Tesz-Vesz Blogturné: Tesz-Vesz város - Mentsük meg a bolygót!, A nagyalakú Csúcsforgalom Tesz-Vesz városban

 



Richard Scarry amerikai gyermekkönyv író és illusztrátor, aki több mint 300 könyvet jelentetett meg júniusban ünnepelné a 105. születésnapját. Neve és az általa megalkotott világ generációk számára csenghet ismerősen, hiszen ki ne ismerné a Tesz-Vesz város híres állatait, akik hol különleges járművekkel közlekednek, hol Tesz-Vesz város rejtélyeit oldják meg. Tartsatok velünk ezen a különleges turnén, ismerjétek meg a Móra Kiadó által megjelenített sorozat egyes köteteit, merüljünk el együtt a Tesz-Vesz városi forgatagban és nyerjetek egy általatok választott Tesz-Vesz kötetet a Móra Kiadó jóvoltából!

A múltkori bejegyzés után egy újabb állomással érkeztem, hogy további két kötetet mutassak meg Richard Scarry-től. A nagyalakú Csúcsforgalom Tesz-Vesz városban felépítésében kicsit hasonló, mint a már megismert Tesz-Vesz város, a különbség annyi, hogy itt speciális tematikára, nevezetesen a közlekedésre épül a kötet. A Mentsük meg a bolygót! című könyvecskét sem ismertem korábban, és kifejezetten azért választottam, mert a környezetvédelem témája nagyon közel áll a szívemhez, és szerintem fontos, hogy a legkisebbek is hamar megismerkedjenek vele. Lássuk hát, mit tartogat számunkra ez a két mesekönyv!




Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2021
Oldalszám: 80 oldal
Fordította: Réz András
Illusztrálta: Richard Scarry
ISBN: 9789634153733


A könyvet ITT tudod megrendelni!

    

Fülszöveg:

Nézd, mennyi jármű száguld Tesz-Vesz város útjain! Mindet megismerheted, ha végigköveted az Ólas család kalandos útját, és az is kiderül, hogy sikerül-e Vilmának megfékeznie az őrülten közlekedő Kabriót.


Véleményem:

Amikor ezt a kötetet kiválasztottam, kimondottan olyan mesekönyvet kerestem, amivel egy autóimádó kisfiút meglephetek. Mint kiderült, ennél jobban nem is választhattam volna, ugyanis ebben a könyvben szerintem minden létező jármű és közlekedési helyzet megjelenik, még olyanok is, amik a valóságban nem is léteznek, na de lássuk, pontosan hogy is épül fel ez a kötet. 


Az alaptörténet szerint az Uborka család (akik egyébként malackák) éppen közös kiruccanásra készül. Uborka papa, Uborka mama, kisfiúk, Koviubi és kislányuk, Ubisali bepattannak a családi autóba, hogy elinduljanak piknikezni. Mi, olvasók végigkövethetjük őket útjuk során, mely a városból indulva, külterületeken át egészen a tengerpartig, majd később a hegyekbe vezet. Tesz-Vesz városban azonban egy cseppet sem unalmas a forgalom, hamar meglátjuk, hogy itt mindig történik valami, legyen szó őrülten száguldozó sofőrről, felborult szállítmányokról vagy lyukas gumikról. 

Túlzás nélkül mondhatom, hogy szinte minden létező járgány megjelenik a kötetben. Akadnak itt különféle személygépjárművek, munkajárművek, biciklik és versenyautók, repülők és hajók. Ahogy már a korábbi kötetekben is megszokhattuk, a könyvben gazdagon megnevezésre kerülnek a kevésbé ismert kifejezések, így a gyerekek játszva megtanulhatják, mi az a daru, markoló, buldózer, kiderül, hogyan készül az aszfalt és hogy kerül az utakra, és megismerhetjük a közterület-felügyelők munkáját is. Meglátogatunk egy benzinkutat, egy vasútállomást, kikötőt, de még egy repülőtérre is betévednek Uborkáék útjuk során. Természetesen a sok kaland és fennforgás után elérik végül vágyott úti céljukat, csak szegény Uborka papa ég le a túl erős napfényben. :)


Nekem nagyon tetszett, hogy a puszta ismeretátadás mellett nevel is a kötet. Több helyen felhívja a figyelmet a közlekedési biztonság fontos ismérveire, ilyen például a biztonsági öv használata vagy a megengedett sebesség betartása. További extra, hogy ezt a könyvet is használhatjuk böngészőként, például többször is meg kell keresnünk a lapokon a Boginak nevezett kis bogárkát. Nagyon tetszettek a lehetetlen és bohókás járművek, ilyen volt a görkuki, a bosziroller vagy a banánmobil. Összességében egy nagyon vidám, színes forgatagot kaptam, ami szerintem hosszú időn keresztül le tudja kötni az autókat kedvelő gyerkőcöket és szüleiket. 



Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2022
Oldalszám: 46 oldal
Fordította: Weltler Ildikó
Illusztrálta: Richard Scarry
ISBN: 9789634869726


A könyvet ITT tudod megrendelni!

