A ​kevesebb több (értékelés és nyereményjáték)

 


Bizonyára a legtöbben időről időre, vagy akár rendszeresen is költünk pénzt olyan fogyasztási cikkekre, amelyek – jobban belegondolva – teljesen feleslegesek. Cait Flanders néhány éve a hitelkerete brutális kimerítése után ismerte fel, hogy drasztikusan változtatni kell az életmódján. A nő kihívásba kezdett, melynek keretében egy éven keresztül nem vásárolt semmit a létszükségleti cikkeken kívül. A kihívás eredményét A kevesebb több című könyvében osztja meg velünk, mely magyarul a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.



Kiadó: Libri Kiadó, 2023
Oldalszám: 232 oldal
Eredeti cím: The Year of Less
Fordította: Bakonyi Berta
ISBN: 9789636043070


A könyvet ITT tudod megrendelni!


Fülszöveg:

A ​húszas évei végén Cait Flanders – mint oly sokan mások – a túlfogyasztás ördögi körében találta magát: keress többet, vásárolj többet, akarj többet. Hamarosan azonban rájött, hogy a fogyasztás nem teszi boldoggá, ezért olyan döntésre jutott, amely megváltoztatta az egész életét: elhatározta, hogy

EGY TELJES ÉVIG NEM VÁSÁROL SEMMIT.

Cait ebben a könyvben meséli el, hogyan élt ez alatt az év alatt, amelynek során csak alapvető fogyasztási cikkeket (élelmiszereket és tisztálkodási szereket) vett. Ezenkívül megpróbált általában véve kevesebbet fogyasztani: megszabadult személyes tárgyainak hetven százalékától, megismerkedett a zero waste mozgalommal, és leszokott a tévénézésről. Furcsamód minél kevesebbet fogyasztott, annál boldogabbnak érezte magát. Azt is megértette, miért fojtotta korábban a problémáit a vásárlásba, az alkoholba és az evésbe. Mivel azonban már nem tudott ezekhez a „megoldásokhoz” fordulni, új megküzdési stratégiákat alakított ki, és rájött, mi a legfontosabb az életében.

Cait a saját tapasztalatain túl gyakorlati tanácsokkal is szolgál, amelyek segíthetik az olvasót abban, hogy

MEGTALÁLJA A SAJÁT ÚTJÁT EGY KEVESEBBET FOGYASZTÓ, DE ANNÁL BOLDOGABB ÉLET FELÉ.

Ha legfeljebb csupán a jövedelmem tíz százalékát teszem félre, hová tűnik a többi pénz? Miért mentegetőzöm folyton a költekezésem miatt? Valóban szükségem van a fizetésem 90 százalékára a megélhetésemhez, vagy kevesebből is kijönnék? Tizenkét hónapja rendre minden hó végén hasonló kérdéseket tettem fel magamnak, egyelőre mégsem találtam rájuk választ. Csak annyit tudtam, hogy látszólag minden megvolt, amit csak akartam, az otthonomban, a karrieremben és az életemben egyaránt, mégsem éreztem soha elegendőnek. Sosem voltam elégedett. Mindig többet akartam. Ám mivel nem lettem boldogabb attól, hogy mindenből egyre többet vettem, talán itt volt az ideje, hogy megpróbáljak kevesebbre törekedni. […]

A vásárlási tilalom szabályai elég egyszerűnek tűntek: a következő egy év során nem vehetek új cipőt, ruhát, kiegészítőket, könyveket, magazinokat, elektronikai cikkeket, semmit a házba. Csakis olyan fogyóeszközöket, mint az élelmiszer és tisztálkodószerek, illetve benzint a kocsimba. Szintén megvehetek bármit, ami a „jóváhagyott bevásárlólistámon” szerepel, amely egy maréknyi olyan dologból állt, amikre a közvetlen közeljövőben szükségem lehet. Ezeken kívül, ha feltétlenül szükséges, pótolhatom, ami elromlik vagy tönkremegy, ám csak ha előbb megszabadulok a rossztól. És olykor-olykor elmehetek étterembe is, viszont egyáltalán nem vásárolhatok elvitelre kávét – ez volt a legnagyobb bűnös szokásom, amire nem akartam többé legalább száz dollárt elszórni havonta.


Véleményem:

Az utóbbi hónapokban kimondottan aktuális kérdéssé vált számomra, hogy az életem során felhalmozott tárgyakkal (sőt, azokkal a tárgyakkal, amiket a felmenőim halmoztak fel) milyen viszonyban vagyok. Hosszú idő után visszaköltöztem gyerekkori otthonomba, ami lehetne tágas és kényelmes, ugyanakkor az elmúlt több, mint egy évtizedben gyakorlatilag mindent ott tároltam, ami az albérleteimben nem fért el. Kegyetlenül arcul csapott hát a realitás, amikor rájöttem, mindannyiunknak nincs hely, így muszáj szelektálnom azt a sok mindent, amit az évtizedek alatt összegyűjtögettem, és javarészt alig használtam. Ez volt tehát a személyes motivációm ahhoz, hogy el akarjam olvasni Cait Flanders A ​kevesebb több című kötetét. 


Bevallom, arra számítottam, hogy olyan kötetet tartok majd a kezemben, ami gyakorlati tanácsokkal lát el azzal kapcsolatban, hogyan lehetek minél tudatosabb vásárló és fogyasztó, illetve hogyan tudom az életemben jól szelektálni azokat a javakat, amiket felhalmoztam az évek alatt. Ehhez képest hamar kiderült, hogy egy meglepően személyes és őszinte történetet olvashatok az írónőtől. Cait Flanders egy pénzügyi startup munkatársaként és bloggerként huszonévesen meglehetősen önpusztító életet élt. Életében szinte mindennapos volt a mértéktelen alkoholfogyasztás és az impulzusvásárlások, melyek eredményeként jókora adósságot halmozott fel. Ekkor hozta meg a döntést, hogy gyökeresen megváltoztatja az életét, nem csupán a vásárlásai szokásait, hanem a különféle függőségeit tekintve is. 

Cait terve az volt, hogy egy éven keresztül csak olyasmit vásárol, ami feltétlenül szükséges. Listákat készített arról, mik azok a dolgok, amiket bármikor megvehet (például élelmiszer vagy tisztálkodási szerek), mik azok, amiket egy bizonyos alkalomra vásárolhat meg (pl. alkalmi ruha több esküvőre), és mik kerülnek abszolút tiltólistára. A célja az volt, hogy a fizetése 10%-a helyett nagyobb összeget tudjon félretenni, illetve ezzel párhuzamosan az egészséges életmódra is törekedett, így az alkoholról is teljesen lemondott. A kötetben végigkövethetjük ezt a 12 hónapot, de a konkrét tanácsok helyett inkább arról olvashatunk, hogy ő hogyan élte meg ezt az időszakot, hogyan fogott neki, kik támogatták és hátráltatták, mely akadályokat vette a legnehezebben és hogyan kezdte el érzékelni a változást az életében. Közben sokat mesél a családjáról, gyerekkoráról, a párkapcsolatairól, és rengeteget a függőségeiről. Ez tűnhet mellékvágánynak az eredeti témához képest, de szerintem nagyon fontos, hogy innen közelítette meg a kérdést, hiszen a vásárlás könnyen válhat függőséggé az életünkben, és arra is igaz, hogy valamiféle érzelmi deficitet próbálunk vele kompenzálni. 

Igaz, hogy kifejezetten ki kell mazsolázni a könyvből, viszont azért találunk egészen hasznosítható szempontokat vagy ötleteket. Nekem például hasznos volt az a megközelítés, hogy aszerint selejtezzünk dolgokat, hogy a jelenkori vagy a jövőbeli/idealizált énünknek vásároltuk vagy tartogatjuk őket. Nekem is évekig álltak a szekrényemben olyan holmik, amik nem igazán illettek hozzám, csak azt hittem, szeretnék olyan ember lenni, akinek ilyesmije van. Ugyanez a helyzet a motivációs nadrágokkal, amikbe soha nem fogunk belefogyni, vagy a különféle hobbi-alapanyagokkal, amiket hirtelen felindulásból vásárolunk, mert majd elkezdünk sportolni/festeni/szappant önteni. Egy jókora (de még be nem fejezett) selejtezéssel a hátam mögött pontosan tudom, hogy fájdalmas ezeket a döntéseket meghozni, de azt is, hogy utána milyen felszabadító és nyugodt érzés, ha csupa olyan dolog vesz körül, amit tényleg szeretek és használok. 

Összességében tehát nem egészen azt kaptam, amire számítottam, de nekem mégis tetszik, amit végül a könyv nyújtott. Szerintem Cait története segít abban, hogy az ember megértse a gyűjtögetés/túlzott vásárolgatás/függőségek lélektani hátterét, ahogy azt is, hogy milyen buktatókat rejt a folyamat, ha már eldöntöttük, hogy változtatni akarunk. Ugyanakkor motiváló is, hiszen a szerző példáján látjuk, hogy sikerült legyőzni a démonait. A kötet végén pedig, ha röviden is, de megtaláljuk a konkrét gyakorlati tippeket, amik segíthetnek, ha hasonló projektbe vágnánk. Én biztos, hogy sok mindent fogok hasznosítani az olvasottakból.

Értékelésem: 5/4,5
Kinek ajánlom? Főleg azoknak, akik szeretnének tudatosabb fogyasztóvá válni, egy minimalistább életmódra törekedni vagy szembenézni a saját függőségeikkel.

Nyereményjáték:

Játékunkban az a feladatotok, hogy sorba rakjátok a betűket, hogy olyan kifejezéseket alkossanak, amelyek kapcsolódnak Cait Flanders értékrendjéhez is.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladvány: 
aiiilmmmnsuz

 


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:
08.26. Readinspo
08.28. Könyv és más
08.30. Hagyjatok! Olvasok!
08.31. Olvasónapló

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések