Az erdő (értékelés és nyereményjáték)

 

Ha eddig még nem ismerted volna Harlan Coben nevét, akkor eljött az idő, hogy megjegyezd! Az erdő című regényéből nemrég a Netflix sorozatot készítettek, ráadásul a Jaffa Kiadó új borítóval is bemutatta ezt az izgalmas krimit, amit a Blogturné Klub 5 bloggere is elolvasott. Tarts velünk ezen az izgalmas turnén, kövess bennünket az erdő mélyére, ami rengeteg múltbéli titkot és súlyos dolgokat rejt. Felkészültél? 




Kiadó: Jaffa, 2020
Oldalszám: 390 oldal
Eredeti cím: The Woods
Fordító: Illés Róbert
ISBN: 9789634754176


A könyvet ITT tudod megrendelni!


Fülszöveg:

Húsz ​éve történt. Egy nyári táborozás során négy tinédzser éjszaka kiszökik az erdőbe. Kettőt közülük holtan találnak, a másik kettő azonban hosszas keresés után sem kerül elő. Két évre rá egy sorozatgyilkost elítélnek, ám a bűnöző tagadja, hogy köze lenne a négy fiatal halálához.
Az eltűntek egyike volt Paul Copeland megyei ügyész nővére is. Paul egyedül neveli hatéves kislányát, karrierje is szépen ível felfelé, így egyre kevesebbet foglalkozik a húsz évvel korábbi traumával. Amikor azonban egy gyilkossági ügy szálai hozzá vezetnek, és egy holttestet kell azonosítania, Paul egy árulkodó jel alapján felismerni véli a négy áldozat egyikét – a fiút, aki annak idején nővérével együtt örökre eltűnt az erdőben…
Lehet, hogy Paul nővére mégis életben van? A férfi szép lassan ráeszmél, hogy a múlt sötét és veszedelmes családi titkokat rejteget, amelyek egy csapásra szilánkokra törhetik az életét. Paulnak hamarosan döntenie kell: nem bolygatja tovább a húsz évvel korábbi eseményeket, vagy inkább megpróbálja kideríteni az igazságot.
A könyvből készült sorozat most a Netflixen látható.

Véleményem:

Közel tíz évvel ezelőtt már volt szerencsém Az erdő című regényhez, és ami azt illeti, nagyon sokáig ez volt az egyetlen Harlan Coben-regény, amit elolvastam. Tulajdonképpen nem is értem, miért nem kutakodtam jobban a többi könyve után, mert ez volt életemben az első olyan thriller, ami után mind a tíz ujjamat megnyaltam, sőt, azt hiszem, ez volt az a kötet, ami megalapozta a műfaj iránti rajongásomat. Mivel tíz év hosszú idő, és én rengeteg mindent elfelejtettem a cselekményből, ráadásul a netflixes sorozat előtt is szerettem volna felfrissíteni az emlékeimet, magától értetődő volt, hogy újraolvasom a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent, új kiadásban, és ezt a döntésemet egy cseppet sem bántam meg: még mindig azt gondolom, hogy Coben tökéletesen tisztában van azzal, hogyan kell egy tökéletesen izgalmas regényt megírni. 


Húsz évvel ezelőtt egy diákoknak szervezett nyári táborban szörnyű tragédia történt. Négy fiatal eltűnt éjszaka az erdőben, és kettőnek a holttestét is megtalálták később. Egy embert elítélt ugyan a bíróság, de az akkori eseményekkel kapcsolatban rengeteg kérdőjel és kétely maradt a gyászoló családtagokban. Az egyik ilyen családtag a történetünk főhőse, Paul, aki szeretett nővérét veszítette el azon a nyáron, és aki azóta is megszállottan igyekszik az igazságot szolgálni, felnőttként megyei főügyészként. Paul egy kislányát egyedül nevelő, becsületes és elhivatott férfi, akivel egyből könnyedén azonosul az olvasó, különösen, amikor meglátjuk, hogy a kemény felszín alatt mennyire sebezhető az életében elszenvedett rengeteg veszteség miatt. Coben egyébként rögtön két vasat tart a tűzbe, már ami a cselekményt illeti, hiszen a regény egy, a jelenben játszódó jogi eljárással indul, melynek keretében Paul éppen igyekszik elítéltetni két jómódú és befolyásos fiatalembert, akik a jelek szerint megerőszakoltak egy fiatal lányt. Ez az eset már önmagában is nagyon izgalmas, különösen azoknak, akik szeretik az erős jogi szálat és tárgyalótermi jeleneteket egy regényben, ráadásul Paul jelleméről is sokat elárul a szerző ezen az ügyön keresztül.

Csakhogy sokáig nem időzhetünk Paul munkája és mindennapjai felett, ugyanis egyre több furcsaság történik a férfi életében (melyek természetéről a spoilerek elkerülése végett nem írnék konkrétabban), amelyek arra utalnak, hogy valaki megbolygatta a húsz évvel ezelőtti tragédia emlékeit és nyomait. Ráadásul nem csupán Paul életében következnek be váratlan események, hanem egykori szerelme, Lucy életében is, aki szintén ott volt azon a nyáron a táborban, és egyszer csak úgy tűnik, valaki figyelmeztetni akarja arra, hogy tisztában van vele, pontosan tudja, mi történt azon az éjszakán, és talán azt is, hogy mit titkolnak az akkori résztvevők. Innentől kezdve már több szálon fut a cselekmény, egyszerre haladunk Paul és Lucy nézőpontjából, és ahogy az várható is, a szerző szép lassan elkezdi összedolgozni ezeket a szálakat. Amellett, hogy az egykori gyilkosságok és az érintett személyek sorsának részleteiről egyre többet megtudunk, legalább ugyanannyi új kérdés is felmerül, hogy végeredményben egy olyan történetet kapjunk, ami még az utolsó oldalakon is legalább háromszor megpörget minket a saját tengelyünk körül. 

Kép forrása: netflix.com


Anélkül, hogy bármit elárulnék a cselekmény részleteiről, elmondhatom, hogy ez a regény az első oldaltól az utolsóig letehetetlenül izgalmas, folyamatosan történik benne valami, ami továbbviszi az olvasót. Ráadásul én rettenetesen értékelem, hogy a fő szál mellett az egyéb, úgymond mellékes történések is nagyon jól kidolgozottak, így gyakorlatilag nincs a kötetben egyetlen "töltelék"-fejezet vagy unalmas rész sem. Én olvasóként nagyon szeretem, ha az író éppen csak annyi információt csepegtet, amivel fenntartja az érdeklődésemet és amiről úgy érzem, hogy na majd én jól kitalálom, mi történt itt valójában, hogy aztán a végén bedobjon valamit, amire egyáltalán nem számítottam, mégsem túl elrugaszkodott megoldás. Ez az a kombináció, amit Coben tökéletesen hoz, és bár tényleg sokkal több könyvét el kellene olvasnom ahhoz, hogy érdemben nyilatkozhassak a munkásságáról, az biztos, hogy Az erdő feltehetően a legsikerültebb darabjai között lehet. 

Összességében csak annyit mondhatok, hogy ez a könyv minden krimi- és thriller-rajongó számára kötelező darab, én másodjára is rettenetesen élveztem (főleg így, hogy már elfelejtettem, mi volt a vége), nem csak a rejtélyek kibogozását és a gyilkossági nyomozást, hanem az összetett, tökéletlen és hiteles karaktereket, a kicsit cinikus humorral átszőtt párbeszédeket, az érdekes, jogi eljárásokkal kapcsolatos információkat, és a személyes, emberi drámákat is. Most már muszáj lesz beszereznem az író többi regényét is, az pedig nem kérdés, hogy jövő héttől rávetem magam a Netflix adaptációjára!

Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? A minőségi krimik és thrillerek rajongóinak, akik egy letehetetlenül izgalmas olvasmányra vágynak.

Nyereményjáték:

Harlan Coben sok nagyszerű krimit írt már, így most egy idézetkeresős játékra hívnak a Blogturné Klub bloggerei. Minden blogon olvashatsz egy idézetet, a te feladatod pedig az lesz, hogy kitaláld, hogy melyik Harlan Coben könyvből származik az idézet. 
Ha helyesen válaszolsz, akkor neked is van esélyed megnyerni Az erdő című könyv egy példányát a Jaffa Kiadó felajánlásával. Jó keresgélést, mi nagyon drukkolunk! 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladvány:

 „– Az igazság nem mindig szabadít fel, Myron. Előfordul, hogy megöl valakit.”

 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:
11.15. Könyv és más 
11.17. Kelly és Lupi olvas 
11. 19. A Szofisztikált macska 

Megjegyzések