    

Fülszöveg:

Mindannyiunk kedvence, Richard Scarry ezúttal a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet. A szórakoztató, színes ábrákkal illusztrált könyvet rímes versek gazdagítják, amelyek még befogadhatóbbá teszik Tesz-Vesz város lakóinak fontos üzentét: sok apró cselekedettel hatalmas változást érhetünk el. A könyv végén látható feladatok pedig még inkább elmélyítik a megszerzett tudást.

Véleményem:

Ahogy korábban írtam, nagyon fontos számomra a környezetvédelem, és jó ideje már tudatosan gyűjtöm az olyan gyerekkönyveket, amik erre a témára épülnek. Kíváncsi voltam, hogy Tesz-Vesz város lakói milyen tippekkel tudnak szolgálni, így miután megszereztem a 
Mentsük ​meg a bolygót! című könyvet, a következő esti mese során mindjárt fel is avattuk. 


Réz András után ezúttal Weltler Ildikó fordításában olvashatjuk a verses kis szöveget, mely lépésről lépésre végigveszi, mit tehetnek a gyerekek azért, hogy kicsit zöldebb és boldogabb legyen a bolygónk. A könyv már az elején hangsúlyozza, hogy nem kell nagy dolgokra gondolni, hiszen sok kicsi apróság sokra mehet. Az első oldalakon mindjárt olvashatunk egy számomra igen nosztalgikus dologról, nevezetesen a papírgyűjtésről. Én még emlékszem, amikor az osztálytársaimmal talicskával jártuk az utcákat és becsöngettünk mindenkihez, hogy kaphatunk-e papírt, amit aztán az iskolába szállítottunk egy jópofa vetélkedő keretein belül. Nem tudom, hogy ez még szokás-e, mindenesetre már az is nagy dolog, ha a gyerekek megtanulják, hogy a papírt szelektíven kell gyűjteni. 


Szó esik arról, hogy próbáljunk meg autó helyett inkább biciklivel közlekedni, ahol csak lehet, illetve a séta pozitív jellemzőit is kiemeli a kötet. Az egyik fejezetben olvashatunk arról, hogy a pazarlás rossz dolog, legyen szó akár a csapvízről, akár az ételről. Ez a téma különösen közel áll a szívemhez, itthon nagyon figyelünk arra, hogy minél kevesebb élelmiszer végezze a kukában. Megjelenik az újrahasznosítás témája is, legyen szó hulladékról, vagy akár arról, hogy az elromlott tárgyainkat, ruháinkat inkább javítsuk meg ahelyett, hogy újat szereznénk. A városban élő kisállatok arra is megtanítanak, milyen rossz dolog a szemetelés, és miért baj az, ha a tengerekbe annyi műanyag kerül. Végül szintén a szívem csücske volt, hogy külön fejezetet kapott a konyhakert is, tavasszal mi is minden évben alig várjuk, hogy zöldségeket ültessünk és figyeljük a növekedésüket. 


Az aranyos versek mellett most sem kell hiányolnunk a kedves illusztrációkat, a kis formátumnak köszönhetően pedig ezt a kötetet bármikor, bárhová magunkkal vihetjük. Nekünk nagyon tetszett, még akkor is, ha már túl vagyunk az elsődleges célkorosztályon, óvodás kortól felfelé jó szívvel ajánlom minden gyerkőcnek, különösen, ha szüleik számára hozzánk hasonlóan fontos téma a környezettudatosság. 

Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Mind a két kötetet óvodás kortól ajánlom. 





Nyereményjáték:

Mostani játékunk során az egyes állomásokon egy-egy Tesz-Vesz város szereplő nevének betűit rejtettük el. A feladat az, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő sorába beírjátok az adott blogon található karakter nevét. Tartsatok velünk, és nyerjetek egy általatok választott Tesz-Vesz kötetet a Móra Kiadó jóvoltából!
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:
01.19. Csak olvass! (Tesz-Vesz város - Mentsük meg a bolygót!, Tesz-Vesz város A-tól Z-ig)
01.21. Csak olvass! (Tesz-Vesz város, Még több sürgés forgás Tesz-Vesz városban)
01.22. Könyv és más (Tesz-Vesz város, Tesz-Vesz szótár)
01.23. Szembetűnő (Tesz-vesz város, Esti mesék)
01.25. Veronika's Reader Feeder (Tesz-Vesz szótár, Tesz-Vesz város iskolája)
01.26. Szembetűnő (Tesz-vesz város iskolája, Tesz-vesz város A-tól Z-ig)
01.27. Könyv és más (Tesz-Vesz város - Mentsük meg a bolygót!, Csúcsforgalom Tesz-Vesz városban)
01.29. KönyvParfé (Tesz-Vesz város - Mentsük meg a bolygót! ,Tesz-Vesz város - Légy jól nevelt!)
01.31. Szembetűnő (Ahogy illik, Légy jól nevelt!)
02.02. Veronika's Reader Feeder (Tesz-Vesz város élő adásban, Az ellopott meggyes pite esete, Még több sürgés forgás Tesz-Vesz városban)
02.04. KönyvParfé (Esti mesék, Ahogy illik, Dr. Doktor )

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések