Széttört helyeken (értékelés és nyereményjáték)
Voltál már olyan helyzetben, amikor minden, amit biztosnak hittél az életedben, egy csapásra megváltozott? Ha igen, nagy valószínűséggel átérzed Anais Nollet helyzetét. A fiatal, huszonöt éves főhősünk egyik pillanatról a másikra veszít el mindent, ami meghatározza őt, ennek hatására pedig a jellegtelen francia városba, Limoges-ba költözik. Ott aztán épp azt találja meg, amelyre a legkevésbé sem számított: önmagát. A francia szerző, Pauline Harmange regényét a 21. Század Kiadó jóvoltából olvashatjuk magyarul.
Kiadó: 21. Század Kiadó, 2024
Oldalszám: 288 oldal
Eredeti cím: Aux endroits brisés
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Illusztrálta: Kvassai Tibor
ISBN: 9789635684175
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
Miért sodródik Anais, ez a fiatal nő? Tényleg kiveszett belőle minden ambíció? Vagy csak szomorú?
Elveszíti az állását, és tiszta lappal akar indulni, ezért Limoges-ba költözik. Már sokat hallott arról, milyen jellegtelen ez a város.
Lakást bérel egy idős olasz nőtől, aki vaksága dacára nagyon is tele van életkedvvel.
Anais ráébred, a tökéletlenségeink tesznek bennünket egyedivé – nem az a lényeg, hogy az ember begyógyítsa a sebeit, hanem hogy megtanuljon együtt élni velük.
Pauline Harmange (sz. 1995) az Én például utálom a férfiakat című, nagy port felvert esszé szerzője, amelyet futótűzszerű sikere nyomán tizenhét nyelvre fordítottak le. Tizenöt éves kora óta blogger, jelenleg önkéntesként dolgozik egy alapítványnál, amely a nemi erőszak ellen küzd.
Véleményem:
Valamennyire impulzus-választás volt a részemről, hogy csatlakoztam a Széttört helyeken című regény blogturnéjára. Pauline Harmange neve eddig ismeretlen volt számomra, bár mint később megtudtam, annak idején az Én például utálom a férfiakat című írása elég nagy visszhangot keltett. Ez a regény főleg azért keltette fel a kíváncsiságomat, mert szeretem a mélyebb, kicsit melankolikusabb írásokat, érdekelnek a különböző mentális betegségek, és azt sem bántam, hogy kicsit tágíthatom a látóteremet a francia szerzők munkásságával kapcsolatban. Utólag nem bánom, hogy elolvastam ezt a könyvet, bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nekem hiányzott valami az írásmódból vagy a stílusból, ami miatt igazán ütős darabbá válhatott volna.
A regény főszereplője a huszonhat éves Anaïs Nollet, aki elég elveszettnek érzi magát a saját bőrében. Munkája nem kínál különösebb kihívásokat, a családtagjaival nem igazán találja meg a közös hangot, és általánosságban véve jellemző rá, hogy saját életét és önmagát jelentéktelennek, pótolhatónak érzi. Az igazi krízis akkor következik be az életében, amikor elveszíti a munkáját, és nem sokkal később a párja is szakít vele. Anaïs lába alól teljesen kicsúszik a talaj, és egy hirtelen ötlettől vezérelve Limoges-ba utazik, ahová, mint azt egy tetoválóművésztől hallotta, gyakorlatilag csak meghalni mennek az emberek. Ebből ki is derül, hogy a lány szándékai elég drasztikusak, nem nagyon lát kiutat a helyzetéből és nem érzi úgy, hogy bármit is tartogat még számára az élet, amiért érdemes lenne küzdenie. Addig, amíg végleg elhatározza magát, hogy véget vessen a szenvedéseinek, lakást bérel egy idős, vak asszonytól, Tiziana-tól, ez viszonyt olyan fordulatokat hoz az életében, aminek hatására talán képes lesz segítséget kérni és szép lassan újra felépíteni önmagát.
A konkrét cselekmény szintjén viszonylag kevés dolog történik a regényben, ez sokkal inkább egy belső utazás, ahol egyrészt megismerhetjük Anaïs gondolatait és érzéseit, másrészt bepillanthatunk azoknak az életébe, akik közel állnak hozzá. Több fejezetet is kapott például a nővére, akivel egykor nagyon közel álltak egymáshoz, viszont akivel az utóbbi években már nem nagyon találnak utat egymáshoz. Camille volt a családban mindig a sikeres, szép és ügyes lány, aki ettől függetlenül jól bánt húgával, Anaïs mégis úgy érzi, hogy hozzá viszonyítva csak még erősebb saját tökéletlensége. Aztán ott van a fiatal irodalomtanár, Hémon, akit a lány már Limoges-ban ismer meg, viszont hiába indul ígéretesen a kapcsolatuk, állandóan ott van a kétely, hogy épülhet-e bármi jó azokra a sebekre és hiányokra, amiket Anaïs hordoz magában. Bár főhősünk előtt kemény és fájdalmas út áll, Limoges-ban mégis valami megváltozik a számára, és ahogy ezeknek a kezdetben idegen személyeknek a szemén keresztül kezdi el látni saját magát, talán képes lehet arra, hogy megtalálja önmagában azokat az értékeket, amikre építkezni lehet.
Úgy éreztem, hogy a témaválasztás jó, bár egyszerű a cselekmény, de nagyon sok lehetőséget hordoz magában a regény. A szorongás, depresszió borzasztó fontos témák, és ugyanilyen fontos arról olvasni, hogy azok az emberek, akiket ilyesmin mennek keresztül, pontosan hogyan gondolkodnak, hogyan lehet segíteni nekik. Ami nekem hiányzott, az mégis valahogy a mélység volt a történetből. Anaïs-t annak ellenére sem tudtam megkedvelni, hogy pontosan értettem, hogy a viselkedése mögött milyen okok húzódnak, valahogy nem sikerült az írónőnek azt az azonosulási lehetőséget megteremtenie, ami miatt igazán drukkolni tudtam volna neki. Az írásmóddal kapcsolatban is voltak kisebb problémáim, néha a szöveg szépirodalmi minőségű, gyönyörű képekkel dolgozó és olvasmányos, néhol viszont akadozónak éreztem a haladást és ez többször kizökkentett. Az érdeklődésemet fent tartotta és kíváncsi voltam, hogyan fog végződni a történet, de összességében mégis kicsit az maradt bennem, hogy ez egy olyan könyv volt, amit lehetett és érdemes is lett volna egy kicsit jobban megírni.
Valószínűleg azért zavarnak csak ezek a hiányosságok, mert egyébként nagyon fontos üzeneteket közvetít a könyv, akár azzal kapcsolatban, hányféleképpen lehet magányos az ember, akár arról, hogyan és hogyan nem érdemes megpróbálni segíteni másoknak. Az emberi kapcsolatok közül engem leginkább a testvéri szál mozgatott meg, amiatt tényleg tudtam szorítani, hogy Anaïs és Camille találjon utat egymáshoz. A rövid terjedelem ellenére tartalmasnak éreztem a történetet, tényleg csak azt sajnálom, hogy nem tudott hozzám igazán közel kerülni a főszereplő és a stílus. Ha viszont valakit érdekel a regény témája, szerintem mindenképpen érdemes próbát tenni vele, mert az biztos, hogy szélesíti az ember látókörét.
Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Azoknak, akik szeretik a melankolikusabb hangulatú, lélektani regényeket.
Nyereményjáték:
A főszereplőnk a Franciaország középnyugati részén fekvő Limoges városában találja meg önmagát. Játékunkkal a célunk az, hogy kicsit felfedezzük mi is a várost. A feladatod mindössze annyi, hogy helyesen válaszolj az állomásokon feltett kérdésekre a Rafflecopter megfelelő sorában.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
Milyen művészetről nevezetes Limoges?
Állomáslista:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése