvasás után is sokáig velem maradtak.
Értékelésem: 5/4,5
Kinek ajánlom? Azoknak, akiket érdekel a hűtlenség lélektana, vagy akik csak szeretnének egy sajátos formában megírt történetet olvasni szerelemről és veszteségről.
Nyereményjáték:
Nyereményjáték:
Mostani játékunkban a hűtlenség áll a középpontban. Minden állomáson találtok egy kapcsolódó idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Feladvány:
“Egy ember elkövethet hűtlenséget, aljasságot, igen, a legrosszabbat is, gyilkolhat, s belülről tiszta marad. A cselekedet még nem az igazság.”
Állomáslista:
02.21. Könyv és más
02.23. Fanni’s Library
02.25. Booktastic Boglinc
02.27. Olvasónapló
03.01. Hagyjatok! Olvasok!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése