Vigyázat, törékeny! (értékelés és nyereményjáték)


Nyáry Lucát eddig elsősorban slammer-ként ismerhettük, azonban idén megjelent első regénye, a Vigyázat, törékeny! A fiatal írónő könyvében rendkívüli érzékenységgel és hitelességgel járja körül a gyászfeldolgozás, depresszió és öngyilkosság kérdésköreit, főhőse, Zsófi történetén keresztül megértjük, milyen lépések és történések vezethetnek a tragédiához. Nagyon fontos és aktuális könyv, melyet ti is jobban megismerhettek, ha három bloggerünkkel tartotok, a végén pedig nyerhettek is egy példányt a Menő Könyvek jóvoltából.

Kiadó: Menő Könyvek, 2019

Oldalszám: 440 oldal
ISBN: 9789634037484



A könyvet ITT tudod megrendelni!



Fülszöveg:

A ​boldogságon nincsen lejárati dátum?

Zsófi tizenhat éves, a legjobb barátja a fülhallgatója, az érzelmek kikészítik és fogalma sincsen hogyan tovább. Az anyja halála óta hibás puzzle darabként tengődik, élete egy véget nem érő lejtő. Zsófi retteg attól, hogy mi várja az alján, éppen ezért úgy dönt, hogy nem is akarja megtudni és helyette inkább az életből kivezető utat választja. Ehhez azonban még el kell intéznie valamit: meg akarja magyarázni a húgának, hogy miért teszi ezt. Zsófi összeszedi életének minden olyan eseményét, amely ehhez a naphoz vezetett; félrecsúszott estéket, kísértő emlékeket és kisiklott barátságokat. Vajon törvényszerű egy ekkora tragédia után az összeroppanás, vagy elcsíphetők azok a pillanatok, amikor még van választás? A keserédes és realisztikusan durva jelentekben bővelkedő regény ezekre is választ keres.

Nyáry Luca első könyve kendőzetlenül mutatja be a depresszió legkeményebb arcait is. A Vigyázat, törékeny! nem csupán egy tehetséges fiatal szerző regénye, hanem korrajz és látlelet is, a szereplőké és a kamasz lété egyaránt. Rólad – Neked.

Véleményem:

Bevallom, Nyáry Lucáról nem sokat tudtam, mielőtt ez a könyv a látóterembe került, a manapság egyre népszerűbb slam poetry műfaja, amiben ő is aktívan alkot, tőlem valamiért távol áll. A Vigyázat, törékeny! egyszerre hívta fel magára a figyelmemet a borítójával és a fülszövegével: mind a kettő azt sugallta, hogy egy komolyabb, adott esetben tabutémákat is feszegető ifjúsági regénnyel állok szemben, ezeket pedig általában nem szoktam kihagyni. A mai napig élénken él bennem a saját tinédzserkorom, ráadásul tíz éve dolgozom kamaszokkal, így mindig szívesen fogadom az olyan történeteket, amik az ő szemszögükből mutatja be a mindennapi élet eseményeit, a problémákat és kríziseket vagy a világ nagy kérdéseit. Fontosnak tartom, hogy a munkámban mindig rajtam legyen ez a szemüveg és soha ne felejtsem el, hogy a sokszor elbagatellizált serdülőkori szélsőségek mögött milyen komoly érzelmi viharok, bizonytalanság és félelem állhat. Így tehát az én értékelésem kicsit más aspektusból fog megszólalni, és amellett, hogy a könyv rám gyakorolt hatásáról beszélek, arra is szeretnék kitérni, miért lenne baromi fontos, ha felnőttek, szülők és pedagógusok is olvasnák, nem csak az a korosztály, akinek eredetileg szól.



A regény maga tulajdonképpen egy nagyon hosszú levél, melyet főhősünk, a tizenhat éves Zsófi a húgának ír. A fülszöveg nem árul zsákbamacskát, ez a levél egy búcsúüzenet, amiben a lány megpróbálja megmagyarázni, milyen lépések és történések vezettek szomorú döntése meghozatalához. Miután a lányok elvesztették édesanyjukat, nehéz időszak vár a családra. Zsófi borzasztó üresnek érzi magát, ugyanakkor próbálja tovább élni az életét. Míg gyerekkori barátaitól egyre inkább távolodik a fájó emlékek miatt, új barátnőivel egyre jobban hajszolja bele magát a féktelen bulizásba és a felejtésbe, ami ideig-óráig működik, a lány mégis azon kapja magát, hogy nem érkezik a beígért "idővel majd könnyebb lesz"-időszaka. A tekintélyes terjedelmű regény első ránézésre túlírtnak tűnhet, én mégis azt éreztem, hogy minden sora pontosan a helyén van, és minden mondat elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy lássuk, hogyan tud egy érzékeny, sebzett személy szinte észrevétlenül, napról napra jobban belesüllyedni a depresszióba és a reménytelenségbe.
"Nem azért mész tovább, mert erős vagy, vagy mert ilyen sok önfegyelmed van, hanem mert nem tudsz mást csinálni. Vagy úszol, vagy megfulladsz, nincs más választásod. Utáltam, mikor az emberek erősnek, vagy csodálatra méltónak neveztek engem, mert nem voltam az. Végtelenül gyenge és fáradt vagyok és voltam, de nem hagyhattam, hogy a hullámok győzzenek. Bármilyen magasra csaptak a fejem felett, bármilyen nyomorult is voltam, kitartottam, mert rettegtem attól, hogy mi lesz, ha megállok. Ez szerintem nem bátorság, hanem éppen, hogy színtiszta félelem. Félelem, hogy én is egy név leszek, amit mások nem mernek kiejteni."

Nem ez az első történet, ami ebben a témában íródott, hasonló életkorú főhősökkel. Ezek között vannak nagyon jól sikerült darabok, de olyanok is, melyeknél éreztem, hogy az idősebb író hiába próbál belehelyezkedni a kamasz szereplői stílusába és gondolatvilágába, az nem igazán sikerül, ettől az egész valahogy mesterkéltté vált. Ezzel szemben ebben a regényben végig azt éreztem, hogy valóban egy tizenhat éves, intelligens és érzékeny lány sorait olvasom, ami sokszor emlékeztetett a saját fiatalkori gondolataimra. Mégsem tudom annyival lerendezni az egészet, hogy persze, könnyű Lucának, hiszen ő is fiatal. Nem gondolom, hogy ez a feladat egy kicsit is könnyű lett volna, egyrészt azért, mert a stílus a fiatalosság mellett kifinomult és sokszor szépirodalmi minőségű a szöveg, másrészt mert az ok-okozatok és lelki folyamatok mögött olyan patikapontos pszichológiai ismeretek állnak, ami csak a veleszületett nagyfokú emberismeretnek és a lelkiismeretes kutatómunkának tudható be. Ha ez a két dolog fennáll, akkor az én szememben valaki már letett valamit az asztalra. 



Ebben a történetben nem a látványos és nagyívű cselekmény, ami érdekes, hanem azok a látszólag egészen apró dolgok, amik mind cseppek lehetnek egy bizonyos pohárban. Jó példa erre, amikor a könyv elején, a temetés napján Zsófi nagymamája beszélget a lánnyal. Bár a legjobb szándékkal, de egyre azt sulykolja a lányba, hogy neki most erősnek kell lennie, hiszen anyja helyett neki kell gondoskodnia apjáról és húgáról. Elhangzik az is, hogy nekik, nagyszülőknek már mindegy, ők már úgysem lesznek boldogok, de a gyerekek majd szépen rendbe jönnek. Talán első hallásra nem is gondolnánk, hogy az ilyen mondatok mekkora terhet rakhatnak egy éppen kifejlődő személyiségre. Hiszen egyrészt magukban foglalják, hogy a fájdalom és a szenvedés olyasmi, amivel "nem illik" terhelni másokat, másrészt reálissá teszik annak lehetőségét, hogy az ember soha többé nem képes a boldogságra. Zsófinak arra lenne szüksége, hogy megélje az érzéseit és a fájdalmát, ehelyett belekerül egy olyan ördögi körbe, ahol ezeket egyre jobban elfojtja magában, hogy aztán sokkal károsabb módokon kerüljenek a felszínre.

A történet rávilágít arra a nagyon is aktuális társadalmi problémára, hogy a depresszió- főleg a fiatalkori- egyáltalán nincsen a helyén kezelve sem a családokban, sem az iskolákban. Zsófi édesapja a tökéletes példa a tehetetlen, eszköztelen szülőre, aki vagy nem akarja, vagy egyszerűen nem képes felismerni, hogy lánya állapota nem a lustaság vagy az érdektelenség számlájára írható. De ugyanígy nem találkozunk egyetlen olyan pedagógussal sem a könyvben, aki észrevenné, hogy egy fiatal a környezetében ennyire súlyos állapotban van. Egyedül Zsófi régi barátja, Bence az, aki jól próbál segíteni, és feltétel nélküli elfogadásáról biztosítja a lányt. Természetesen egy ilyen helyzetben ez sem elegendő, hiszen Zsófi itt már régen átlépett azon a ponton, ahonnan szakember segítségére lenne szükség. A lány iskolai kapcsolatai inkább felületesnek mondhatók, mint igazi barátságoknak, a fejezetek során szép lassan rájövünk, hogy akár társai is lehetnének egy hasonló könyv főszereplői, hiszen mindenkinek megvan a maga keresztje és problémái, ami a felszínen egyáltalán nem biztos, hogy látszik. 
"Miért normális, hogy gyerekek, akiknek elvileg életük "legboldogabb időszakát" kellene élniük, egyáltalán nem akarnak élni? Ezzel valami nagyon nincs rendben, szóval miért viselkedünk úgy, mintha minden jól működne, mikor egyértelmű, hogy nem ez a helyzet?"

A történetben megjelennek olyan elemek, amiket a serdülőkor félelmetes árnyoldalainak szokás titulálni, mint például a mértéktelen alkoholfogyasztás vagy a drogozás. Ugyanakkor az írónő nagyszerűen rávilágít arra, hogy ezek nem önmagukban, légüres térben létező problémák, hanem kivétel nélkül következmények, amik egész egyszerűen abból adódnak, hogy az ember máshogy képtelen egy pillanatra is jól érezni magát. Szeretném, ha egyszer az ezzel kapcsolatos gondolkodás eljutna abba a fázisba, amikor megértjük, hogy nem az a feladatunk, hogy harcoljunk ezekkel a megszemélyesített démonokkal, hanem az, hogy boldoggá tegyük a gyerekeinket, és olyan világot teremtsünk nekik, amiben jó és biztonságos létezni. Emellett az is nagyon fontos lenne, ha az oktatási intézményekben kiemelt helyen kezelnék a kortárs segítés lehetőségét, és megtanítanák a fiatalokat is arra, hogy felismerjék, ha egy társuk igazán bajban van, és támogatnák őt abban, hogy eljusson a megfelelő segítséghez.

Nos, ez az értékelés talán személyesebbre sikeredett az átlagosnál, és kevesebbet írtam benne a regény konkrét cselekményéről, de azt hiszem, most ez volt fontosabb. Ragozhatnám, mennyire élők voltak a karakterek, hitelesek a helyzetek és párbeszédek, mert ez is mind igaz, de szerintem sokkal értékesebb, hogy Luca vastag, piros szövegkiemelővel húz alá olyan jelenségeket, amikről még mindig nem beszélünk annyit és olyan tudatossággal, ahogyan kellene. Szívből remélem, hogy ez a regény nagyon sok helyre el fog jutni, fiatalokhoz, felnőttekhez egyaránt, mert ezekről a kérdésekről olvasni, írni, beszélni kell.

Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Mindenkinek. Pont.

Nyereményjáték:

Az ifjúsági regények között bőven találunk olyanokat, amik a depresszió és öngyilkosság témakörével foglalkoznak, és igyekeznek felhívni a figyelmet a probléma komolyságára. Az állomásokon most ilyen regényekből találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a raffledoboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladvány:
“Vannak olyan részek, amiket azért nem mondtam el, mert nem tudtam, hogyan. Vagy nem tudtam rávenni magam, hogy hangosan kimondjam. Olyan események, amikkel nem birkóztam meg… amikkel soha nem fogok megbirkózni. És ha soha nem kell hangosan kimondanom, akkor soha nem is kell teljesen végiggondolnom őket.”  

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:
11.19. Könyv és más
11.21. Pandalány olvas
11.23. Csak olvass!


Megjegyzések