Rojik Tamás: Holdezüst ​és éjsötét

 


Kiadó: Pagony Kiadó, 2023
Oldalszám: 240 oldal
ISBN: 9789635874934


A könyvet ITT tudod megrendelni!

Fülszöveg:

Miután egy különös öregasszony néhány magot ad Jancsinak, hogy ültesse el, meghökkentő események sorozata indul el a fiú életében. Az anyja, akit sosem ismert, és fotó sem maradt róla, egyszer csak megjelenik egy régi fényképen. Az addig alacsony, vékony fiú hirtelen nőni kezd, és olyan dolgokat is lát, amit úgy tűnik, a körülötte lévők nem. Amikor megismerkedik Sárával, rádöbben, hogy a magokból kinőtt fán keresztül egy másik világra nyílik kapu – ahol nem csak jószándékú lények élnek.

A Vasorrú vezette, népmeséinkből jól ismert alakok célja, hogy átvegyék az uralmat a lenti világban, a Földön. Az egyetlen akadályt Jancsi jelenti, akinek, miközben próbálja megfejteni az igazságot az anyjáról, fel kell nőnie a feladathoz, hogy megakadályozza Vasorrút és társait a tervük végrehajtásában.

Véleményem:

Nagyon szeretem Rojik Tamás könyveit, így nem volt kérdés számomra, hogy el szeretném olvasni legújabb, Holdezüst ​és éjsötét című kötetét. Ráadásul azt is megtudtam, hogy a történet Budafokon játszódik, és mivel én is itt nőttem fel és itt élek, bíztam benne, hogy sok ismerős helyszín fog majd visszaköszönni. Szerencsére nem kellett csalódnom, bár ifjúsági regényről van szó, egy percig sem éreztem úgy, hogy ne én lennék az elsődleges célközönség: a szerző remekül vegyítette a mai fiatalokat is érintő, aktuális kihívásokat és élethelyzeteket a magyar mesevilág elemeivel.  


A történet elején megismerkedünk a kiskamasz Jancsival, aki éppen a nyári szünetet tölti, mielőtt megkezdené a tanévet egy új iskolában. A fiú apukájával él egy budafoki házban, édesanyjáról nincsenek emlékei, hiszen születése után sosem találkoztak, azt viszont még egy darabig homály fedi, mi is ennek az oka. Egy szép napon Jancsi éppen a Duna-parton múlatja az időt, amikor találkozik egy furcsa öregasszonnyal és annak unokájával. A néni mindenáron a fiúnak akar adni néhány magot, mondván, ha elülteti őket, csodás dolgok fognak történni. Bár Jancsi alapvetően nem hisz a hasonló, babonás dolgokban, a magocskák mégis föld alá kerülnek, ezzel pedig nagyon különös események sorozata indul be főhősünk életében. 

Jancsi, aki eddig vékonyka, erőtlen fiúcska volt, hirtelen farkasétvággyal rendelkezik, és egyre csak nő és erősödik. Ráadásul néha megpillant a kertjükben az elhullajtott magok helyén egy különös fát, ami hol eltűnik, hol előbukkan. Az egyetlen személy, akitől segítséget remélhet, az öregasszony unokája, Sára, aki viszont titkolja előle valódi kilétét, és még mi, olvasók sem tudhatjuk sokáig, merre húz valójában a szíve. Hamarosan kiderül, hogy a gonosz Vasorrú feltett szándéka, hogy megszerezze a hatalmat az emberek világában, ahová nem ér el a fenti világban uralkodó tündérek keze. A regényben egyre több varázslatos lény bukkan fel a magyar mese- és mondavilágból, Jancsi pedig szép lassan megtudja, ki is ő valójában, ki volt az édesanyja, és mire lehet képes, ha elfogadja különleges adományát. Kérdés, hogy ez vajon elég-e ahhoz, hogy megakadályozza a gonoszok seregét. 

A történet hangulata, stílusa már az első lapoktól magába szippantott, és ennek nem csak az volt az oka, hogy örömmel barangoltam be Jancsival együtt az általam is jól ismert helyszíneket. Rojik Tamás nagyon olvasmányosan ír, és szerintem remekül eltalálja azt a hangot, amivel mind a kiskamasz olvasókat, mind a felnőtteket meg lehet szólítani. A varázslatos lények, boszorkányok és tündérek jelenléte nem tolakodó vagy erőltetett a történetben, hanem teljesen természetes, sok gyermekkori mesénkre ráismerhetünk a sorokat olvasva, és ezek nagyon jól épültek be a fősodorba. Jancsi karakterét hamar megkedveltem, kicsit magányos, de becsületes és bátor fiú, aki annak ellenére, hogy egy teljesen új világba csöppen és új kihívásokkal szembesül, igyekszik helytállni a különféle próbatételek során. De a szívemhez még ennél is közelebb került Sára, aki számára eleve elrendeltetettnek tűnt egyfajta sors, amivel képes volt szembeszállni akkor, amikor döntéshelyzetbe került. Őszintén nagyon drukkoltam végig, hogy számára jó véget érjen a történet. 


Összességében várakozáson felüli volt számomra ez a regény. Nagyon szeretem a magyar mesék és varázsvilág szereplőit, és mindig külön öröm, ha hazai szerzők műveiben köszönnek vissza ezek az elemek, de az, hogy egy ifjúsági regényben is olvashatok ilyesmit, viszonylag ritka és értékes élmény számomra. A Holdezüst ​és éjsötét nem próbál hatalmas dolgokkal vagy mondanivalóval operálni, de világosan és szépen megjelennek benne a legfontosabb értékek, mint például a család, a bátorság, a hűség és a becsületesség. A kiadó elsődlegesen 9-12 éves olvasóknak ajánlja a regényt, szerintem ez teljesen helytálló, azonban nem húznék meg felső korhatárt, mert az idősebb olvasók számára is élvezetes a fordulatos és izgalmas cselekmény és a rengeteg fantáziadús ötlet miatt. Azt pedig külön kiemelném, mennyire értékelem, hogy a szerző eddig még egyetlen műfajnál vagy célközönségnél sem ragadt le igazán, hanem nagyon változatos terepeken és történetekben próbálja ki magát újra és újra, és eddig még egyiknél sem éreztem úgy, hogy ne lenne tökéletesen hiteles vagy ne állna jól neki. Kíváncsian várom hát a következő kalandot! :)

Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Kiskamasz kortól felfelé mindenkinek, aki szeretne egy magyar környezetben játszódó, a magyar mesei alakokat felvonultató izgalmas, elgondolkodtató ifjúsági történetet olvasni. 


A kötetet köszönöm szépen a Pagony Kiadónak!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések