Nulla K (értékelés és nyereményjáték)
Don DeLillo amerikai szerzőt a posztmodern irodalom egyik központi alakjaként tartják számon. A Nulla K című - magyar nyelven ötödikként megjelent - regényében az író a modern élet ürességének színpadán az élet, halál, létezés és identitás kérdéseinek adta a főszerepet. A jellegzetes delillói stílusban íródott könyv a Jelenkor Kiadónak hála idén már a hazai olvasókhoz is eljuthat - ha pedig velünk játszotok, akár a regény egy példányát is megnyerhetitek!
Kiadó: Jelenkor, 2020
Oldalszám: 324 oldal
ISBN: 9789636766344
Eredeti cím: Zero K
Fordító: Széky János
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
Jeff Lockhart egy különös létesítménybe érkezik valahol Kazahsztán és Kirgizisztán határán a sivatagban. A kihalt folyosókon sehová sem nyíló ajtók sorakoznak, a mennyezetről váratlanul aláereszkedő vetítővásznakon háborúk és természeti katasztrófák képei sorjáznak. A legmeglepőbb helyeken csupasz próbababákból készült bizarr installációk rémisztik meg a bolyongó férfit.
A szürreális hely valójában a legmodernebb laboratórium, melyben hibernált emberi testeket őriznek a távoli jövő számára, amikor a tudományos fejlődésnek köszönhetően vissza lehet majd hozni őket az életbe. Jeff búcsúzni érkezett ide, mert apja és annak felesége úgy döntött, az asszony gyógyíthatatlan betegsége miatt mindketten lefagyasztatják magukat, hogy egyszer majd egy új világra ébredjenek. A különleges helyen, ahol mindent beleng a halál fenyegetése és az öröklét ígérete, Jeff kénytelen szembenézni az őt kamaszkorában elhagyó apához fűződő viszonyával és saját élete ürességével.
Don DeLillo legújabb regényében nemcsak a halálról elmélkedik, hanem az életet is dicsőíti, mérlegre teszi a világ sötét oldalát – terrorizmus, árvíz, tűzvész, éhínség, járvány – és a mindennapi élet, a szeretet szépségét és emberségét.
A szürreális hely valójában a legmodernebb laboratórium, melyben hibernált emberi testeket őriznek a távoli jövő számára, amikor a tudományos fejlődésnek köszönhetően vissza lehet majd hozni őket az életbe. Jeff búcsúzni érkezett ide, mert apja és annak felesége úgy döntött, az asszony gyógyíthatatlan betegsége miatt mindketten lefagyasztatják magukat, hogy egyszer majd egy új világra ébredjenek. A különleges helyen, ahol mindent beleng a halál fenyegetése és az öröklét ígérete, Jeff kénytelen szembenézni az őt kamaszkorában elhagyó apához fűződő viszonyával és saját élete ürességével.
Don DeLillo legújabb regényében nemcsak a halálról elmélkedik, hanem az életet is dicsőíti, mérlegre teszi a világ sötét oldalát – terrorizmus, árvíz, tűzvész, éhínség, járvány – és a mindennapi élet, a szeretet szépségét és emberségét.
Véleményem:
Korábban még semmit nem olvastam Don DeLillotól, igazság szerint arányaiban egyébként sem olvastam túl sok könyvet a posztmodern irodalomból, melynek jeles képviselője a szerző. Mivel egyrészt szívesen tágítom a saját műfaji komfortzónámat, másrészt a Nulla K mind címével, mind borítójával és fülszövegével magára vonta a figyelmemet, gondoltam, próbát teszek vele. Hogy ez mennyire volt jó döntés a műfajjal való szorosabb ismerkedés szempontjából, azt majd csak jóval később fogom tudni megítélni, ha sokkal több összehasonlítási alapom lesz. Most kicsit azt érzem, hogy DeLillo regénye kettős eredménnyel zárt nálam: abszolút nem lett szerelem, sőt, bizonyos szempontból igazi küzdelem volt, ugyanakkor kellően felpiszkált ahhoz, hogy tovább akarjak kutakodni a műfajon belül - akár azért, hogy nekem jobban tetsző darabot találjak, akár azért, hogy kiderüljön, nekem nem itt érdemes keresgélnem.
A regény cselekményét nagyjából pár mondatban össze lehet foglalni. Főhősünk, Jeff Lockhart egy félig-meddig titkos, tudományos létesítménybe látogat Kazahsztán és Kirgizisztán határán, ahová édesapja hívta el, hogy búcsút vehessen mostohaanyjától. Ebben a létesítményben ugyanis lehetőség van arra, hogy az olyan emberek, akiknek gyógyíthatatlan betegsége van, vagy egyszerűen csak a kor végezne velük, lefagyasztassák magukat egy olyan jövő számára, ahol az orvostudomány már elég fejlett ezeknek az állapotoknak a kezeléséhez. Jeff, miközben eltölt némi időt ezen a helyen, beszélget apjával és mostohaanyjával is, valójában viszont inkább egyfajta belső utazásra indul. Számos dolgot végiggondol saját életével kapcsolatban, de főként azokat a létfilozófiai vagy erkölcsi kérdéseket, amiket ez a helyzet, a mesterséges halál és a potenciális örök élet felvet. A fentebb leírt cselekménynél sokkal többre ne számítsunk, ez a regény tényleg inkább a belső monológok könyve, amivel nekem nem is lett volna problémám. Őszintén szólva sokkal inkább éreztem úgy, hogy Jeff (pontosabban DeLillo) félúton elengedte a kezem, és magamra hagyott, én pedig bárhogy igyekeztem, nem tudtam utolérni.
Az az igazság, hogy én nem vagyok alkalmas arra, hogy komoly elemzést nyújtsak erről a regényről, pont azért, mert sokszor éreztem úgy, hogy nehezen követem a gondolatmeneteket, elkalandozom olvasás közben. Benyomásaim viszont voltak, amik alapján le tudom írni, mik voltak azok a dolgok, amik tetszettek, és mik, amik már kevésbé. Kezdjük a pozitívumokkal. A kötet alapproblémája és kiindulótémája szerintem nagyon érdekes. Önmagában nem is lenne olyan újszerű, ha csupán a lefagyasztott test és az így jövőbe küldött élet pusztán sci-fi-jellegű leírását adná. DeLillo azonban ezzel az aspektussal szinte egyáltalán nem foglalkozik, sokkal inkább ennek a kérdésnek a filozófiai és erkölcsi vonatkozásaival.
É akkor a negatívumok. Azt fontos kihangsúlyoznom, hogy szeretem a létezéssel, annak értelmével, vagy egyéb egzisztencialista kérdésekkel kapcsolatos gondolatmeneteket egy regényben. Csak éppen itt azt éreztem, hogy a kevesebb sokkal több lett volna. Egész egyszerűen ilyen töménytelen mennyiségű filozofálgatást az én elmém nem képes befogadni, főleg úgy, ha sokszor a célját sem látom. Mivel a cselekmény szintjén olyan kevés dolog történik, nehéz átérezni, hogy Jeff gondolatait mi indukálja, hogyan kapcsolódnak tapasztalataihoz, így aztán azonosulni is nehéz vele, vagy egyáltalán csak megérteni minden egyes sorát. Lehet, hogy ez ízlés dolga, és másnak pont emiatt fog tetszeni, nem tudom, mindenesetre nekem ez a nagyon steril, nagy dózisban adagolt elvont gondolat-folyam kicsit most sok volt. Természetesen így is voltak a regényben olyan mondatok, gondolatok, amik hatással voltak rám és amiken hosszasan eltöprengtem, de sajnos legalább ilyen gyakori volt, amikor egész egyszerűen elvesztettem az érdeklődésemet. Kár érte, mert a nyomasztó, steril atmoszféra, a különös, kicsit titokzatos létesítmény a rendre felbukkanó, különös figurákkal kifejezetten érdekes lett volna, ahogy egy kiüresedett, kiábrándult férfi kételyei és érzelmei is, csak valahogy nekem a tálalás nem volt egészen fogamra való. Ettől függetlenül a kedvem egyáltalán nem ment el a kísérletezéstől, és a jövőben lehet, hogy próbát teszek DeLillo más könyveivel, mert elképzelhető, hogy csak az aktuális hangulatom nem passzolt most ehhez a kötethez.
