Kékség (értékelés és nyereményjáték)
A Cser Kiadó jóvoltából megérkezett hozzánk is Maja Lunde négy kötetesre tervezett regényfolyamának második része. A 2015-ben berobbant hölgy a környezetvédelmet helyezi előtérbe, s ennek megfelelően többszereplős, több idősíkon játszódó történeteiben mindig valamilyen ezzel kapcsolatos problémát vesz elő. A Kékség során a globális felmelegedésre és a csökkenő vízkészletekre helyezi a hangsúlyt.
Tarts négy bloggerünkkel, hogy esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt.
Tarts négy bloggerünkkel, hogy esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt.
Kiadó: Cser, 2020
Oldalszám: 272 oldal
ISBN: 9789632786100
Eredeti cím: Blå
Fordító: Patat Bence
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
Maja Lunde 2015-ben egy csapásra meghódította a világot A méhek története című könyvével. Sorozatát most az ember és a természet sérülékenységéről szóló új regénnyel folytatja. Ezúttal az élethez leginkább szükséges anyagért, a vízért folytatott küzdelmet helyezi a középpontba.
2017: Signe, a környezeti aktivista nemsokára 70 éves, de nem fél a tengertől. Nyugat-norvégiai szülőfalujából egyedül indul el egy vitorláshajón a francia tengerpart felé, hogy ott találkozzon a férfival, akit valaha nagyon szeretett. A hajó különleges rakománya szorosan kapcsolódik a kék bolygó sorsához.
2041: David fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy apa legyen, ám kislányával egyedül marad. Kettesben menekülnek a szárazságok sújtotta Dél-Európából észak felé, mivel már nem jut elegendő víz mindenkinek. Minden megváltozik, amikor az ország belsejében,
egy kiszáradt kertben rátalálnak egy elhagyott, régi vitorláshajóra.
2017: Signe, a környezeti aktivista nemsokára 70 éves, de nem fél a tengertől. Nyugat-norvégiai szülőfalujából egyedül indul el egy vitorláshajón a francia tengerpart felé, hogy ott találkozzon a férfival, akit valaha nagyon szeretett. A hajó különleges rakománya szorosan kapcsolódik a kék bolygó sorsához.
2041: David fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy apa legyen, ám kislányával egyedül marad. Kettesben menekülnek a szárazságok sújtotta Dél-Európából észak felé, mivel már nem jut elegendő víz mindenkinek. Minden megváltozik, amikor az ország belsejében,
egy kiszáradt kertben rátalálnak egy elhagyott, régi vitorláshajóra.
Véleményem:
Olyan, mintha a sors azt akarná, hogy a műanyagmentes július alkalmából más szempontból is foglalkozzak a környezettudatossággal, ugyanis az utóbbi időkben zsinórban négy könyv is a kezembe került, ami ehhez a témakörhöz kapcsolódik. A legelső, amiről értékelést is olvashattok, Maja Lunde új kötete, ami számomra minden szempontból újdonság volt, ugyanis az írónő előző könyveit még nem kerítettem sorra. Kicsit borongós hangulatú, sajátos stílusú disztópiára számítottam, de ennél többet kaptam: egy olyan regényt, ami amellett, hogy borzasztó aktuális kérdésekből gyúr hátteret magának, csodaszépen ábrázolja a különböző lélektani folyamatokat és az emberek közötti kapcsolatok, érzelmek komplexitását.
A Kékség egy két szálon futó történet. Az egyik nagyjából a jelenben, 2017-ben, a másik 2041-ben játszódik. A jelenben megismerjük a 70 éves Signét, aki norvég szülőfalujába visszatérve dühösen és csalódottan tapasztalja, hogy az ott élő emberek már egyáltalán nem tisztelik a természetet, és minden lehetséges módon igyekeznek kizsigerelni azt. Vitorlás hajójával útnak indul, hogy elégtételt vegyen régi szerelme tetteiért, a raktérben pedig egy egészen különleges szállítmányt visz magával... A jövő főszereplője David, a harmincas éveiben járó férfi, aki kislányával kétségbeesetten igyekszik egy menekülttáborba, hogy ott találkozzon feleségével és másik gyermekével. A jövőben ugyanis menekülni kell, olyan helyre, ahol még van ivóvíz, Európa nagy része már teljesen lakhatatlanná vált a szárazság miatt. Lunde zseniális abban, hogy a két, látszólag egymástól független történetszálat párhuzamba állítsa egymással, és a végén össze is fűzze a szereplők sorsát.
Olvasóként a legtöbben valószínűleg a jövőben játszódó cselekményszálat tartják majd érdekesnek, hiszen ez hordozza magában a disztópiákra jellemző jegyeket, ráadásul a legtöbb akció vagy izgalmasabb esemény is inkább ezen a szálon történik. A jövő, amit Lunde felvázol, kopár, elhagyatott és kilátástalan, ahol akár élet-halál harcot is vívhatnak az emberek egyetlen korty vízért. Mégsem ez a vonatkozása az, ami engem megnyert magának, hanem David karaktere. A fiatal férfi számára túl nagy az a felelősség, ami rászakadt, sokszor úgy érzi, a felesége nélkül nem tud megbirkózni a helyzettel és megfelelően ellátni a lányukat, rengeteg bizonytalanság, indulat és félelem munkálkodik benne ezzel kapcsolatban. Viszont pont attól, hogy ezeket a kétségeket és érzelmeket meg meri fogalmazni és élni, válik hiteles és jó szülővé, aki még ezek ellenére is megtesz mindent annak érdekében, hogy a gyerekét biztonságban tudhassa. Az ő fejezeteiben zajló események néhol kifejezetten izgalmasak, olvasóként nagyon drukkolunk azért, hogy minden rendbe jöjjön a család életében, ugyanakkor Lunde se nem giccses, se nem kíméletes azzal kapcsolatban, hogy mit remélhetünk egy ilyen jövőtől. Ahogy mondtam, Davidék szálában talán akciódúsabb a cselekmény, de bevallom, az én szívemhez mégis Signe állt közelebb. Az ő fejezetei leginkább belső monológként írhatók le, melyekben néha csapongunk az idősíkok között, megismerjük a nő múltját, sajátos viszonyát a szüleivel, élete nagy szerelmének történetét, illetve azokat a mérföldköveket is, amelyek igazi környezetvédővé és harcos aktivistává tették. Bár néha nem történik igazából semmi az ő fejezeteiben, mégis nagyon messzire és mélyre utazunk az emberi lélek és az emlékek világában, amihez nagyon stílusos hátteret biztosít a vitorlás és a végtelen tenger.
A regény hangulata nagyon erős, és bár nem nevezném kifejezetten nyomasztónak, azért néhol nagyon átjárja a lapokat a kilátástalanság és a magány érzése. Azt gondolom, ez rendjén is van így, hiszen Lunde attól függetlenül, hogy nem didaktikus vagy erőszakos módon teszi, határozottan felhívja a figyelmet arra, hogy ha az ember nem változtat radikálisan a természethez való hozzáállásán, annak nagyon súlyos következményei lehetnek. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy az írónőnek legalább ilyen fontos üzenete, hogy ne csupán a bolygónkkal, hanem a szavainkkal, önmagunkkal és egymással is bánjunk jól, hiszen a saját kis mikrokozmoszunkban is eljöhet az a pont, amikor már nem tudjuk jóvátenni az addig felhalmozott hibáinkat, vagy eltörölni a kimondott szavainkat. Azt hiszem, ez a kettős utazás és kettős mondanivaló volt, ami a leginkább megfogott ebben a könyvben.
Összességében nagyon tetszett, és talán nem az a jó kifejezés rá, hogy jólesett olvasni - hiszen nem könnyed vagy vidám regény-, de nagyon erős hatással volt rám és sokszor elgondolkodtatott. A fogalmazásmód és a szöveg szép, olvasmányos, és kellőképpen különböző is a kétfajta elbeszélésben, amiben biztos, hogy a fordító munkájának is fontos szerepe volt. Ezek után már egyértelmű, hogy az írónő másik könyvét (A méhek története) is el fogom olvasni, és remélem, időben észbe kapunk ahhoz, hogy Maja Lunde víziói csupán figyelmeztetések maradjanak.
Olyan, mintha a sors azt akarná, hogy a műanyagmentes július alkalmából más szempontból is foglalkozzak a környezettudatossággal, ugyanis az utóbbi időkben zsinórban négy könyv is a kezembe került, ami ehhez a témakörhöz kapcsolódik. A legelső, amiről értékelést is olvashattok, Maja Lunde új kötete, ami számomra minden szempontból újdonság volt, ugyanis az írónő előző könyveit még nem kerítettem sorra. Kicsit borongós hangulatú, sajátos stílusú disztópiára számítottam, de ennél többet kaptam: egy olyan regényt, ami amellett, hogy borzasztó aktuális kérdésekből gyúr hátteret magának, csodaszépen ábrázolja a különböző lélektani folyamatokat és az emberek közötti kapcsolatok, érzelmek komplexitását.
A Kékség egy két szálon futó történet. Az egyik nagyjából a jelenben, 2017-ben, a másik 2041-ben játszódik. A jelenben megismerjük a 70 éves Signét, aki norvég szülőfalujába visszatérve dühösen és csalódottan tapasztalja, hogy az ott élő emberek már egyáltalán nem tisztelik a természetet, és minden lehetséges módon igyekeznek kizsigerelni azt. Vitorlás hajójával útnak indul, hogy elégtételt vegyen régi szerelme tetteiért, a raktérben pedig egy egészen különleges szállítmányt visz magával... A jövő főszereplője David, a harmincas éveiben járó férfi, aki kislányával kétségbeesetten igyekszik egy menekülttáborba, hogy ott találkozzon feleségével és másik gyermekével. A jövőben ugyanis menekülni kell, olyan helyre, ahol még van ivóvíz, Európa nagy része már teljesen lakhatatlanná vált a szárazság miatt. Lunde zseniális abban, hogy a két, látszólag egymástól független történetszálat párhuzamba állítsa egymással, és a végén össze is fűzze a szereplők sorsát.
Olvasóként a legtöbben valószínűleg a jövőben játszódó cselekményszálat tartják majd érdekesnek, hiszen ez hordozza magában a disztópiákra jellemző jegyeket, ráadásul a legtöbb akció vagy izgalmasabb esemény is inkább ezen a szálon történik. A jövő, amit Lunde felvázol, kopár, elhagyatott és kilátástalan, ahol akár élet-halál harcot is vívhatnak az emberek egyetlen korty vízért. Mégsem ez a vonatkozása az, ami engem megnyert magának, hanem David karaktere. A fiatal férfi számára túl nagy az a felelősség, ami rászakadt, sokszor úgy érzi, a felesége nélkül nem tud megbirkózni a helyzettel és megfelelően ellátni a lányukat, rengeteg bizonytalanság, indulat és félelem munkálkodik benne ezzel kapcsolatban. Viszont pont attól, hogy ezeket a kétségeket és érzelmeket meg meri fogalmazni és élni, válik hiteles és jó szülővé, aki még ezek ellenére is megtesz mindent annak érdekében, hogy a gyerekét biztonságban tudhassa. Az ő fejezeteiben zajló események néhol kifejezetten izgalmasak, olvasóként nagyon drukkolunk azért, hogy minden rendbe jöjjön a család életében, ugyanakkor Lunde se nem giccses, se nem kíméletes azzal kapcsolatban, hogy mit remélhetünk egy ilyen jövőtől. Ahogy mondtam, Davidék szálában talán akciódúsabb a cselekmény, de bevallom, az én szívemhez mégis Signe állt közelebb. Az ő fejezetei leginkább belső monológként írhatók le, melyekben néha csapongunk az idősíkok között, megismerjük a nő múltját, sajátos viszonyát a szüleivel, élete nagy szerelmének történetét, illetve azokat a mérföldköveket is, amelyek igazi környezetvédővé és harcos aktivistává tették. Bár néha nem történik igazából semmi az ő fejezeteiben, mégis nagyon messzire és mélyre utazunk az emberi lélek és az emlékek világában, amihez nagyon stílusos hátteret biztosít a vitorlás és a végtelen tenger.
A regény hangulata nagyon erős, és bár nem nevezném kifejezetten nyomasztónak, azért néhol nagyon átjárja a lapokat a kilátástalanság és a magány érzése. Azt gondolom, ez rendjén is van így, hiszen Lunde attól függetlenül, hogy nem didaktikus vagy erőszakos módon teszi, határozottan felhívja a figyelmet arra, hogy ha az ember nem változtat radikálisan a természethez való hozzáállásán, annak nagyon súlyos következményei lehetnek. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy az írónőnek legalább ilyen fontos üzenete, hogy ne csupán a bolygónkkal, hanem a szavainkkal, önmagunkkal és egymással is bánjunk jól, hiszen a saját kis mikrokozmoszunkban is eljöhet az a pont, amikor már nem tudjuk jóvátenni az addig felhalmozott hibáinkat, vagy eltörölni a kimondott szavainkat. Azt hiszem, ez a kettős utazás és kettős mondanivaló volt, ami a leginkább megfogott ebben a könyvben.
Összességében nagyon tetszett, és talán nem az a jó kifejezés rá, hogy jólesett olvasni - hiszen nem könnyed vagy vidám regény-, de nagyon erős hatással volt rám és sokszor elgondolkodtatott. A fogalmazásmód és a szöveg szép, olvasmányos, és kellőképpen különböző is a kétfajta elbeszélésben, amiben biztos, hogy a fordító munkájának is fontos szerepe volt. Ezek után már egyértelmű, hogy az írónő másik könyvét (A méhek története) is el fogom olvasni, és remélem, időben észbe kapunk ahhoz, hogy Maja Lunde víziói csupán figyelmeztetések maradjanak.
Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Azoknak, akik a lélektani regény és a disztópia igényes ötvözetét szeretnék olvasni, fontos környezetvédelemmel kapcsolatos üzenettel megspékelve.
Kinek ajánlom? Azoknak, akik a lélektani regény és a disztópia igényes ötvözetét szeretnék olvasni, fontos környezetvédelemmel kapcsolatos üzenettel megspékelve.
Nyereményjáték:
Maja Lunde kötetei a legnagyobb környezeti fenyegetésekre hívják fel a figyelmet, így a mostani játékunkban a témakörhöz kapcsolódó fogalmakat fogunk keresni. Minden állomáson találhattok egy meghatározást, a ti dolgotok pedig annyi, hogy megírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába, vajon melyik fogalmat takarhatja a leírás.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A globális felmelegedés egyik legkárosabb hatása. 1900 és 2000 között 10–20 cm-rel magasabb az átlagosnál.
Állomáslista:
07.20. - Booktastic Boglinc
07.22. - Könyv és más
07.24. - Utószó
07.26. - Sorok között
Megjegyzések
Megjegyzés küldése