Macskaszem (értékelés és nyereményjáték)
A Jelenkor Kiadónak köszönhetően 2020-ban újabb Atwood-regényt vehetünk kézbe magyar nyelven. A Macskaszemet, amely egy festőnő múltjáról és jelenéről szól, ezúttal nyolc bloggerünk véleményezi, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.
Kiadó: Jelenkor, 2020
Oldalszám: 664 oldal
ISBN: 9789635180585
Eredeti cím: Cat's Eye
Fordító: Csonka Ágnes
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Nem véletlenül használtam Cordelia és Elaine vonatkozásában a kapcsolat szót a bántalmazás helyett. Első olvasatra egyébként ez a szituáció, a lányok örökös piszkálódása és Cordelia uralkodása abszolút megfeleltethető egy tipikus gyerekkori bullying-nak, hiszen tartósan, hosszú időn keresztül, a felek közötti egyenlőtlen erőviszonyokra alapozva áll fent. Amit viszont irodalmi szempontból nagyszerűnek (és kegyetlennek) tartok, az, hogy Atwood ennél sokkal tovább ment, és szinte spirituális szintre emelte a kettejük közötti kapcsolatot. Én sokszor éreztem az egészet egy groteszk és kifordított mester-tanítvány viszonynak, ahol egyébként teljesen mindegy volt, hogy a fölérendelt helyzetben lévő személy Cordelia vagy akárki más (szerintem nem véletlen, hogy az ő motivációiról vagy a miértekről nem tudunk meg sokat), mert a hangsúly azon az úton van, amit Elaine bejárt vele kapcsolatban - a teljes kiszolgáltatottságtól kezdve a legyőzésén át az elfogadásáig.
Fülszöveg:
Elaine Risley, az ellentmondásos megítélésű festőnő saját életmű-kiállítására tér vissza fiatalsága színhelyére, Torontóba. A városba érve megrohanják az emlékek, eszébe jutnak gyerekkori játszótársai, akikkel együtt fedezték fel a barátság titokzatos világát, megismerve a vágyakozást, a kegyetlenséget és az árulást. Elaine-nek szembe kell néznie múltjával, és művészként és nőként is számot kell vetnie önmagával. Ám ehhez legelőször is meg kell szabadulnia az őt kísértő emlékektől…
A Macskaszem a kanadai író pályájának egyik mérföldköve, melyet 1989-ben Booker-díjra is jelöltek. Most először olvasható magyarul.
Véleményem:
Bár még nem sikerült Margaret Atwood minden magyarul megjelent regényét elolvasnom, azért jó úton haladok felé, és az utóbbi pár évben ha meghallom, hogy egy új megjelenése közeleg, biztos, hogy a kötet röppen is egyből a kívánságlistámra. Ha nem is lett számomra minden regénye kedvenc, azt már tudom, hogy mire számíthatok tőle, és ebbe beletartozik a szépirodalmi igényesség és az emberi lélek kíméletlenül pontos ábrázolása is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a Jelenkor Kiadónak köszönhetően csodaszép kiadást kapott Macskaszem milyen benyomást fog rám tenni, mert a fülszöveg és az elolvasott kritikák alapján minden lehetőség benne volt a pakliban.
A történetünk főhőse Elaine Risley festőnő, aki már idősebb korában éppen az életmű-kiállítására készül. A kiinduló szituáció tehát abszolút hétköznapi, eleinte kicsit bizonytalanul is áll az olvasó az előtt, hogy vajon erről hogyan lehet majdnem 700 oldalon keresztül írni. De hát akik ismerik Atwoodot, tudják, hogy ennél akár kétszer hosszabb terjedelemben is képes úgy írni, hogy ne váljon unalmassá, legfeljebb azért kell kisebb-nagyobb szüneteket beiktatnunk, hogy engedjük leülepedni az olvasottakat, és minél inkább megértsük azokat a hétköznapi, mégis különleges főhősöket, akikkel az írónő dolgozik. Elaine története is akkor kezd igazán izgalmassá válni, amikor gyerekkora színhelyével szembesülve felidézi a múlt árnyait, és ezen visszaemlékezéseknek köszönhetően szinte a teljes élettörténetét, személyiségének fejlődését megismerhetjük.
A történetünk főhőse Elaine Risley festőnő, aki már idősebb korában éppen az életmű-kiállítására készül. A kiinduló szituáció tehát abszolút hétköznapi, eleinte kicsit bizonytalanul is áll az olvasó az előtt, hogy vajon erről hogyan lehet majdnem 700 oldalon keresztül írni. De hát akik ismerik Atwoodot, tudják, hogy ennél akár kétszer hosszabb terjedelemben is képes úgy írni, hogy ne váljon unalmassá, legfeljebb azért kell kisebb-nagyobb szüneteket beiktatnunk, hogy engedjük leülepedni az olvasottakat, és minél inkább megértsük azokat a hétköznapi, mégis különleges főhősöket, akikkel az írónő dolgozik. Elaine története is akkor kezd igazán izgalmassá válni, amikor gyerekkora színhelyével szembesülve felidézi a múlt árnyait, és ezen visszaemlékezéseknek köszönhetően szinte a teljes élettörténetét, személyiségének fejlődését megismerhetjük.
Elaine gyermekként a háború után Torontóban telepedik le a szüleivel és a bátyjával. Eleinte tart is a beilleszkedéstől, nem igazán tudja, hogyan kell barátnőket szerezni és azokkal viselkedni, hiszen testvére révén inkább a fiúkkal tudta jobban megérteni magát. Ugyanakkor a kislány nagyon vágyik rá, hogy igazi barátnőkre leljen, és úgy tűnik, ez meg is valósul, eleinte Carol és Grace, később a domináns Cordelia személyében. Elaine igyekszik új barátnői kedvében járni, teljesíti különös kéréseiket, és szép fokozatosan teljesen behódol nekik: egyre több olyan szituációba kerül, amikben valamilyen módon megalázzák vagy lekicsinylik őt a lányok. Bár hárman vannak, mégis egyértelmű, hogy Cordelia áll ezek mögött a lelki kínzások mögött, és Elaine bárhogy igyekszik, mégsem tud szabadulni a bűvköréből. A regény lapjain tűpontosan olvashatjuk, hogy ez a fajta kapcsolat hogyan határozta meg alapjaiban főhősünk személyiségét, hogyan hatott az önértékelésére és az önbizalmára. Még tragikusabb a dolog attól, hogy bár a felnőtteknek minden esélyük megvolt arra, hogy észrevegyék az árulkodó jeleket, mégsem avatkoztak közbe (még Elaine egyébként kedves és gondoskodó szülei sem), sőt, olyan is akadt, aki egyenesen azt éreztette, hogy Elaine megérdemli ezt a fajta bánásmódot. És itt van a kutya leginkább elásva, hiszen ez az alapvető megérdemeltség-érzés később meghatározza főhősünk egész életét.
Nem véletlenül használtam Cordelia és Elaine vonatkozásában a kapcsolat szót a bántalmazás helyett. Első olvasatra egyébként ez a szituáció, a lányok örökös piszkálódása és Cordelia uralkodása abszolút megfeleltethető egy tipikus gyerekkori bullying-nak, hiszen tartósan, hosszú időn keresztül, a felek közötti egyenlőtlen erőviszonyokra alapozva áll fent. Amit viszont irodalmi szempontból nagyszerűnek (és kegyetlennek) tartok, az, hogy Atwood ennél sokkal tovább ment, és szinte spirituális szintre emelte a kettejük közötti kapcsolatot. Én sokszor éreztem az egészet egy groteszk és kifordított mester-tanítvány viszonynak, ahol egyébként teljesen mindegy volt, hogy a fölérendelt helyzetben lévő személy Cordelia vagy akárki más (szerintem nem véletlen, hogy az ő motivációiról vagy a miértekről nem tudunk meg sokat), mert a hangsúly azon az úton van, amit Elaine bejárt vele kapcsolatban - a teljes kiszolgáltatottságtól kezdve a legyőzésén át az elfogadásáig.
Mivel a festőnő életét egészen sokáig követhetjük nyomon -persze, hogy egy kis csavar is legyen a dologban, nem lineárisan, hanem az idősíkok között ugrálva-, élesen kirajzolódik, hogy a gyerekkori traumák hogyan hatnak ki a későbbi életére, emberi kapcsolataira, ahogyan az is, hogyan próbálta ezeket a művészet segítségével kifesteni, feldolgozni magában. Cordelia alakja vissza-visszaköszön a regényben, nem csupán a valóságos élethelyzetekben, hanem a fantázia szintjén is, egyszerre ördög és istennő, egy olyan megfoghatatlan erő, amit legyőzni nem, csupán megszelídíteni lehet (vagy éppen egy még magasabb szinten eggyé válni vele). Az időkezelés pedig egészen zseniális abból a szempontból is, hogy egy idő után azt érezzük, mintha a különböző idősíkok koncentrikus körökben szűkülnének, hogy a végén egyetlen időpillanatban (vagy ha úgy tetszik, egyetlen, macskaszemet rejtő üveggolyóban) összpontosuljanak, Elaine kilencéves önmagában, akit fel kell szabadítania egyszer és mindenkorra.
Összességében szerintem ez egy nagyon erős regény, viszont semmi esetre sem mondanám könnyűnek vagy szórakoztatónak. Gyönyörű mondatok, leírások, hasonlatok vannak benne, hozza azt a stílust, amit Atwoodnál megszerettem, de hatással van az ember lelkére, és nem mindig könnyű osztozni Elaine szenvedéseiben, nekem személy szerint sokszor szorult el a torkom vagy állt görcsbe a gyomrom olvasás közben. Ugyanakkor azt gondolom, hogy megéri, mert egy különleges fejlődéstörténet tanúi lehetünk, amiből szerintem minden olvasó egy picit más jelentést fog kivenni saját maga számára.
Összességében szerintem ez egy nagyon erős regény, viszont semmi esetre sem mondanám könnyűnek vagy szórakoztatónak. Gyönyörű mondatok, leírások, hasonlatok vannak benne, hozza azt a stílust, amit Atwoodnál megszerettem, de hatással van az ember lelkére, és nem mindig könnyű osztozni Elaine szenvedéseiben, nekem személy szerint sokszor szorult el a torkom vagy állt görcsbe a gyomrom olvasás közben. Ugyanakkor azt gondolom, hogy megéri, mert egy különleges fejlődéstörténet tanúi lehetünk, amiből szerintem minden olvasó egy picit más jelentést fog kivenni saját maga számára.
Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki egy egyedi fejlődéstörténetről vagy egy sajátos, bántalmazó kapcsolatról szeretne olvasni. Meg mondjuk még Hermann Hesse-rajongóknak.
Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki egy egyedi fejlődéstörténetről vagy egy sajátos, bántalmazó kapcsolatról szeretne olvasni. Meg mondjuk még Hermann Hesse-rajongóknak.
Nyereményjáték:
Margaret Atwoodtól sok regényt olvashattunk már magyar nyelven. Ezúttal elrejtettük a könyvei címét a bejegyzéseinkben. A feladatod az, hogy minden bloggerünknél keresd meg az adott könyv címét, és írd be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Állomáslista:
12. 07. Spirit Bliss Sárga könyves út
12. 09. Nem félünk a könyvektől
12. 11. Flora the Sweaterist
12. 13. A Szofisztikált Macska
12. 15. Booktastic Boglinc
12. 17. Readinspo
12. 19. Utószó
12. 21. Könyv és más
Megjegyzések
Megjegyzés küldése