Korábban még semmit nem olvastam Don DeLillotól, igazság szerint arányaiban egyébként sem olvastam túl sok könyvet a posztmodern irodalomból, melynek jeles képviselője a szerző. Mivel egyrészt szívesen tágítom a saját műfaji komfortzónámat, másrészt a Nulla K mind címével, mind borítójával és fülszövegével magára vonta a figyelmemet, gondoltam, próbát teszek vele. Hogy ez mennyire volt jó döntés a műfajjal való szorosabb ismerkedés szempontjából, azt majd csak jóval később fogom tudni megítélni, ha sokkal több összehasonlítási alapom lesz. Most kicsit azt érzem, hogy DeLillo regénye kettős eredménnyel zárt nálam: abszolút nem lett szerelem, sőt, bizonyos szempontból igazi küzdelem volt, ugyanakkor kellően felpiszkált ahhoz, hogy tovább akarjak kutakodni a műfajon belül - akár azért, hogy nekem jobban tetsző darabot találjak, akár azért, hogy kiderüljön, nekem nem itt érdemes keresgélnem.
A regény cselekményét nagyjából pár mondatban össze lehet foglalni. Főhősünk, Jeff Lockhart egy félig-meddig titkos, tudományos létesítménybe látogat Kazahsztán és Kirgizisztán határán, ahová édesapja hívta el, hogy búcsút vehessen mostohaanyjától. Ebben a létesítményben ugyanis lehetőség van arra, hogy az olyan emberek, akiknek gyógyíthatatlan betegsége van, vagy egyszerűen csak a kor végezne velük, lefagyasztassák magukat egy olyan jövő számára, ahol az orvostudomány már elég fejlett ezeknek az állapotoknak a kezeléséhez. Jeff, miközben eltölt némi időt ezen a helyen, beszélget apjával és mostohaanyjával is, valójában viszont inkább egyfajta belső utazásra indul. Számos dolgot végiggondol saját életével kapcsolatban, de főként azokat a létfilozófiai vagy erkölcsi kérdéseket, amiket ez a helyzet, a mesterséges halál és a potenciális örök élet felvet. A fentebb leírt cselekménynél sokkal többre ne számítsunk, ez a regény tényleg inkább a belső monológok könyve, amivel nekem nem is lett volna problémám. Őszintén szólva sokkal inkább éreztem úgy, hogy Jeff (pontosabban DeLillo) félúton elengedte a kezem, és magamra hagyott, én pedig bárhogy igyekeztem, nem tudtam utolérni.
Az az igazság, hogy én nem vagyok alkalmas arra, hogy komoly elemzést nyújtsak erről a regényről, pont azért, mert sokszor éreztem úgy, hogy nehezen követem a gondolatmeneteket, elkalandozom olvasás közben. Benyomásaim viszont voltak, amik alapján le tudom írni, mik voltak azok a dolgok, amik tetszettek, és mik, amik már kevésbé. Kezdjük a pozitívumokkal. A kötet alapproblémája és kiindulótémája szerintem nagyon érdekes. Önmagában nem is lenne olyan újszerű, ha csupán a lefagyasztott test és az így jövőbe küldött élet pusztán sci-fi-jellegű leírását adná. DeLillo azonban ezzel az aspektussal szinte egyáltalán nem foglalkozik, sokkal inkább ennek a kérdésnek a filozófiai és erkölcsi vonatkozásaival.
"Mi értelme van az életnek, ha a végén nem halunk meg?"A történetben Jeff az, aki szószólója az ezzel kapcsolatos szkepticizmusnak, és aki akár saját magát, akár apját szembesíti ezekkel a kérdésekkel. Más kérdés, hogy nekem ezek a kérdések nem voltak elég erőteljesek, az egyetlen rész, ami számomra igazán ütősre sikeredett és esszenciálisan összefoglalt rengeteg érzést és gondolatot, a Jeff mostohaanyja, Artis elméjében zajló kérdés-folyam volt egy köztes kis fejezetben. Mindenesetre akár Jeff gondolatait sikerül magunkévá tenni, akár mi gondoljuk tovább a témát, szerintem érdemes ilyesmin elmélázni, és a regény tesz is róla, hogy megtegyük. Vajon mi bele mernénk vágni egy ilyen ismeretlen jövőbe, ahol nem tudhatjuk, mikor, milyen világra fogunk ébredni, egyáltalán olyanban, amiben érdemes lesz élni? Ha addigra már nem a saját testünkben ébred fel a tudatunk, hanem valamilyen sajátos, félig robot- félig ember entitásként, akkor az még mindig mi leszünk? Meddig képes a tudat önmaga maradni, hatással van-e rá az idő és a tér, egyáltalán, mi az a tudat, és mit jelent az, hogy én?
"Minden, ami vagyunk mások nélkül, barátok és idegenek és szeretők és gyerekek és járni való utcák és enni való ételek és magunk nézésére való tükrök nélkül. De vagyunk-e valakik mások nélkül?"Jeff karaktere szerintem sok szempontból érdekesre sikeredett, a fejezeteket és visszatekintéseket olvasva egy olyan férfi alakja bontakozik ki előttünk, aki mindig is kicsit különc volt (ez meg is nyilvánul néhány apróságban, például, hogy mindenféle szót definiál magában, nevet ad a számára ismeretlen embereknek stb.), és akit fiatal korában eléggé megviselt, hogy édesapja elhagyta őt és az édesanyját. Ugyanakkor végig úgy tűnik, hogy ez a férfi nagyon mélyen elnyomja a saját érzéseit, és komoly gondjai vannak a kötődéssel és az emberi kapcsolatokkal. Így talán még érthető is, hogy ő maga szkeptikus az örök élet lehetőségével kapcsolatban, hiszen nincs olyan mértékű siker, öröm vagy önmegvalósítás a saját életében, amit érdemes lenne a végtelenségig meghosszabbítani.
É akkor a negatívumok. Azt fontos kihangsúlyoznom, hogy szeretem a létezéssel, annak értelmével, vagy egyéb egzisztencialista kérdésekkel kapcsolatos gondolatmeneteket egy regényben. Csak éppen itt azt éreztem, hogy a kevesebb sokkal több lett volna. Egész egyszerűen ilyen töménytelen mennyiségű filozofálgatást az én elmém nem képes befogadni, főleg úgy, ha sokszor a célját sem látom. Mivel a cselekmény szintjén olyan kevés dolog történik, nehéz átérezni, hogy Jeff gondolatait mi indukálja, hogyan kapcsolódnak tapasztalataihoz, így aztán azonosulni is nehéz vele, vagy egyáltalán csak megérteni minden egyes sorát. Lehet, hogy ez ízlés dolga, és másnak pont emiatt fog tetszeni, nem tudom, mindenesetre nekem ez a nagyon steril, nagy dózisban adagolt elvont gondolat-folyam kicsit most sok volt. Természetesen így is voltak a regényben olyan mondatok, gondolatok, amik hatással voltak rám és amiken hosszasan eltöprengtem, de sajnos legalább ilyen gyakori volt, amikor egész egyszerűen elvesztettem az érdeklődésemet. Kár érte, mert a nyomasztó, steril atmoszféra, a különös, kicsit titokzatos létesítmény a rendre felbukkanó, különös figurákkal kifejezetten érdekes lett volna, ahogy egy kiüresedett, kiábrándult férfi kételyei és érzelmei is, csak valahogy nekem a tálalás nem volt egészen fogamra való. Ettől függetlenül a kedvem egyáltalán nem ment el a kísérletezéstől, és a jövőben lehet, hogy próbát teszek DeLillo más könyveivel, mert elképzelhető, hogy csak az aktuális hangulatom nem passzolt most ehhez a kötethez.
Értékelésem: 5/3,5
Kinek ajánlom? A posztmodern irodalom rajongóinak, akik nem bánják, ha a cselekmény helyett sokkal inkább a létfilozófiai kérdéseken van a hangsúly.
Kinek ajánlom? A posztmodern irodalom rajongóinak, akik nem bánják, ha a cselekmény helyett sokkal inkább a létfilozófiai kérdéseken van a hangsúly.
Nyereményjáték:
Don DeLillo könyvében kiemelt fontosságú az identitás és az önmeghatározás kérdésköre, ezért most a turné mindhárom állomásán egy olyan idézetet olvashattok, melynek témája szintén az identitás. A feladatotok annyi lenne, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok, milyen nemzetiségű az író, akitől az adott idézet származik.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
"Miután az ember szülővé vált, végeláthatatlan lesz a kritikusainak sora. Mert a gyerek nemcsak gyerek, hanem a szülő identitásának szimbóluma."
a Rafflecopter giveaway
Állomáslista:
Blogturné Klub
07.21. Flora the Sweaterist
07.23. Utószó
07.26. Könyv és más
Megjegyzések
Megjegyzés küldése